herbert kickl
Az FPÖ elnöke üdvözölte Orbán Viktornak a nemzeti érdekek érvényesítésére irányuló rendületlen kitartását
Köszönetet mondott Orbán Viktor gratuláló leveléért Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, akit júniusban választottak meg az FPÖ élére; levelében pártja és a Fidesz együttműködésének elmélyítéséért, valamint a hagyományos európai értékek megvédéséért is szót emelt az osztrák politikus – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.Kistafírozza a migránsokat az új osztrák belügyminiszter
Eckart Ratz, az osztrák átmeneti kormány szerdán beiktatott belügyminisztere visszavonta az elődje, a szabadságpárti (FPÖ) Herbert Kickl által – röviddel leváltása előtt – kiadott rendeletét a menedékkérők közhasznú munkáért járó órabérének legfeljebb másfél euróra történő csökkentéséről – jelentette be a belügyminisztérium csütörtök esti közleményében. Az intézkedés visszamenőleg érvényes.Soros-kotta - Agresszív német aktivistacsoport áll Strache megbuktatása és az osztrák kormánykoalíció szétverése mögött
Egy német politikai aktivistacsoport, az agresszív humanizmust követelő és a bevándorlók befogadásáért harcoló Zentrum für Politische Schönheit állhat Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt lemondott elnökének megbuktatása és az osztrák kormánykoalíció szétverése mögött - pedzegeti az osztrák heute.at. A lap egy német újságíró, Daniel Laufer tényfeltárására is hivatkozik, aki szerint Strache ibizai találkozójáról készült videójának szálai egyértelműen a német NGO-hoz vezetnek. A Strache-botrány mögötti német NGO egyértelműen bizonyítja, hogy külföldről és politikai akarattal avatkoztak be az osztrák belpolitikába, és bár Strache ibizai hibája védhetetlen, a szándékosan kirobbantott politikai botrányt, a politikusbuktatást és egy uniós ország kormánykoalíciójának gyomorforgató meghekkelését pontosan úgy hajtotta végre a német NGO, mintha Soros György kottájából játszana. A Zentrum für Politische Schönheit Strache-ügyben játszott szerepét az NGO Profil néven jelentkező aktivistája is elismerte, aki azonban azt is megüzente: további érdekességeket akkor árul el, ha Herbert Kickl osztrák belügyminiszter is lemond.Kurz egyelőre nem meneszti a szabadságpárti belügyminisztert
Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfői közleményében jelezte, hogy egyelőre nem meneszti Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert. Eközben egy friss közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a szavazók nem pártoltak el teljesen az FPÖ-től az Ibiza-botrányt követően, bár a párt öt százalékpontot veszített népszerűségéből. Jelenleg a választók 38 százaléka támogatja az ÖVP-t és 18 százaléka az FPÖ-t.A bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák koalíciót - kitálal az osztrák belügyminiszter
A bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák kormánykoalíciót, miután nem tudták átvenni a hatalmat a belügyminisztérium felett, amelynek határozott szabadságpárti politikája régóta szálka volt az ÖVP szemében - ez derül ki Herbert Kickl osztrák belügyminiszter írásából, melyet egy napja, kormányuk megbuktatása után, közösségi oldalán tett közzé. Kickl azt írja: egészen szombaton délelőttig működött a megállapodás, hogy miután Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus vállalták a felelősséget, és minden hivataluktól visszavonultak, egység van a koalícióban és folytatódni tud a kormányzati munka. Az ÖVP-nek, amely aztán vasárnap egyoldalúan felmondta a kormányzati együttműködést, azonban más célja volt.A szabadságpárti belügyminiszter posztjára fáj a foga az ÖVP-nek az érintett szerint
A Mandineren jelent meg Herbert Kickl, az osztrák Szabadságpárt belügyminiszterének állásfoglalása, melyben azzal vádolja meg Kurzot és az ÖVP-t, hogy a koalíciós partner szándékosan arra játszott, hogy a menekültkérdést igen komolyan vevő belügyminisztert elmozdítsa a posztjáról, és saját pecsenyéjét sütögesse az FPÖ kárára.Sikeresnek nevezte hazája menekültpolitikáját az osztrák belügyminiszter
A belügyminisztérium intézkedéseinek következtében csökkent a beadott menedékkérelmek száma Ausztriában - erről beszélt a Kronen Zeitungnak adott, hétfőn megjelent interjújában Herbert Kickl osztrák belügyminiszter. A szabadságpárti politikus szerint a közelgő európai parlamenti választások "hatalmas lehetőséget" jelentenek arra, hogy az Ausztriában a menekültpolitika terén végrehajtott irányváltást európai szinten is megvalósítsák.Ausztria újra meghosszabbítja a határellenőrzést a magyar és szlovén határszakaszán
Ausztria legalább novemberig meghosszabbítja a visszaállított határellenőrzést a Magyarországgal és a Szlovéniával közös határszakaszon - jelentette az APA osztrák hírügynökség, a belügyminiszter Európai Bizottsághoz intézett levelére hivatkozva.Ausztria szerint elfogadhatatlan, hogy az EU visszafogadja a terroristákat, vagy azok feleségeit
A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban. Mint fogalmazott: Ausztriába 30-60 ember akarhat visszatérni, akik önként utaztak a Közel-Keletre, terrorista szervezetek oldalán harcoltak, megsebesültek, most meg annak az államnak az egészségügyi rendszerét akarják használni, amelyet meg akarnak semmisíteni.Ajánljuk még