határon túli magyarok
A nemzeti identitás is legyen alapvető emberi jog - A Kárpát-medencei kisebbségvédelem új dimenziókat nyithat a nemzetközi jogban
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális kiszolgáltatottságban láthatóan nem elegendő az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyenlőség elismerése - fogalmazott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nemrégiben megjelent Kárpát-medencei kisebbségvédelmi kalauz második, Romániát górcső alá vevő kötete kapcsán beszélt arról, hogy a kisebbségek helyzetének vizsgálata új szempontokra mutat rá az alapvető emberi jogok tekintetében is. A kötetet jegyző Markó Attila jogász, kisebbségjogi szakértő a sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, Románia arról híres, hogy minden minisztere valamilyen reformot akar végrehajtani, ami miatt egymást érik az átszervezések a közigazgatás minden területén. Mint kiemelte, a kisebbségi parlamenti munka ennek köszönhetően évtizedek óta jelentős részben azzal telik, hogy folyamatosan figyelni kell, nehogy az egyes törvénymódosításokkal sérüljenek, szűküljenek a magyar közösség jogai. A Jobbik hányingert kapott a határon túli magyaroktól, akik szinte mind a Fideszre szavaztak – Karanténvlog
Lassan két hét telt az országgyűlési választások óta, az ellenzék soraiban pedig még mindig kevés a józan hang, a marakodás, egymás és Orbán Viktor hibáztatása egyelőre bőven kitölti a napjaikat. Hiába az óriási bukás, a többség nem ismerte fel ennek a valódi okait, így a Karanténnak bőven akadt dolga ezen a héten is. A Momentum és Fekete-Győr András kőkemény ellenállást hirdetett, hiszen nem teszik le a parlamenti esküt, igaz, ez csak a látványkonyhát erősíti, hiszen a második ülésén már a nagy lázadók is beállnak a sorba, amikor kisebb lesz a rivaldafény, a zsíros fizetésekre ugyanis szükségük van. Az álságos politika, a semmitmondó szlogenek nem szegték kedvét Fegyőréknek, ahogy Cseh Katalin is boldogan, önként és örömmel árulja tovább hazáját Brüsszelben, már ha egyáltalán hazájának tartja Magyarországot. Rikácsoló hangon feddte meg azt az uniót, hogy miért ilyen későn és miért ilyen lanyhán bünteti Magyarországot, ezen talán az a néhány képviselő is csodálkozott, aki egyáltalán meghallgatta a siránkozását Brüsszelben. A Karantén foglalkozik Vajda Zoltán főállású bohóccal is, aki szűken, Zugló segítségével került be a magyar országgyűlésbe, és aki a kötözködésen kívül arról híres, hogy a nép többségének nevében beszél egy érdeklődés hiányában megszűnt párt, az Együtt volt tagjaként. Nem hagyhattuk ki Gyurcsány Ferencet sem, aki konyakízű, zagyva hőbörgéssel hívta fel magára a figyelmet, majd a minimális erkölcsi szintet is alulmúló Jobbik következett, akik nem voltak restek még egyet belerúgni a határon túli magyarokba. Nézzétek most is a Karantént! Potápi: árulkodó, ahogy az ellenzék aljas provokációival el akarja érni az összes határon túli szavazat megsemmisítését
A kárpátaljai magyarok már nagyon sok mindent átéltek és a mostani háborús helyzetben is példásan helytállnak: túlnyomó többségük nemhogy nem hagyta el a szülőföldjét, hanem még a belső Ukrajnából érkező menekülteknek is segítséget, támogatást nyújt - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, nagyon káros azt sugallni, mintha Oroszország és Ukrajna ellentétét a 150 ezres magyarság döntené el, akik ráadásul minden nehézség ellenére kitartottak szülőföldjük, kitartottak Kárpátalja mellett. Mint megjegyezte, "Ukrajna is lehet annyira nagyvonalú, hogy nem egy elhanyagolható kisebbséggel akarja megvédetni magát". Az államtitkár kitért arra, a nemzetpolitikának a napi politikán felülemelkedő kormányzati tényezővé kellene válnia, egy nemzeti minimumnak, amelyhez nem lehet hozzányúlni, az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok ugyanakkor az elmúlt tizenkét év minden sikere ellenére ellenzik ezt a nemzetpolitikát, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy a határon túli magyaroknál végleg elvágták magukat a gyűlöletkampányuk óta. Hozzátette, árulkodó ahogy aljas provokációkat követnek el, és most éppen szervezett akció keretében azt akarják elérni, hogy megsemmisítsék az összes határon túli magyar szavazatát. Akciócsoportot működtettek a szlovákok a nemzetiségi alapú földelkobzásokra
A Szlovák Földalap konkrét akciócsoportot működtetett, amelyek gyorsított eljárásban kutatták fel és bírálták el a nemzetiségi alapon elkobozható földeket – derült ki abból az interjúból, amelyet Bugár Viktor szakjogásszal készített nemrégiben a ma7.sk felividéki hírportál. Mint ismert, Szlovákiát már az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta a Beneš-dekrétumok alkalmazása miatt, ennek dacára az utóbbi években tovább folytatódtak a földelkobzások, amelyek kizárólag a kisebbségeket érintették. Hiába állítja Szlovákia, hogy a szélső nacionalista Beneš-dekrétumok már pusztán a múlt részét képezik, a gyakorlatban az azokra való hivatkozással bárkinek elvehették/elvehetik a földjeit, ha kiderül, hogy felmenőit egyszer már az ország ellenségének nyilvánította az állam, pusztán azért, mert magyarok voltak.