hamász
Hezbollah: Izraelnek nincs helye a térségben
A Hezbollah libanoni síita szervezet ismét tagadta Izrael létjogosultságát a zsidó állam ellen egy évvel ezelőtt elkövetett iszlamista terrortámadás első évfordulóján közzétett nyilatkozatábanEgy évvel ezelőtt lángolt fel a gázai konfliktus – Izrael offenzívát indított az évfordulón
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2023 október 7-én intézett meglepetésszerű támadást egy izraeli fesztivál, majd az ország határtelepülései ellen a Hamász iszlamista terrorszervezet. Az akció általános nemzetközi megdöbbenést, valamint az izraeli hadsereg gyors ellencsapását vonta maga után. Az eredetileg Dávid és Góliát küzdelmének ígérkező gázai művelet azonban egy év alatt sem hozott döntő sikert, ugyanakkor a harcok teljes mértékben destabilizálták a Közel-Kelet kényes geopolitikai egyensúlyát. Mára Izrael már a Hezbollahhal is nyílt fegyveres konfliktusban áll, a két iszlamista szervezetet finanszírozó Iránnal szemben pedig folyamatos készültségre kényszerült a zsidó állam. Mindeközben Európában és az Egyesült Államokban lassan beérik a mintegy évtizednyi iszlamista indoktrináció, a liberális értelmiség egy jelentős része ugyanis kifejezetten palesztin-, ezáltal pedig Irán párti álláspontot foglal el a vitában.Megölték a Hamász két libanoni parancsnokát
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy libanoni katonai művelet során szombatra virradóra megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának két magas rangú helyi tagját, köztük a libanoni műveletekért felelős Mohammad Huszeint.Az ENSZ elítélte a 18 halálos áldozattal járó, Ciszjordánia elleni izraeli légicsapást
Az ENSZ pénteken „törvénytelennek” nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást.Zavargásoktól tart a német rendőrség, elszabadulhat a pokol az Izrael elleni támadás évfordulóján
Aggodalmát fejezte ki pénteken a német rendvédelmi szervek legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Rendőrségi Szakszervezet (GdP) amiatt, hogy október 7-én, a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadásának évfordulóján zavargások lehetnek Németországban.GEOrgPOLITIKA – Rakétaháború a Hezbollah és Izrael között
Az izraeli hadsereg és a libanoni Hezbollah milícia súlyos harcokat vívott a hétvégén. Rakéták tucatjai repültek Izrael északi része felé - messzebb, mint valaha. Haifa közelében két házat találtak el, és civilek is megsérülnek a támadásban. Az USA külügyminisztériuma felszólította amerikai állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el Libanont, mivel a légiforgalom hamarosan megszűnhet.A Hamász vezetőjének szabadon engedését ajánlja Izrael a túszokért cserébe
Izrael olyan javaslatot tett le az asztalra, ami szerint az izraeli hadsereg véget vetne a Gázai övezet ostromának, és biztosítanák a Hamász vezetőjének biztonságos kijutást az enklávéból, cserébe a túszok szabadon bocsátásáért, az övezet demilitarizálásáért és egy alternatív kormányzó hatalom létrehozásáért – jelentette a Kan hírügynökség, melyet a 444 szemlézett.Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői elleni vádiratot
Az Egyesült Államok kormánya nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői ellen emelt bűnvádat kedden, amit a 2023. október 7-én elkövetett terrorista atrocitás miatt az év elején kezdeményezett. Merrick Garland igazságügyi miniszter a bejelentésről szóló tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a vádak közzététele egy részét jelenti az amerikai erőfeszítéseknek arra, hogy a Hamász működésének minden eleme célkeresztbe kerüljön. Hangsúlyozta, további lépések következnek.Ajánljuk még