hollik istván
Kormányinfó – Gulyás Gergely: Egy rossz hírem van az ellenzéki önkormányzatoknak, Budapesten lesz az atlétikai világbajnokság
Szerdai ülésén a kormány is értékelte az atlétikai világbajnokság körül kialakult helyzetet; miután Csepel és Ferencváros ellenzéki vezetése számos ponton vitatja az esemény megrendezését, a kabinet az illetékes minisztereket utasította a helyzet kezelésére – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Egy rossz hírem van az érintett önkormányzatok számára: az atlétikai világbajnokságnak Budapest fog otthont adni – közölte Gulyás Gergely. A miniszter a részletekről kifejtette, hogy Magyarország kormányát nemzetközi szerződések kötik a megrendezés kapcsán, a kabinet ugyanakkor csak olyan elképzeléseket támogat, amelyek nem mennek szembe a választópolgárok akaratával. A Varga Juditot és Dobrev Klárát, illetve felmenőiket érintő vitáról Gulyás Gergely azt mondta, senki nem tehet arról, hogy szülei mit követtek el, kikkel működtek együtt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: nem lehet egyenlőségjelet tenni egy beszervezett, de egyébként becsületesen dolgozó ember, és egy kommunista tömeggyilkos közé. A Borkai-ügyről, Czeglédy Csaba körének a zsarolás ügyében való esetleges érintettségéről a miniszter azt mondta, egyelőre a kormány is csak a sajtóból értesült a fejleményekről, várják ugyanakkor, hogy a hatóságok teljes körű vizsgálatot folytassanak le a történtek tisztázására. Az Index újságíróit érintő, antiszemita plakátok ügyében Gulyás Gergely azt mondta, a kormány zéró toleranciát hirdetett a hasonló esetekkel szemben, egyúttal visszautasította, és álhírgyártásnak nevezte azt az újságírói felvetést, amely egy külföldi felmérésre hivatkozva azt állította, hogy a magyarok csaknem fele zsidógyűlölő lenne. Pénteken ül össze az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága; ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely kérdésre elmondta, azon részt vesznek a szakszolgálatok is, és téma lehet az is, hogy Soros György szervezetei milyen mértékben és milyen módszerekkel dolgozhattak azért, hogy ne kerülhessen be magyar biztos az Európai Bizottságba. Gulyás Gergely a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy az úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar kormány mindent megtett már, amit a diplomácia eszközei megengednek, de a kabinet tapasztalatai szerint a román fél továbbra sem hajlandó kompromisszumokra az ügyben annak ellenére sem, hogy a tudományos adatok nem az ő verziójukat támasztják alá. A tárcavezető hozzátette: a magyar vezetés ugyanakkor érdekelt abban, hogy jövőre, Trianon századik évfordulójára valamilyen, legalább részben megnyugtató helyzet alakulhasson ki a sírkert ügyében. A minisztert megkérdeztük arról is, valódi kockázatként kezeli-e azt a kabinet, hogy az MSZP-s Korózs Lajos a napokban egy tévéinterjúban fenyegetőzött azzal, hogy bármilyen módszerekkel, bármilyen áron, de nyíltan fellázítják a népet a Fidesz ellen. Gulyás Gergely felvetésünkre úgy válaszolt: a kormány csak komoly dolgokkal foglalkozik. Brüsszelben összezártak a bevándorláspártiak, de Magyarország továbbra sem enged a nyomásnak
Volt egy-két biztató jel, hogy az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság más politikát képvisel majd bevándorláskérdésben, mint az előző; az Európai Néppárt új vezetőjének, Donald Tusknak a nyilatkozata viszont aggasztó, ugyanis egyértelműen a bevándorlásellenes tagállamokat támadta, kritizálta a kerítést, a határvédelmet, ami viszont azt mutatja, hogy a néppárt mit sem változott. Erről beszélt Hollik István csütörtökön este az M1-en. A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy összezárni látszanak a bevándorláspárti erők, de Magyarország akkor sem enged migrációs politikájából. Botránykeltéssel kezdte a parlament őszi ülésszakát Hadházy, a főállású provokatőr (PS-videóriport)
Ismét a Magyar Országgyűlés méltósága ellen intézett támadást a párt és frakció nélküli Hadházy Ákos, aki hétfőn, az őszi ülésszak kezdetekor Orbán Viktor beszédét igyekezett megzavarni, amikor demagóg, a kormánypártok vélelmezett korrupciójáról szóló, illetve egyéb, obszcén tartalmú tábláit mutatta fel a pulpitus előtt. Hadházyt Kövér László házelnök többször figyelmeztette arra, hogy viselkedésével számos szabályt megszeg, majd a miniszterelnök is igyekezett kivenni a táblákat a képviselő kezéből, de a manőver nem lett sikeres. Az esetről a PestiSrácok.hu stábja megkérdezte Arató Gergelyt: a DK országgyűlési képviselője elmondta, hogy őket is meglepte Hadházy Ákos magánakciója, de azt szabálytalansága ellenére is olyan eszköznek tartják, amely hatásos eszköz lehet a Fidesz elleni kommunikációban. Arató szerint az ellenzék sikeres szereplése az önkormányzati választásokon a koordináció létjogosultságát igazolta, és szerinte a helyi koalíciók ki fognak tartani az egész ciklusban. Kocsmai tempónak minősítette Hadházy újabb produkcióját stábunk kérdésére Hollik István, aki felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék bármilyen hasonló akcióval próbálkozik a jövőben, a kormánypártok soha nem fognak lemenni a szintjükre. A kormányszóvivőt kérdeztük arról is, hogy mi a véleménye a DK-s Varju László mentelmi jogának felfüggesztéséről, amire Hollik úgy válaszolt, hogy a tavalyi országgyűlési választások előtt zsarolással, korrupciós kísérletekkel helyezkedő Varju példája szervesen illeszkedik abba a baloldali viselkedési normába, amelyben elfogadott lopni, drogozni és egymást elgáncsolni. Kérdésünkre Hollik István beszélt arról is, hogy a kormánypártok a kellő mélységben értékelik az önkormányzati választások eredményeit, és levonják azokból a kellő következtetéseket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.