helsinki
Szájer József a PS-nek: Orbán Viktor és a magyar kormány politikája manifesztálódott a néppárt kongresszusán
Szájer József, a Fidesz és a KDNP EP-képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint is nagy hatású, erős és kemény beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök Helsinkiben, az Európai Néppárt kétnapos kongresszusának zárónapján. A politikus a PestiSrácok.hu kérdésére elárulta, a liberális médiumok és a nyugati sajtó folyamatosan arról cikkezett, hogy a néppárton belül a Fidesz rosszul áll, perifériára szorult, sőt, a kizárás sem elképzelhetetlen; ehhez képest Helsinkiben, a kongresszuson mindenki számára kiderülhetett, hogy nem a néppárti tengely szélén vagyunk, hanem politikánk éppen robog befelé. "Az EPP-kongresszuson manifesztálódott a kereszténydemokrácia, a magyar kormány politikája. Az EPP az Orbán Viktor által meghirdetett, kereszténydemokrata gyökereinkhez való visszatérés mellett tett hitet" - mondta portálunknak Szájer József. "Marx magasztalása abszurditás" - Orbán Viktor helyretette Junckert és a néppártnak is ébresztőt fújt
Határozott, kemény és észhez térítő beszédben tette helyre az Európai Néppártot Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a pártcsalád és a közösség mellett az Európai Bizottság májusban leköszönő elnökének, Jean-Claude Junckernek is üzent. "Felejtsük el az olyan abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete. Vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát" - mondta Orbán Viktor, utalva Juncker korábbi, nyílt Marx-magasztalására. Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz - egyértelműsítette a magyar kormányfő. Orbán Viktor arra is felhívta a néppárt tagjainak a figyelmét, hogy az emberek oldalán kell állni, meg kell védeni őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, újra fel kel írni a zászlóra, hogy "a néptől, a nép által, a népért". Testőrök óvják az újságíróktól Junckert, a gorillák a PS-t és az Echo TV-t sem engedték kérdezni
Megérkezett Helsinkibe, az Európai Néppárt kétnapos kongresszusára az isiászos, politikusokat végigpofozó, kokizó, papírkötegekkel legyintgető Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, akinek a néppárti utódját holnap megválasztják a pártcsalád politikusai. Junckert testőrök kísérték, akik kínosan ügyeltek arra, hogy megóvják szeretett isiászos elnöküket az újságírói kérdésektől. Junckert az Echo TV és a PestiSrácok.hu is szerette volna szóra bírni, de bár először igent mondott, végül nem válaszolt Bohár Dániel kérdésére, majd egyetlen más felvetésre sem, miközben a testőrei határozottan odébbtessékelték az Echo TV stábját. Az elnöki gorillák azt sem nézték jó szemmel, hogy a PestiSrácok.hu fotókat készít a politikusról. Juncker mindössze egy gyors kézfogást ejtett meg lehetséges utódjával, a bajor Manfred Weberrel, majd eltűnt az újságírók szemei elől. Rossz nyelvek szerint a VIP-kantin felé vette az irányt, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk... Alexander Stubb a PS-nek: Ha Orbán az illiberalizmusban hisz, akkor nincs miről beszélnünk egymással!
Hallani sem akarok az illiberális demokráciáról, az nem létezhet az unióban, különösen nem az Európai Néppártban, Európa, az európai közösség és az illiberális demokrácia egymást kizáró fogalmak - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Alexander Stubb korábbi finn miniszterelnök, az Európai Néppárt csúcsjelölti aspiránsa, a bajor Manfred Weber ellenlábasa. A szélliberális, keményen Orbán-kritikus politikus vitaképesnek nevezte magát, de elárulta, ebből nem enged. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.