horst seehofer
Német belügyminiszter: kvótaügyben nem lenne szabad az egyes kormányok feje felett dönteni
Nagyobb erővel kell törekedni a párbeszédre és a rugalmas szolidaritás elvét kell alkalmazni a menekültek európai uniós (EU-) tagországok közötti elosztásának ügyében - mondta Horst Seehofer német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.Hoppál Hunor: Német nagykoalíció újratöltve
A vasárnap reggel nyilvánosságra hozott eredmény szerint az SPD tagsága kétharmados többséggel támogatta az újabb nagykoalíció létrehozását, így elhárult minden akadály a német kereszténydemokrata-szociáldemokrata kormányszövetség megalakítása elől. A hosszú hónapokig tartó kormányválság elkerülhető lett volna, ha a kancellár akár csak egyszer kimegy kényelmes irodájából, és meghallgatja, mit gondol az átlagpolgár közelmúltbeli intézkedéseiről. Azonban a szocdemekkel kötött paktum kapcsán aligha remélhető, hogy Merkel valaha is „megjavul”.A németek szívesen fogadják Orbán Viktort, csak a sajtójuk fanyalog
Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bajorországi látogatása miatt kiemelten foglalkozott Magyarországgal szombaton a német sajtó, amelynek egy része a magyar miniszterelnök kedvező politikai fogadtatása ellenére kemény kritikákat fogalmazott meg a kormányfővel szemben. A cikkekből kitűnik, hogy a liberális német véleményformálók még mindig nem értették meg azokat a komoly problémákat, amelyek az európai emberek egyre nagyobb részét egyre jobban aggasztják.Brüsszelnek és Berlinnek szóló üzenet Orbán Viktor bajorországi látogatása
Az Alapjogokét Központ szakértője szerint Berlin és Brüsszel mellett a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatói számára is üzenetértéke volt Orbán Viktor magyar kormányfő bajorországi meghívásának. Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense az M1 tévécsatorna szombat reggeli műsorában értékelte a magyar miniszterelnök a CSU elnökének meghívására tett látogatását.Horst Seehofer: Orbán Viktor a jogállami elvek talaján áll
Orbán Viktor magyar kormányfő a jogállami elvek talaján áll - jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió vezetője csütörtökön a bajorországi Seeon kolostorban, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek háromnapos tanácskozása előtt.Politico: Orbán Viktor vitathatatlanul a német kancellár legerősebbb európai ellenfele
“A magyar miniszterelnök januárban felszólal Angela Merkel pártja, a CDU legfőbb, bajorországi szövetségesénél, a CSU-nál, épp azelőtt, hogy a pártszövetséget vezető német kancellár tárgyalásokat kezd a Szociáldemokrata Párttal (SPD) a kormánykoalícióról” – írja a Politico cikke alapján a 444. A magyar kormányfőre a brüsszeli lap úgy hivatkozik, mint Angela Merkel koalíciós stratégiáját beszédével, – Horst Seehofer távozásával – újraszerveződő politikai szövetségeivel befolyásolni képes politikusra.Vesztesek kormánya: ők egyezkednek az új német koalícióról
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés a német politikai vezetők 2017-es tevékenységének lakossági megítéléséről. A Berliner Morgenpost erre hivatkozva azt írta Angela Merkel, a CDU és Horst Seehofer, a bajor testvérpárt CSU elnökének január 7-én kezdődő kormányalakítási egyeztetéséről az SPD elnökével, hogy „az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz”.Orbán Viktor gratulált a CSU újraválasztott elnökének
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Horst Seehofernek, a német Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének ahhoz, hogy a hét végén újra megválasztották a Fidesz bajorországi testvérpártja vezetőjének – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Seehofer: "Aki bevándorol Németországba, annak el kell köteleznie magát a német vezető kultúra mellett"
A pártelnök szombaton Nürnbergben, a CSU tisztújító kongresszusán vázolta fel a párt jövőjét. Seehofer hangsúlyozta, hogy a pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztség szétválasztásával új korszak kezdődik a Kerersztényszociális Unió (CSU) történetében.Ajánljuk még
















