hamász
Szijjártó Péter: tovább dolgozunk az utolsó magyar túsz kiszabadításáért
Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméli, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra; ugyanakkor tovább dolgozunk azért is, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsuk fogságából - írta Szijjártó Péter szerda hajnali bejegyzésében a közösségi oldalán.Izrael megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Hamász túszainak
Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraelieknek - jelentette be péntek este az izraeli miniszterelnöki hivatal. Az izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad vezetője által Katarral megkötött megállapodás szerint "a következő napokban" a vöröskereszt fogja eljuttatni a szükségesnek ítélt gyógyszereket a Hamász túszainak.A Hamásszal álltak kapcsolatban a Dániában decemberben meghiúsított terrorakció szervezői
A Hamász palesztin iszlamista szervezettel állt kapcsolatban az a hét személy, akiket azzal gyanúsítanak, hogy decemberben terrorakciót szerveztek Dániában, bár a támadást a hatóságok sikeresen meghiúsított - közölte pénteken a dán rendőrség.Jordánia szerint Izrael "háborús bűnei" felelősek a regionális feszültségért
Az izraeli "háborús bűnök" a felelősek a megnövekedett regionális feszültségért és a Vörös-tengeri térségben tapasztalható erőszakért, amely szélesebb körű háború kirobbanásával fenyeget a Közel-Keleten - jelentette ki pénteken Ajmán Szafadi, Jordánia külügyminisztere. Izrael, amely október óta harcol a Hamász ellen a Gázai övezetben, tagadja, hogy háborús bűncselekményeket követett volna el.Kiss Rajmund a Mi kérdezünkben: elképzelhetetlen károkat okozhat Európának a gázai konfliktus kiterjedése (Videó)
Szakértők szerint a gázai konfliktus már rég elhagyta Gáza és Izrael határát, folyamatosan nő a feszültség Libanonban, Irakban, sőt, Iránban is. Szóba került már, hogy Iránnak nem lenne érdeke egy közvetlen összetűzés az USA-val, mégis egyre inkább efelé haladnak az események. Továbbá Izraelt egyre több kritika éri az amerikai szövetségesei részéről is a gázai hadműveletek miatt, kritikaként hozzák fel, hogy túl sok civil áldozata van a válaszcsapásoknak. Ugyanakkor nem túl valószínű, hogy a Biden-kormányzat kihátrálna az ország mögül. Közben a Fehér Házhoz közeli források szerint az amerikai vezetés már komolyan tervez annak a lehetőségével, hogy csapást mér a Vörös-tenger hajózási útvonalait támadás alatt tartó húszi lázadókra, akik Irán támogatását élvezik. Kiéleződhet a konfliktus Irán és az USA között? Milyen hatással lehet a világgazdaságra a Vörös-tengeri kereskedelem akadályozása? Meddig eszkalálódhat a gázai háború? Ezekről a témákról beszélgettünk Kiss Rajmunddal, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjével. Részletek a videóban.A Hezbollah libanoni terrorszervezet is támadást indított Izrael ellen
A libanoni terrorszervezet, a Hezbollah kedd délelőtt dróntámadást indított az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Északi Parancsnoksága ellen – írja a Portfolio. A Hamász októberi támadása óta ez volt a legsúlyosabb, katonai célpont ellen elkövetett támadás.Az izraeli hadsereg szerint felszámolták a Hamászt a Gázai övezet északi részén
Az izraeli erők felszámolták a Hamász palesztin iszlamista szervezet "katonai szerkezetét" a Gázai övezet északi részén, és nagyjából 8 ezer fegyveressel végeztek azon a területen – mondta Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője szombaton.Az okleveles „pán-afrikanista” iskolapszichológus kitiltaná Eminemet a rapperek közül – Hardcore Hobbista
Eminem túlságosan fehér a raphez, ami egy közismerten afrikai műfaj, ezért Dr. Umar Johnson, a neves okleveles fajpszichológus gyorsan ki is zárta őt a műfajból, mondván, jogtalanul folytatja a tevékenységét, még a lakókocsiparkból hozott fehér privilégiumaival a háta mögött. A brit flottát meg a törökök zárták ki a Fekete-tengerről, mert hosszú évtizedek óta világos szerződések szabályozzák, hogy háború esetén oda csak az ott levő országok hadihajói hatolhatnak be a Boszporusz felől. A tengerek lesszabályát a 444 sajnos azóta se értette meg, ezért érzelmes cikkekben sorra magyarázta azokat a dolgokat, melyek végül nem következtek be. Nem abszurdabb helyzet ez, mint a Hamász esetleges Nobel-békedíja, utóbbinak gondolatával mégis eljátszadozott a szatirikus Babylon Bee hírportál. A második részben Bárkányi Pál adjunktus volt a vendégünk, akivel a kiberbiztonságról beszélgettünk.GEOrgPOLITIKA – Az Iszlám Állam vállalta magára az iráni terrortámadást
Egy az Iszlám Államhoz köthető „telegram”-profilon jelentette be a szunnita terrorszervezet, hogy két öngyilkos merénylőjük robbantotta fel magát Kermanban. A dél-iráni város temetőjében éppen Kasszám Szolejmáni dandártábornoknak a halálára emlékeztek, mert pont négy éve, hogy megölte egy amerikai drón, amikor a robbantások bekövetkeztek. Az Iszlám Állam, más néven a Kalifátus vagy Daesh esküdt ellensége a síita Iránnak, mivel az iráni hadsereg és a Forradalmi Gárda, a Szepah Paszdaran, nagyon komoly szerepet játszott Irakban és Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban, amely a Kalifátus megszűnéséhez vezetett.Ajánljuk még