hősök tere
Tiszteljük a zászlónkat és védjük meg a normalitást! – Szilágyi Ákossal, az 1848 méter hosszú magyar trikolór megalkotójával beszélgettünk
Szeptember 18-án egy hatalmas magyar zászló fog kígyózni a budapesti Andrássy úton, majd körbetekeredik a Hősök terén, hogy mi magyarok ezzel is példát mutassunk a világnak, mint manapság oly sokszor. A kezdeményezés lényege, hogy egy évben egyszer álljunk ki, mi, magyarok a világ elé és valljuk meg hitünket a nemzetben, hirdessük, hogy mi nemzetként képzeljük el az életünket itt a Kárpát-medencében. Idén egyébként egy újabb fontos jelentéssel bővül majd ez a vonulás, hiszen napjainkban a normalitást, mint a társadalom egyik alapkövét minden irányból és erővel támadja a jelenlegi, álliberális kurzus, és ennek a támadott normalitásnak védelmére is szolgál 2022-ben szeptember 18. A szervezővel, Szilágyi Ákossal váltottunk pár szót.Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)
Körülbelül négyszáz taxis sztrájkolt ma a Hősök terén azért, hogy a fővárosi vezetés emelje a taxitarifákat, ugyanis évek óta nem történt ilyen, ugyanakkor az infláció, a benzinár-emelkedés és a pandémia őket is megviseli. A tarifaszabás viszont a főváros hatásköre, ám ők eddig az utcán dolgozó taxisokkal nem tárgyaltak, bár most, hogy utcára vonultak, mégis szóba állt velük a főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus azonban egyből a kormányra mutogatott, szerinte ugyanis ez az ő hatáskörük. A taxisok képviselője, Horacsek Róbert a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a kormány korábban már segített a taxisokon, ezért a fővároson túl hozzájuk is fordulnak, remélve, hogy ha a főváros nem is, a kormány majd most is közbeavatkozik, ahogyan ezt a járvány alatt is tették a parkolási díjak elengedésének ügyében. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra."Az Úr betér szívetek hajlékába és veletek marad" - Angelo Bagnasco bíboros prédikációja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén
"Nem vagy egyedül egy ellenséges világmindenség közepén; nem vagy egyedül az élet csodálatos misztériumával szemben; nem vagy egyedül szabadság és örökkévalóság iránti szomjúságoddal. Bárhol is tartózkodsz, nem vagy láthatatlan. Isten szeretettel tekint rád!" - fogalmazta meg a Szentlélek modern emberhez szóló üzenetét Angelo Bagnasco bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséjén. A bíboros többek közt arról is beszélt, a hit nem tiltások sorozatát jelenti, hanem egy hatalmas igen az örömre, még akkor is, ha az elkötelezettséget kíván.Kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét a Hősök terén
Kétórás kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét szeptember 12-én a Hősök terén – közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.Egészségügyi dolgozók tüntetnek a Hősök terén
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlést hirdetett szombatra a Hősök terére. A MESZK azért szervezte meg a tüntetést, mert úgy gondolják, hogy az új szolgálati jogviszony az ápolókra terheket rótt, a mellettük dolgozó orvosok viszont béremeléshez jutottak.Miniszterelnökség: a kormány örül annak, hogy Ferenc pápa elfogadta a Budapestre szóló meghívást
A kormány örömmel hallotta Ferenc pápa bejelentését, hogy elfogadta a Budapestre szóló meghívást, és tisztelettel várja őt szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából – közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel.Hősök napja – Benkő Tibor megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékkövét
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kormány nevében koszorút helyezett a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékkövénél vasárnap délelőtt, a magyar hősök emlékünnepén. A miniszter a helyszínen a közmédiának nyilatkozva kiemelte, hogy "ezen a napon a hősökre emlékezünk; ennek történelmi múltja és hagyománya van".Botrányba fulladt Gődény vasárnapi sajtótájékoztatója, az önjelölt orvos hívei fellázadtak
Gődény György vasárnap a Hősök terén tartott sajtótájékoztatót, amire a nagy esőzések ellenére is szép számmal összegyűltek az emberek. Mint ahogy azt többször emlegettük, az önjelölt orvosnak a koronavírus-járvány alatt sikerült egy olyan ellenkultúrát képviselő, vírus tagadó közösséget létrehoznia, akik a tudomány, a kormány és a többségi társadalom intelmei ellenére is tartottak gyűléseket.Koronavírus-fertőzött esett össze Gődény vírustagadó tüntetésén
A Metropol információi szerint a ma délelőtti, Gődény György által szervezett demonstráció idején a mentők szállítottak el egy embert, akiről kiderült: koronavírus-pozitív. A lap szerint az Ellenállás néven szervezett tüntetésen maszk és az előírt távolság betartása nélkül demonstrált néhány száz ember. A vírustagadó Gődény György a járványügyi intézkedés ellen szervezte a demonstrációt.Ajánljuk még