Pesti Srácok

Hiába fantáziálja a 444-es Halász Júlia, a rendőrség nem mismásolta el az ügyében indult nyomozást

Hiába fantáziálja a 444-es Halász Júlia, a rendőrség nem mismásolta el az ügyében indult nyomozást

Cáfolta a rendőrség a 444-es újságírónő, Halász Júlia állításait, aki a közösségi oldalán írt arról, hogy az általa tett feljelentést "elmismásolták". Halász Júlia szerint egyébként a rendőrség "nem körültekintően" végezte munkáját, amiben véleménye szerint az is közrejátszhatott, hogy nem kormánypárti portálnál dolgozik. A 444-es újságírónő azt sérelmezi, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették azt a nyomozást, ami az ő feljelentése alapján indult. Portálunk megkeresésére a rendőrség közölte: "a büntetőeljárásról szóló törvény olyan fogalmat, hogy „óvatos nyomozás” nem ismer, így az eljárást a hatályos jogszabályok szerint folytatta le." Továbbá arról is tájékoztattak, hogy a Halász Júlia által fantáziált elmismásolt nyomozást semmilyen módon nem befolyásolta a 444-es újságíró politikai meggyőződése.

Mint ismert: Halász Júlia, a 444.hu újságírója még májusban vádolta meg azzal a fideszes Szabó Lászlót, hogy egy zártkörű fórumon bántalmazta és elvette a telefonját, az eset után még tüntetést is szerveztek a "kormánypárti erőszak" ellen. Ügyében még a nemzetközi újságírószövetség is felemelte a hangját.

Az újságírónőt ezután rágalmazás miatt perelték be, a balliberális sajtóban előadott története ugyanis már a kezdetektől több sebből vérzett, majd előkerült egy felvétel is, ami végleg bedöntötte a 444-es által kitalált történetet. A PestiSrácok.hu által közzétett videón Halász volt látható, aki provokatív módon viselkedett, a szemtanúk szerint pedig ok nélkül visítozott és agresszív módon viselkedett az újbudai fórumon. Portálunk már akkor azt állította a birtokába jutott videó-és fotóanyag alapján: nem történt bűncselekmény. Az újságírónő feljelentése után nyomozás indult, amit bűncselekmény hiányában szüntetett meg a hatóság, Halász Júlia pedig közösségi oldalán fakadt ki a rendőrségi eljáráson, amit szerinte "nem kellő gondossággal" végeztek a zsaruk.

Úgy tudjuk, Halász Júlia a feljelentésében azt sérelmezte, hogy telefonjából kitörölték a zárt fórumon készített felvételeit. Ehhez azonban szinte érthetetlen módon kapcsolódik a PestiSrácok.hu-n megjelent néhány másodperces videó, amelyen Halász látható, aki éppen az őt kamerázó személy felé üt. A cikk megjelenése után egyébként még 24 óra sem telt el, szerkesztőségünkben két nyomozó jelent meg, akik azonnal lefoglalták a felvételt tartalmazó cd-t, majd pedig kihallgatták portálunk munkatársát. Halász Júlia szerint azonban a rendőrség mégsem végezte jól a munkáját, és a Facebookon azt sérelmezte, miért nem bizonyították be, hogy bántalmazták őt. (Talán, mert tényleg senki sem bántalmazta őt? – A szerk.)

PestiSracok facebook image

Portálunk megkereste a BRFK-t, hogy a Halász által leírtakra reagáljanak. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egy "óvatos nyomozás", amiről a 444-es Halász ír, továbbá munkájukat befolyásolja-e a feljelentő politikai identitása, amire az újságíró hivatkozott posztjában.

A rendőrségi közlés alapján tehát Halász ebben is csúsztatott, nem csupán abban hazudott ordasat, amit a fórumon vele történtekről állított. A 444-es által megvádolt Szabó László portálunknak elmondta: ő már az ügy kezdetétől ugyanazt mondja, Halász Júlia képtelenebbnél képtelenebb állításokkal próbálta lejáratni a médián keresztül, és teljesen alaptalanul vádolta meg erőszakkal. Szabó aláhúzza:

Szabó László a PestiSrácok.hu-nak arról is beszélt, hogy a nyomozás kezdetétől bízott abban, hogy a bizonyítékok vizsgálata, a helyszínen jelenlévő tanúk kihallgatása után a rendőrség ugyanerre az eredményre jut, azaz hogy a Halász Júlia által elmondottak nem úgy és nem olyan formában történtek.

- tette hozzá Szabó László, akit módszeresen próbáltak meg lejáratni az ellenzéki sajtó munkatársai addig, amíg Halászról elő nem került az ominózus videófelvétel. Azóta viszont nem írnak az esetről, így arról sem számoltak be terjedelmes cikkekben, hogy a 444-es által elmondottak a rendőrség szerint meg sem történtek, így egy ártatlan embert járattak le és hurcoltak meg nyilvánosan, egy kitalált történet alapján.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.