horvátország
Balhé a horvátoknál: Ukrajnába küldte harcolni az államfő az ország miniszterelnökét, az unió pedig egy „nagy semmit” ér szerinte
Egymásnak esett a horvát miniszterelnök és az ellenzéki államfő. Zoran Milanovic államfő egy nyilvános beszédben kritizálta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnököt, akit szociopatának nevezett és Ukrajnába küldött harcolni. Ez nem volt elég Milanovicnak, aki szerint az EU egy nagy semmit ér, Plenkovic pedig Brüsszel bábja.A horvátokat 2018 óta nem lehet letaszítani a világbajnoki dobogóról – Horvátország–Marokkó 2:1
Luka Modrić újabb vb-éremmel búcsúzhat a horvát válogatottól, két európai csapat – a négy évvel ezelőtti döntősök – lesz a világbajnokság dobogóján. Nem tudott feltámadni a marokkói csoda, Horvátország, ha bukdácsolva és jókora adag szerencsével is jutott el a bronzmeccsig, végülis megmutatta, hogy az oroszországi siker nem egy kiugró véletlen volt. Marokkót sem érheti azonban az a vád, hogy teljesen véletlenül kerültek volna a legjobb négybe, hiszen a két bekapott gól ellenére ma is hozták az őket oda juttató szívós védekezésüket és kellemetlen támadójátékukat. A horvátoknak azonban sikerült jól felkészülniük erre, és végül győzelemre tudták váltani a játékerőben meglévő fölényüket.Argentína döntős Messi életmű-világbajnokságán – Argentína–Horvátország 3:0
Folytatták a folyamatos javulást az argentinok, és eddigi legjobb teljesítményüket nyújtva gyalulták le Horvátországot az elődöntőben. Messi megint kulcsember volt, és amikor elkezdte élvezni a játékot, újra hihetetlen dolgokat művelt, még így 35 éves fejjel is. Legjobb megmozdulásainál a horvátok többször is csak halovány sejtésekkel rendelkezhettek a labda aktuális hollétéről, a harmadik argentin gól előtt pedig úgy megforgatta a védőjét, mintha a zágrábi Jellasics-szobor lenne. A horvátok egész vb-n átívelő szerencséje ma elillant, Argentína pedig 2014 után ismét döntőt játszik. Ez utóbbi pedig a csapatkapitány megbízhatóan kiváló teljesítménye mellett is hangsúlyosan csapatmunka: a dél-amerikaiak nagyon egyben vannak.Brazília kiesett, Livakovic bravúrjai és Dalic szenzációs meccselése győzelmet ért a horvátoknak! – Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1), büntetőkkel: 4–2
Hiába Neymar gyönyörű gólja, az egész meccsen és a büntetőpárbajban is parádésan védő Livakovic teljesítménye, valamint Zlatko Dalic kapitány fantasztikus taktikája és cseréi révén Horvátország legyőzte a Seleçãót a katari labdarúgó-világbajnokság első negyeddöntőjében! Ezzel Horvátország az előző vébéhez hasonlóan ezúttal is ott van a négy között, Brazília számára pedig véget ért az utazás, ezúttal sem nyerhetik meg hatodik aranyérmüket.Ukrajnából vásárolt MiG-hamisítvány zuhant le Horvátországban
Amint portálunk is beszámolt róla, gyakorlatozás közben lezuhant a horvát légierő egyik MiG–21-es harcigépe. A vadászgép pilótája és másodpilótája is sikeresen katapultált és túlélte a szerencsétlenséget, azonban az eset pikantériája, hogy a gép nem is volt igazi MiG–21-es. Történt ugyanis, hogy a horvát légierőt annak idején meglehetősen átejtette az eszközöket eladó Ukrajna.Lezuhant egy MiG–21 vadászgép Horvátországban
Gyakorlatozás közben lezuhant egy MiG–21 vadászgép az észak-horvátországi Szlatinához közeli erdőben, Verőce-Drávamente megyében. Az egyik pilótával sikerült felvenni a kapcsolatot, a másik után még kutatnak – közölte a helyi horvát sajtó kedden.Az újabb japán csoda elmaradt, a horvátok jutottak a nyolc közé – Japán–Horvátország 1–1 (1–0), büntetőkkel: 1–3
A katari világbajnokság első, hosszabbítást és büntetőpárbajt hozó mérkőzését láthattuk ma a Japán–Horvátország nyolcaddöntőn, ahol 1–1-es döntetlent hozott a rendes játékidő. A hosszabbításban nem született újabb gól, a büntetők során pedig Livakovic háromszor is védeni tudott, így Horvátország jutott be legjobb nyolc közé. Negyeddöntős ellenfele a brazil–dél-koreai párharc győztese lesz majd. Japán válogatottjának búcsújával egy nagyon szerethető, rokonszenves csapat fejezte be vb-szereplését.Fantasztikus izgalmak után Marokkó csoportelső, a belső viszályok által széteső belgák pedig meglepetésre már most búcsúznak!
Talán az eddigi legizgalmasabb csoportzárót láthattuk a katari vb F csoportjában. Marokkó legyőzte Kanadát is, míg a tornán végig szárnyaszegetten játszó Belgium ma sem tudott megújulni, így bekövetkezett az, amire előzetesen alighanem csak kevesen fogadtak: a világranglista-második Belgium kiesett, míg a sötét lónak tekintett Marokkó csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.Zoran Milanovic: az EU háromszor drágábban veszi a gázt az Egyesült Államoktól
A gáz nem árucikk, hanem erőforrás, amely biztonságot, függetlenséget és erőt ad. Az Európai Unió (EU) pedig jelenleg olyan helyzetben van, hogy az Egyesült Államoktól veszi a gázt "háromszor drágábban" – jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő kedden, Zágrábban, a horvát–szlovén gazdasági fórumon.Ajánljuk még

















