hatvan
Belehalt a koronavírus szövődményeibe a köztiszteletben álló hatvani főorvos
Szomorú közleményben tudatta a hatvani Albert Schweitzer Kórház, hogy hetven éves korában elhunyt Szabó Zoltán főorvos, radiológus. Az intézmény által kiadott gyászhír szerint a koronavírus-szövődményei okozták a gyógyító halálát.Megszűnt a hatvani Jobbik is, elegük lett a Gyurcsányhoz dörgölődző Jakabból
Lassan nem marad aktív alapszervezete a Jobbiknak. A múlt héten feloszlott ludasi és nagyúti szervezetek után a hatvani jobbikosok is úgy döntöttek nem tolják tovább Jakab Péter és pitiáner bandájának a szekerét. A hatvani Jobbik a legnagyobb közösségi oldalon jelentette be hétfőn, hogy az alapszervezet megszűnik, a tagok pedig kilépnek a pártból.Kisiklott egy tehervonat Hatvannál
Kisiklott egy tehervonat Hatvan állomáson - közölte a Mávinform kedd este az MTI-vel.Pályafelújítás miatt május 8-tól változik a közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon
A miskolci fővonal Rákos és Pécel, továbbá a Gödöllő és Hatvan közötti szakaszán május 8-tól június 19-ig folytatják a pályafelújítást, ezért a késő esti és reggeli hatvani elővárosi személyvonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform hétfőn.Több, mint nyolcszáz dolgozójától válik meg a Bosch hatvani gyára a koronavírusra hivatkozva
Két lépcsőben több, mint 800 munkavállalójával bont szerződést a Bosch hatvani gyára – közölte a magyarországi vállalatcsoport és az Adria régió kommunikációs igazgatója pénteken. Bodó Teodóra tájékoztatása szerint a hatvani telephely fenntartható működése érdekében április végéig 700 kölcsönzött munkavállalói szerződés szűnik meg. Az év végéig pedig további maximum 130-cal csökkentik a gyártást támogató – indirekt – munkakörben dolgozók létszámát.Keddtől változik a vasúti menetrend a Budapest-Hatvan vonal felújítása miatt
Megváltozik a vasúti menetrend a Budapest-Hatvan vonal felújítása miatt keddtől.Duplán lopott szlogenekkel kampányolnak Hatvanban
Szabó Zsolt térségi országgyűlési képviselő 2018-as választási szlogenjeivel nyomul 2019 októberében a leköszönő hatvani polgármester, Horváth Richárd.Fellázadt a hatvani MSZP-szervezet a saját pártja ellen, nem támogatják az összellenzéki jelöltet
Nem hajlandó az országos elnökség döntésének végrehajtására a hatvani MSZP – írja az Index. Szerda esti közleményükben felidézik, hogy az MSZP országos elnöksége azt akarta, hogy az önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP legyőzésének érdekében a párt működjön együtt az ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A hatvani szervezet viszont úgy döntött, hogy helyben ezt nem akarják, és erről értesítették az MSZP országos központját is.Tíz hónapra lezárják a Budapest-Hatvan vasútvonalat Aszód és Pécel között
Február 4-tól, jövő hétfőtől felújítás miatt, 22 km hosszan lezárják a Budapest-Hatvan vasútvonalat Aszód és Pécel között. A munka 10 hónapig tart, ezalatt vonatpótló buszok szállítják azt a napi 6000-8000 utast, aki erre jár be dolgozni. Attól lehet tartani, hogy a 66 vonatpótló busz beállítása jelentősen megterheli a csúcsidőben már amúgy is zsúfolt M3-as bevezetőt és a 3-as utat – írja az Index.Ajánljuk még

















