hÉv
Gázpisztollyal lövöldöztek és hátba szúrtak egy embert a Soroksári úti hév-megállóban – a rendőrség eljárást indított
Több lövést hallottak Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton, a hév-megállóban, amelyről bejelentés érkezett szombat délután a rendőrség tevékenység-irányítási központjába – írja a police.hu.A kormány komoly támogatást biztosít a fővárosi tömegközlekedés fejlesztésére
A december 30-án megjelent kormányhatározat szerint a kormány továbbra is állja – a 2016-ban Tarlós Istvánnal kötött megállapodásnak megfelelően – a "kék" elővárosi autóbuszok és vasúti (HÉV) személyszállítás Budapest közigazgatási területén belüli szolgáltatására a bevételekkel nem fedezett költségek 50%-át- olvasható a Miniszterelnökség közleményében.Fürjes Balázs: A kormány gólpasszt adott a főpolgármesternek, neki már csak ki kell használnia a ziccert
A kormány gólpasszt adott a főpolgármesternek a Biodóm megépítése és a hármas metró felújítása kapcsán, Karácsonynak már csak ki kell használnia a ziccert, hogy együtt örülhessenek a budapestiek –hangsúlyozta Fürjes Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint Karácsony Gergely bebizonyíthatja a kételkedőknek, hogy a Tarlós István idejében elkezdett beruházásokat rendben be tudja fejezni a budapestiek érdekében. Fürjes Balázs azt is elárulta, hogy minden idők legnagyobb HÉV-fejlesztése kezdődik el a fővárosban.Fürjes Balázs: Öt éven belül 54 korszerű HÉV érkezik
Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig – jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.Fürjes Balázs azt kéri Karácsonyéktól, hogy fejezzék be az autósok üldözését
Az önkormányzatok teherviselése mellett a Lánchíd felújítását övező anomáliákról, számos fejlesztésről és a kilenc órai iskolakezdésről is beszélt a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának adott interjúban. Fürjes Balázs szerint fel kell számolni a nagy forgalmú utakon kialakított kerékpársávokat és Karácsonyéknak át kellene gondolniuk a beharangozott sebességkorlátozás bevezetését is.Csak a szokásos: Karácsony Gergely Mátyásföldön ígérgetett fűt-fát a kerületieknek (PS-videó)
Egészen a XVI. kerületbe rándult át Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje, aki Mátyásföldön kampányolt a helyi ellenzéki összefogás polgármester-jelöltjével, Nemes Gáborral. A legfontosabb téma természetesen a hév kéregvasúttá alakítása volt, Karácsony pedig nem fukarkodott a jelzőkkel, hiszen a kormány bűnös döntéseinek és hibáinak egyikeként aposztrofálta, hogy a Gödöllőre vezető gyorsvasút még nem épült meg, valamint kissé groteszk módon semmibe kiáltott szavakról és üres ígéretekről beszélt. Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy a zuglói polgármester ígéretcunamit bocsátott a budapestiekre, miközben a saját kerülete kétmilliárd forintos hitelből él; a saját jegyzője szerint is több száz olyan döntés született Zuglóban, amelynek nem volt költségvetési háttere. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt arra, hogy Karácsonyék vajon milyen garanciákat vállalnak a hév-vonal gyorsabb átalakításra, de a nemrégiben bejelentett Budapest Alkotmány realitásáról is kérdeztük a zuglói polgármestert. Nézzék meg videónkat!Ma egész éjjel járnak a metrók és a hévek
Ma a sűrített felszíni járatok mellett egész éjjel közlekedik majd a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, valamint a hévek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a szilveszteri közlekedésről az MTI-vel.Szilveszteri közlekedés: egész éjjel járnak majd a metrók és a hévek
Szilveszterkor a sűrített felszíni járatok mellett egész éjjel közlekedik majd a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, valamint a hévek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.Desiro-ból lett az alacsonypadlós HÉV
Sikeres próbamenet után hétfőtől egy két egységből álló Desiro motorvonat segíti a ráckevei (H6-os) vonal közlekedését. A menetrend nem módosul, a vonatokon a HÉV-menetjegyek és -bérletek ugyanazokkal a feltételekkel érvényesek, mint a HÉV-szerelvényeken – tájékoztatott a MÁV-HÉV pénteken.Ajánljuk még