hosszú katinka
Hosszú Katinkát csak egy sportolónő előzte meg a világon
Újabb elismerés érte Hosszú Katinkát. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség szavazása szerint a magyar úszónő volt a második legjobb női sportoló 2016-ban az amerikai tornász, Simone Biles mögött. A férfiaknál Usain Bolt jamaicai atléta rekordot jelentő hatodik alkalommal végzett az élen.Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo a legjobb sportolók dobogóján
Komoly elismerést kapott Hosszú Katinka azzal, hogy harmadik lett az európai hírügynökségek voksolásán, amelyen 2016 legjobb európai sportolóiról szavaztak. Az élen Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó végzett, a második Andy Murray brit teniszező lett.Hosszú Katinka: Az eredménykényszer már fiatalon kiégeti az úszókat
Több szempontból különlegességnek számít Hosszú Katinka, mert az úszásban és azon kívül is úttörő munkát végez. Saját elmondása szerint nem sok szabadidejük van férjével, Shane Tusuppal, mert az edzések és versenyek mellett saját márkájukat, illetve cégüket, az Iron Lady-t vezetik, ő pedig személyében is összekapcsolja a két tevékenységet. Háromszoros olimpiai bajnok sportolónk a magyar vállalkozások sikerlehetőségéről és brandépítéséről tartott kerekasztalbeszélgetés után válaszolt a sajtó sporttal kapcsolatos kérdéseire is. Szóba került a sportolók menedzselése, valamint az utánpótlásnevelésben rendszeresen elkövetett hibák is.Január 8-áig marad Gyárfás az úszó szövetség élén
Gyárfás Tamás elnök írásban is benyújtotta lemondását, ugyanakkor január 8-ig, a rendkívüli elnökválasztó közgyűlésig még ellátja feladatait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén.Hosszú Katinka hét: úszózsenink egy arannyal "maradt le" az Egyesült Államoktól
Nem csupán klasszis, úszózseni: hét arannyal zárta Hosszú Katinka a windsori rövidpályás világbajnokságot, miután a száz pillangót is megnyerte. Magyarország a második helyen zárt az éremtáblán az Egyesült Államok mögött, míg a magyar úszóklasszis a legjobb női úszója lett a tornának.Hosszú Katinka már hat aranynál jár
Hosszú Katinka megszerezte hatodik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. Ezúttal 200 méter vegyesen nyert. Hosszú szerzett még egy ezüstöt is, a nap zárásaként pedig Verrasztó Dávid bronzérmes lett 400 méter vegyesen.Hosszú Katinka újabb aranya, egyedül vezeti az örökranglistát
Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban. A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét. A magyar klasszis ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.Hosszú: kezdésként arany és ezüst a rövid pályás-vébén
A rövid pályás úszó-világbajnokság kedd éjszakai döntőiben két magyarnak, a 200 m gyorson és 400 m vegyesen induló Hosszú Katinkának, valamint a 400 m gyorson induló Bernek Péternek szurkolhattunk. A három versenyszámban három magyar érem született, Hosszú a 400 m vegyest megnyerte, 200 m gyorson ezüstérmes lett, Bernek pedig bronzot szerzett. Ezzel az első napi döntők után a magyar csapat mindhárom éremből szerzett már egyet-egyet.Ajánljuk még