halífa haftár
Orosz katonai küldöttség tárgyal Líbiában
Orosz delegáció érkezett Líbiába Junusz-Bek Jevkurov védelmiminiszter-helyettes vezetésével Halífa Haftár marsall meghívására – közölte kedden a moszkvai katonai tárca.GEOrgPOLITIKA – Mindenki parázik a Wagnertől
A Wagner zenészei folytatják a Fehéroroszországba való áttelepülést, ami komoly félelmeket gerjeszt Lengyelországban, Litvániában és persze Ukrajnában is. A lengyelek nekiálltak megerősíteni a lengyel–fehérorosz határt szögesdróttal és tankcsapdákkal. A litvánok nemcsak akadályokra építenek, hanem a német Bundeswehrre is: Boris Pistorius német védelmi miniszter 4000 katonát küld Litvániába, hogy ezzel szavatolja az ország biztonságát, amely elválasztja Kalinyingrádot az orosz anyaországtól. Érdekes, hogy a nyugat szerint komoly repedések keletkeztek Putyin hatalmi struktúrájában, és leírták a Wagnert is mint katonai faktort, ennek ellenére védelmi lépéseket tesznek ellene...Váratlanul Líbiába látogatott a CIA igazgatója
Előre nem bejelentett látogatást tett William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön, Líbiában, ahol az átmeneti kormányt vezető Abdulhamíd Dbeiba miniszterelnökkel találkozott Tripoliban – közölte a líbiai vezetés.Ismét heves összecsapások törtek ki a két részre szakadt Líbiában
Összecsapások törtek ki keddre virradóra a líbiai fővárosban, miután a tobruki, párhuzamos törvényhozás által februárban miniszterelnökké választott Fathi Basaga és több minisztere bejelentette érkezését oda. A harcok hatására Basaga távozott Tripoliból.Pentagon: Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába
Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az első három hónapban, hogy a nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű kormányerők oldalán harcoljanak Halífa Haftar tábornok ellen - állítja az amerikai védelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében.Az egyiptomi elnök elrendelte, hogy a hadsereg álljon készenlétben külföldi és belföldi műveletekre
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szombaton elrendelte, hogy a hadsereg álljon készenlétben külföldi és belföldi műveletekre egyaránt az ország nemzetbiztonságának védelme érdekében, a szomszédos Líbiában történt török beavatkozás közepette.Törökország csapásokkal fenyegette meg Haftar tábornok erőit
Törökország csapásokkal fenyegette meg vasárnap a Líbia déli és keleti részét felügyelete alatt tartó Halífa Haftar tábornok erőit, ha folytatják támadásaikat az észak-afrikai országban lévő török érdekeltségek és képviseletek ellen. A török külügyminisztérium háborús bűncselekménynek nevezte azt, hogy a Haftar irányítása alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) szombaton a tripoli Mitiga repülőteret is támadta a főváros elleni fokozott tüzérségi offenzíva keretében.Halifa Haftar tábornok erői tűzszünetet hirdettek a ramadán idejére
Tűzszünetet hirdettek a ramadán muszlim böjti hónap idejére a Líbia keleti és déli részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok erői. A szerda esti tájékoztatás szerint a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH), amely előző nap jelentette be, hogy átveszi az észak-afrikai állam irányítását, felfüggeszti minden katonai műveletét.Ajánljuk még