húsvét
Országszerte szondáztatják a járművezetőket a rendőrök húsvétkor
Országszerte közúti ellenőrzéseket tartanak húsvétkor, a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére koncentrálnak.Húsvéti beszélgetés Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket kérdeztük a húsvét üzenetéről és arról, hogy az ünnep hogyan illeszkedik a ma emberének életébe, illetve arról, hogy ezekben a vészterhes időkben mit adhat nekünk a hit és a szeretet. Bábel Balázst 1999-ben szentelték püspökké Kalocsán és az év június 25. napjától a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke. Jelmondata: Pro regno Dei – Az Isten országáért.Hont pszichiáterhez küldte Perintfalvi Ritát
Rejtő Jenő egyik legbriliánsabb karaktere Piszkos Fred, akinek barátsága öl, butít és nyomorba dönt; az ellenzék beszélő fejei számára ilyen az is, amikor a jobboldalról dicséretet kapnak, hiszen ilyenkor rendszerint saját közegük szedi szét őket. Hont Andrást már többször „megpiszkosfredeztük”, és most így kell tennünk a Perintfalvi Ritával folytatott civakodása kapcsán is.Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először szólt hívők tízezrei előtt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben. Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól.Balog Zoltán: ami a feltámadás hajnalán történik, az nincs az ember hatalmában, de érte történik
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budapesti, Hold utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteletet. A prédikációban úgy fogalmazott: a húsvét hajnali történetben a félelem és az öröm egybetartoznak. Hozzátette: az ünnep üzenete, hogy ami a feltámadás hajnalán történik, az nincs az ember hatalmában, de érte történik.Így ünneplik Krisztus feltámadását a világon – Az LMBTQ ismét kitett magáért, vallásgyalázó posztokkal viccelődnek
A kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor Magyarországon az egyházak méltó módon emlékeznek meg Krisztus feltámadásáról. Az ország számos pontján ünnepi misét, körmenetet tartanak a hívek, míg akadnak, akiknek semmi sem szent és lazán gyalázzák Jézus Krisztust. Mert szerintük vicces...Húsvéti kérdések és válaszok Orbán Viktortól (Videó)
A miniszterelnök a sonkafőzés után újabb videót osztott meg közösségi oldalán, amelyben a húsvéti lakomával kapcsolatos kérdésekre válaszolt. A videóból megtudhattuk, hogy az Orbán családnál a sonkában csont van, de azért a között is "jó valamire".Tombol a mélyszegénység: megteltek a magyar szállodák húsvétkor
Borzalmas válságban van a tízmillió mélyszegény országa, az átlag magyarnak már parizerre sem telik – írhatnánk, ha "függetlenobjektív" portál volnánk; ehelyett arról számolunk be, hogy a vidéki szálláshelyek nagy része telt házzal vagy ahhoz közeli kapacitással működik, és a fővárosban is hetven–nyolcvan százalékos foglaltság a jellemző. A húsvéti hosszú hétvége tehát ismét rekordmagas forgalmat generál a magyar turizmusban.Németh Sándor: Jézus Krisztus személye pártok és mozgalmak felett áll
Jézus Krisztus feltámadása közel kétezer éve egy olyan új világrendet hozott el, amely élesen szemben áll az emberek által megvalósítani akart evilági berendezkedéssel. Ennek a konfliktusnak az élesedését látjuk ma szinte minden területen, a politikától a társadalmi renden át a kultúráig. Mi ebben a drámai időkben az egyház és a hívők feladata? Hogyan válasszanak mérőzsinórt maguknak? Többek között erről beszélt Németh Sándor, a Hit Gyülekezete alapító-lelkésze a Heteknek adott húsvéti interjúban, amelyben értékelte a választások utáni helyzetet is.Ajánljuk még

















