haláleset
Árokba hajtott egy autó Törökbálint közelében, a sofőr meghalt
Meghalt egy 58 éves férfi, amikor autójával az M0-ás autóútról letérve az árokba hajtott vasárnap este – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Kórház ablakából zuhant ki Benedek István Gábor újságíró
Meghalt Benedek István Gábor (BIG, ahogy becézték) író, újságíró. Egy hónap választotta el 85. születésnapjától – írja a MÚOSZ. A Blikk úgy tudja, a Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas író egy budapesti kórház ablakából zuhanyt a mélybe.Idős orosz repülőgépmérnök halálán élcelődött a Portfolio – nyilván belekeverték Putyint
Hetvenkét éves korában meghalt Anatolij Gerascsenko. A bácsi korábban az orosz légi közlekedés vezetője volt, de nyugdíjazása után is megtartották tanácsadónak. Na, ebből sikerült a Portfoliónak azt kihozni, hogy akár Putyin is állhat a haláleset mögött. A cikket azóta törölték, de az ellenzék politikusai azóta is lelkesen lájkolgatják.Képviselője halálával elvesztette a Fidesz a többséget Szekszárdon
Több hónapos betegség után elhunyt Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd 4-es számú körzetének önkormányzati képviselője, aki a Fidesz–KDNP színeiben 2006 óta dolgozott képviselőként a városban - írja a Teol.hu.Rendőri intézkedés közben halt meg egy őrjöngő férfi Budapesten
Rendőri intézkedés közben rosszul lett, és meghalt egy férfi Budapesten pénteken. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, mentőt is hívtak, de a férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.Elhunyt a buszban felejtett óvodás kislány – Felelős-e a buszsofőr?
A Blikk szerint az életveszélyes állapotban kórházba szállított, a tomajmonostorai buszban felejtett kislány a mai napon, pénteken elhunyt; nem tudták megmenteni az életét, hiába küzdöttek érte az orvosok. A halálesetet a szülők megerősítették a lapnak.Elhunyt a jósvafői barlangban eltűnt búvár
Elhunyt a jósvafői Kossuth-barlangban eltűnt barlangi búvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának tagja, akit a szabadidejében végrehajtott tervezett feltáró merülés alatt ért baleset – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden este az MTI-vel.Kiszakadt egy erkély korlátja, kizuhant és meghalt egy nő a XIII. kerületben
Kiszakadt egy erkély korlátja, emiatt kizuhant a harmadik emeletről és életét vesztette egy nő szerdán hajnalban Budapesten – közölte a rendőrség a honlapján. Az eset a főváros XIII. kerületében, egy Váci úti társasházban történt. A nő a járdára zuhant és a helyszínen életét vesztette.Privát klub törökfürdőjében találták holtan Homonnay Gergely DK-s aktivistát: szekrényében kábítószergyanús anyagot foglaltak le
A szilveszteri buli után holtan találták Homonnay Gergely radikális baloldali aktivistát. Olasz sajtóinformációk szerint keringési elégtelenség okozta halálát, szekrényéből pedig kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök.Ajánljuk még

















