Pesti Srácok

Bírósági ítélet van arról, hogy folyamatosan hazudott a 444-es Halász Júlia: nem bántalmazták a fideszes fórumon, Szabó László ártatlan

Bírósági ítélet van arról, hogy folyamatosan hazudott a 444-es Halász Júlia: nem bántalmazták a fideszes fórumon, Szabó László ártatlan

Három év elteltével sikerült ítéletet hoznia a Budai Kerületi Központi Bíróságnak arról, hogy a 444.hu munkatársa, Halász Júlia ordas hazugsággal kürtölte tele a médiát azzal kapcsolatban, hogy egy zártkörű fórumon a fideszes Szabó László bántalmazta őt. Talán emlékeznek rá, hogy a Soros-blog önkéntes áldozati bárányaként feltűnősködő Halász Júlia mellett még szimpátiatüntetést is szerveztek, sőt, az őt ért sérelem miatt még a nemzetközi újságírószövetség is felemelte hangját. A hirtelen celebbé vált Halász pedig egyre jobban beleélte magát abba, hogy micsoda inzultus érte őt, és az sem érdekelte, hogy a hamis vádaskodásával egy ártatlan ember becsületét mocskolja be. Persze rövid időn belül előkerült egy olyan felvétel – amit a PestiSrácok.hu mutatott be elsőként –, amin az látszik, hogy Halászt nem bántalmazta senki, sőt, ő volt az, aki agresszíven viselkedett. Erről már azonban valamiért elfelejtettek beszámolni azok a portálok, akik lazán átvették a 444.hu cikkét, amiben Szabó Lászlóról hazugságokat állítottak. Az esetről azóta is hallgatnak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, pedig a fideszes politikus a Soros-blog fantáziadús mesemondója ellen feljelentést tett, majd bíróság elé vitte az ügyet. A döntésre ugyan három évet kellett várni, de végül a bíróság kimondta: Halász Júlia rágalmazás miatt megrovásban részesül.

A 444.hu munkatársát Szabó László fideszes politikus perelte be rágalmazás miatt még 2017-ben, miután azt állította róla, hogy bántalmazta, valamint a telefonját is elvette egy zártkörű fórumon. A balliberális sajtóban előadott történet már a kezdetektől több sebből vérzett, majd előkerült egy felvétel is, ami végleg bedöntötte a Halász Júlia által kitalált történetet, amit a PestiSrácok.hu tett közzé elsőként. Ezen azt lehetett látni, hogy Halász volt az, aki provokatív módon viselkedett, a szemtanúk szerint pedig ok nélkül visítozott és agresszívan viselkedett az újbudai fórumon. Portálunk már akkor azt állította a birtokába jutott videó-és fotóanyag alapján: nem történt bűncselekmény. Az újságírónő feljelentése után nyomozás indult, amit bűncselekmény hiányában szüntetett meg a hatóság, Halász Júlia pedig közösségi oldalán fakadt ki a rendőrségi eljáráson, amit szerinte “nem kellő gondossággal” végeztek a zsaruk. Úgy tudjuk, Halász Júlia feljelentésében azt sérelmezte, hogy telefonjából kitörölték a zárt fórumon készített felvételeit. Ehhez azonban szinte érthetetlen módon kapcsolódik a PestiSrácok.hu-n megjelent néhány másodperces videó, amelyen Halász látható, aki éppen az őt kamerázó személy felé üt. A cikk megjelenése után egyébként még 24 óra sem telt el, szerkesztőségünkben két nyomozó jelent meg, akik azonnal lefoglalták a felvételt tartalmazó CD-t, majd pedig kihallgatták portálunk munkatársát. Halász Júlia szerint azonban a rendőrség mégsem végezte jól a munkáját, és a Facebookon azt sérelmezte, miért nem bizonyították be, hogy bántalmazták őt. (Talán, mert tényleg senki sem bántalmazta őt? – A szerk.) Portálunk megkereste a BRFK-t, hogy a Halász által leírtakra reagáljanak. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egy “óvatos nyomozás”, amiről a 444-es Halász ír, továbbá munkájukat befolyásolja-e a feljelentő politikai identitása, amire az újságíró hivatkozott posztjában, a rendőrségi közlés szerint viszont Halász ebben is csúsztatott, nem csupán abban hazudott, amit Szabó Lászlóról mondott. A 444-es által megvádolt Szabó László portálunknak elmondta: ő már az ügy kezdetétől ugyanazt mondja, Halász Júlia képtelenebbnél képtelenebb állításokkal próbálta lejáratni a médián keresztül, és teljesen alaptalanul vádolta meg erőszakkal. Szabó aláhúzta:

Szabó László a PestiSrácok.hu-nak arról is beszélt, hogy a nyomozás kezdetétől bízott abban, hogy a bizonyítékok vizsgálata, a helyszínen jelenlévő tanúk kihallgatása után a rendőrség ugyanerre az eredményre jut, azaz a Halász Júlia által elmondottak nem úgy és nem olyan formában történtek. Végül neki lett igaza.

PestiSracok facebook image
Három év elteltével született meg az ítélet

Portálunknak Szabó László a bíróság ítélethirdetését követően úgy fogalmazott:

– mondta a fideszes politikus a PestiSrácok.hu-nak.
Kíváncsian várjuk, hogy ezt a hírt is olyan intenzitással közlik-e le azok a portálok, televíziós csatornák, mint azt, amiben Halász Júlia hazugságaival lejáratta Szabó Lászlót és az is érdekelne bennünket, hogy a nemzetközi újságírószövetség mit gondol a bíróság elmarasztaló ítéletéről....
Fotó: youtube.com
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.