hősök tere
Vasárnapi tünti Gődénnyel a Hősök terén - maszk nélkül, okosan
Szellősen álló emberekkel, de kis túlzással megtelt a Hősök tere Oktogon felőli része - írta a Telex arról a demonstrációról, amit Vegyük vissza az életünket! címmel hirdettek meg. A rendezvényen Gődény György szervező arról beszélt, hogy mindenki hülyének nézi őket, a baloldali politikusok is. Egy egri férfi is felszólalt: úgy fogalmazott, hogy most éppen egy vallásos rendezvényt tartanak és közös ökumenén vesznek részt. Hozzátette: emberkísérlet zajlik, és aki nem fél, az félelmetes. A demonstrálóknak végül majdnem sikerült közös dalra fakadniuk, de ez (is) kudarcba fulladt. Gődény 13.20-kor arra kérte a jelenlévő embereket, hogy menjenek haza és megígérte, hogy legközelebb többen lesznek.Ismét intézkedniük kellett a rendőröknek a Hősök terén tüntetőkkel szemben
Elsősorban figyelmeztetettek, de helyszíni bírságot is kiszabtak a rendőrök annak a rendezvénynek a résztvevőire, amelyet hétfőre hirdettek meg a Hősök terére – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Azt írták, hogy bár a február 1-jére bejelentett rendezvényt a szervező hivatalosan lemondta, de a közösségi médiában tovább buzdítottak a megjelenésre.A maszkot nem viselő tüntetőkkel szemben intézkedtek a rendőrök a Hősök terén
Több emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a budapesti Hősök terén vasárnap déltől tartott tüntetésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján azt írta: a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.Ördög Alen, Porva lovasa nyerte meg a 13. Nemzeti Vágtát
Ördög Alen, Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte a 13. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt hetvenkét magyarországi és határon túli település lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon.Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágtát
A Hősök terén kerül sor ma délben a hetvenkét település lovasának felvonulásával megrendezett, tizenharmadik Nemzeti Vágta megnyitójára. Idén a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg, de online folyamatosan nyomon követhető lesz több felületen is.Nézze meg, hogyan táncoltak a Hősök terén Trianon évfordulóján! (Galéria!)
Száz táncos közös néptáncelőadásával emlékeztek a budapesti Hősök terén a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára. Nézze meg galériánkat!Több száz taxis gyűlt össze a Hősök terén, hogy dudaszóval mondjon köszönetet az egészségügyben dolgozóknak (videó és képgaléria)
Közel 300 taxis gyűlt össze csütörtökön este a fővárosban, a Hősök terén, hogy dudaszóval köszönje meg mindazok áldozatos munkáját, akik a nehéz napokban a járvány megfékezéséért, az emberek életéért küzdenek. Ez már nem az első akciójuk a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta. A múlt héten írtuk meg, hogy a védekezésben részt vevőket, egészségügyi dolgozókat, orvosokat, ápolókat, mentőket, rendőröket szállítanak munkába és haza, teljesen ingyen! Ők így segítenek. Exkluzív fotókon és videón mutatjuk a megható pillanatokat! A fotókat olvasónk (aki profi fotós), Horacsek-Varga Mónika készítette – az ő párja, Horacsek Róbert taxis a segítő szolgáltatásuk megálmodója. A drónfelvételek pedig Pataky Péter munkái.Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt
Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt arról is, mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988 márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Szóba került ezen felül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, hogy vajon mi lett a szignók sorsa. Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel, Huth Gergellyel, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is.Ajánljuk még