hajléktalan
Lassan a Starbucks is elengedi a woke kommunizmust, és a fizető vendégeire koncentrál inkább
Egy csodálatos woke éra ér véget – ennek lehetünk szemtanúi. Egy szép napon talán ködfátyolos romantikával fogunk visszaemlékezni több dologra, például az amerikai Starbucks kávézók mellékhelyiségeiben összeszart, bedrogozott hajléktalanokra, akik a cég „mindenki számára szabad WC” nevű program keretein belül tulajdonképpen hajléktalanszállót csináltak az üzleteiből. Tették ezt azért, mert nem mertek lépni, nehogy valaki kirekesztőnek, rasszistának bélyegezze őket. De ennek most vége: a kávézólánc bejelentette, hogy új viselkedési kódexet vezet be, amely szerint vásárlás nélkül nem lehet használni a kávézó mosdóit, és nem lehet a bolt területén tartózkodni. Jó emberek vagyunk, ha egy bűnözőn segítünk? – Dezse Vű
Van egy nagyon friss történet, ami leginkább a morálról szól, a közösségről, a felelősségvállalásról és a szeretetről – és persze a felelőtlenségről és a rossz döntésekről is. Vagyis a „jóemberkedésről”. Így, egyszerre. A kérdés pedig, amit a történet feszeget, az, hogy hogyan kell úgy segíteni másokon, hogy annak legyen értelme. De vannak más kérdések is, például az, hogy milyen az önzetlen segítség, miért segítünk másokon, és minden esetben kötelesek vagyunk-e civilizált, keresztény emberekként segíteni a másikon anélkül, hogy tudnánk, hogy kin segítünk? És mi történik akkor, ha kiderül, hogy akin segítünk, az egy elmebeteg bűnöző, de nekünk sok lájkot hozott az, hogy meg akartuk változtatni az életét? Mióta divat mások megalázása? – The Fair Right (videó)
Az internet kicsit olyan, mint a világűr. Vannak közismert és kevésbé ismert részei, olyan pontjai, amit szívesen meglátogatnánk, de olyan is, amit messze elkerülnék, és mindkettőben vannak fekete lyukak. Olyan foltok, amik mindent beszívnak. Fényt, időt és jó ízlést. Ezeket az objektumokat illik elkerülni, de néha akkorára duzzadnak, hogy még a tapasztalt űrcowboyokat is beszippantják olykor. Ez történt velem is. Találkoztam az internet egyik leghitványabb tinijével, aki kenterbe veri a közösségi média hajnalán egyöntetűen legutáltabbnak kikiáltott Dósa Fannit is. Nézzétek meg a videót!