Pesti Srácok

halász júlia

Bírósági ítélet van arról, hogy folyamatosan hazudott a 444-es Halász Júlia: nem bántalmazták a fideszes fórumon, Szabó László ártatlan

Jurák Kata Magyar ugar 2020 november 17.
Három év elteltével sikerült ítéletet hoznia a Budai Kerületi Központi Bíróságnak arról, hogy a 444.hu munkatársa, Halász Júlia ordas hazugsággal kürtölte tele a médiát azzal kapcsolatban, hogy egy zártkörű fórumon a fideszes Szabó László bántalmazta őt. Talán emlékeznek rá, hogy a Soros-blog önkéntes áldozati bárányaként feltűnősködő Halász Júlia mellett még szimpátiatüntetést is szerveztek, sőt, az őt ért sérelem miatt még a nemzetközi újságírószövetség is felemelte hangját. A hirtelen celebbé vált Halász pedig egyre jobban beleélte magát abba, hogy micsoda inzultus érte őt, és az sem érdekelte, hogy a hamis vádaskodásával egy ártatlan ember becsületét mocskolja be. Persze rövid időn belül előkerült egy olyan felvétel – amit a PestiSrácok.hu mutatott be elsőként –, amin az látszik, hogy Halászt nem bántalmazta senki, sőt, ő volt az, aki agresszíven viselkedett. Erről már azonban valamiért elfelejtettek beszámolni azok a portálok, akik lazán átvették a 444.hu cikkét, amiben Szabó Lászlóról hazugságokat állítottak. Az esetről azóta is hallgatnak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, pedig a fideszes politikus a Soros-blog fantáziadús mesemondója ellen feljelentést tett, majd bíróság elé vitte az ügyet. A döntésre ugyan három évet kellett várni, de végül a bíróság kimondta: Halász Júlia rágalmazás miatt megrovásban részesül.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.