halálhír
Elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter
74 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter – erősítette meg özvegye, Keleti Györgyné vasárnap délután.Motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz parlamenti képviselője
Pénteken reggel egy közúti baleset során életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei parlamenti képviselője, Szerencs korábbi polgármestere – tudta meg a 24.hu.Meghalt a Szeviép-ügy elsőrendű vádlottja
Jövő héten szerdán tárgyalja harmadfokon a Pécsi Ítélőtábla a Szeviép-ügyet, azonban a korábbi három vádlott helyett már csak ketten foglalnak majd helyet a vádlottak padján. Az ügy elsőrendű vádlottja, O. József ugyanis egy héttel ezelőtt elhunyt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Megkeresésünkre a Pécsi Ítélőtábla sajtószóvivője azt mondta, a kitűzött tárgyalást megtartják, és ilyen esetekben, ha egy vádlott elhalálozik, a törvény értelmében az ellene korábban hozott nem jogerős határozatokat hatályon kívül helyezik és az eljárást vele szemben megszüntetik. Ha a büntetőügynek több vádlottja van, a többi vádlottat érintően az folytatódik.Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye
Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében, családja körében – tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.Elment az igazság bajnoka, elhunyt Chrudinák Alajos
Miután vasárnap a Duna Televízióban adásba került a Chrudinák Alajosról szóló, tőle elbúcsúzó portréfilm, ma már leírhatjuk a hírt, amelyről a magyar sajtóban eddig csak bizonytalan értesülések jelentek meg: a Panoráma című műsor egykori főszerkesztője március 11-én elhunyt. Tegnap, március 29-én lett volna 83 éves.Koronavírus végzett a Broadway híres drámaírójával
Meghalt koronavírusban Terrence McNally, a Broadway egyik leghíresebb drámaírója – írja a contextus.hu kulturális portál. A Broadway egyik legismertebb alakja 81 éves volt, korából kifolyólag eleve a veszélyeztetettek körébe tartozott. A helyzetetét súlyosbította, hogy korábban tüdőrákja volt és krónikus obstruktív tüdőbetegségben is szenvedett – jegyzi meg a portál.Meghalt Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár
Meghalt százéves korában szerdán perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár – közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az RPR perui rádiónak nyilatkozva.Meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök
Kilencvenegy éves korában meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, akit csaknem három évtizedes tekintélyelvű uralom után 2011-ben az arab tavasz elűzött a hatalomból, és 2017-ig börtönben volt – jelentette a Reuters hírügynökség az egyiptomi állami tévére hivatkozva kedden. Az egyiptomi kormány szerdától három napos gyászt hirdetett.Ajánljuk még