hadházy Ákos
Feljelentést tett a kormány a nemzeti konzultáció elleni hitelrontás miatt
A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt – közölte a Kormányzati Tájékoztatás Központ az MTI-vel.Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!
Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét jelzi, ami az LMP hétvégi kongresszusán történt. A PestiSrácok.hu LMP-s forrásokból megtudta: két előterjesztés is a küldöttek elé került. Az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta – a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út az ellenzéki pártokkal való koordinált jelöltállítás előtt. A balliberális pártok 2010 óta – kisebb megszakításokkal – ostromolták az LMP-t, hogy adja be a derekát, fogjon velük össze. Most úgy tűnik, elhárult egy komoly akadály ez elől...Szél Bernadett: Polt Pétert el kell mozdítani, a Soros-birodalom léte egy sci-fi, Ron Werber-féle kampányt mindenki észre fogja venni
Az LMP társelnöke azt tapasztalja, az "embereknek kezd elegük lenni", és bár egy darabig lehet szédíteni a magyarokat, történelmünk is azt mutatja, hogy eljön az a pont, amikor "köszönjük, ebből többet nem kérünk". Szél Bernadett a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban elismerte, a Fidesz által megteremtett családi adókedvezmény rendszere jó, de azért hozzáteszi, "nem ilyen módon kellene megvalósítani".Völner Pál a Polbeatben: Támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék
Az ellenzéknek nincs kapaszkodója a nemzeti oldallal szemben, ezért Brüsszeltől és Soros Györgytől várja a segítséget, hogy kívülről elsöpörjék az Orbán-kormányt és ők, mint jó zsoldosok a helyükre kerüljenek és kormányon meghálálják a kormánybuktatást - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus egyértelműsítette, életveszélyes ilyen emberek kezébe engedni a haza sorsát. Kiemelte, támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék.Parlamenti trollkodással támogatná az LMP a szegény családokat
A közösségi portálon kelt ki magából Szél Bernadett, az LMP társelnökére amiért a házelnök, a létező legnagyobb, bírságot szabta ki rá, miután párttársával, Hadházy Ákossal megzavarták a parlamenti ülés rendjét. A két LMP-s "Hazudik!" feliratú A4-es papírlakokkal hadonászott Németh Szilárd képviselő mellett, amikor az felszólalt a plenáris ülésen.Hollik: A Soros-hálózat összehangolt támadása zajlik Magyarország ellen Brüsszelből, New Yorkból és idehaza
Óriási erők mozdultak meg az elmúlt napokban a magyar emberek elhallgattatására, a támadásokat pedig Soros György személyesen vezényli – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, hozzátéve: a támadások a nemzeti konzultáció és Magyarország ellen egyszerre érkeznek Brüsszelből és New Yorkból a nemzetközi sajtóban, de az amerikai üzletember a magyarországi hálózatán keresztül is támadja hazánkat.Fidesz: összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen
Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen, megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, a visszaküldött ívek számát, az emberek véleményét, hogy előre hiteltelenítsék a nemzeti konzultáció eredményét - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Völner Pál: Hadházy Ákos Soros György bábja
A múlt héten nagyon felpörgött a nemzeti konzultáció folyamata, naponta több tízezer kitöltött kérdőív érkezett, ami azt mutatja, hogy még sokan szeretnék kifejteni álláspontjukat a kérdésben, ezért határozott úgy a kormány, hogy péntekig meghosszabbítja a határidőt - mondta el a Magyar Időknek Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.A kormány szerint Hadházy Ákos hazudik a nemzeti konzultációról
Hazudik a nemzeti konzultáció sikeréről Hadházy Ákos, aki szándékosan keveri össze a beérkezett és a feldogozott kérdőívek számát – reagált az LMP társelnökének kijelentéseire a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A kabinet szerint a betelepítési kvótáról szóló konzultáció az eddigi legsikeresebb társadalmi egyeztetés.Ajánljuk még

















