húsvét
Szlávik János: a védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegség súlyos lefolyását előzi meg
Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat. A védőoltás nem jelent teljes védettséget, csak a betegség súlyos lefolyását előzi meg, ezért akkor se szabad közösen ünnepelni húsvétkor, ha egyes rokonok be vannak oltva – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában.Ferenc pápa virágvasárnap a járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt
Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban. Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.Gulyás Gergely rendkívüli bejelentése: a jelenlegi számok mellett semmilyen nyitás nem lehetséges
Gulyás Gergely péntek délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jelenlegi számok mellett semmilyen nyitás nem engedhető meg, az érvényben lévő szabályokat pedig mindenki tartsa be. Az operatív törzs hosszan tárgyalt a gazdasági élet szereplőinek javaslatáról. Változtatásra akkor van lehetőség, ha átlépjük az oltások tekintetében a 2,5 milliót. Ez a húsvétot követő néhány napban meg fog történni – mondta Gulyás. Mint mondta, egy utolsó, nagy, közös erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy túllegyünk a járvány harmadik hullámának csúcspontján, ezért mindenkit arra kérnek, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsa be a húsvéti ünnepek időszakában is. Az üzletek 5-től fél 10-ig lesznek nyitva, a kijárási tilalom este 10 és hajnali 5 között lesz, a boltok esetében négyzetméteres szabályozás lesz, és a szolgáltatásoknál pedig a március 8-a előtti állapot lép életbe – emelte ki Gulyás annak kapcsán, milyen intézkedések lépnek életbe, ha meglesz a 2,5 millió beoltott. Április 19-én nyithatnak meg az iskolák – mondta a miniszter.Áprilisi tréfa lett a német kormány húsvéti korlátozó intézkedéseiből
Március 23-án éjjelbe nyúló, tizenkét órás tanácskozás után Angela Merkel és a bajor miniszterelnök, Markus Söder mosolyogva és győzelemittasan jelentették be ma hajnalban, hogy „győztek az óvatosak”, és eddig példátlan szigorú intézkedéseket hoztak a húsvéti ünnepekre. Nagycsütörtököt és nagyszombatot munkaszüneti napnak kiáltották ki, és ezzel április 1. és április 5. között teljesen le akarták állítani az egész németországi közéletet. Egyetlen kivételt engedtek meg, azt, hogy húsvét előtt szombaton az élelmiszerüzletek nyitva tarthassanak.Teljes zárlatot vezetnek be húsvétkor Ausztria legfertőzöttebb tartományaiban
Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este, az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.Megjelent a Magyar Közlöny – a kéthetes szigorítás célja, hogy húsvétkor újrainduljon az élet (Galériával)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán jelezte: megjelent online formában is a Magyar Közlöny legfrissebb száma, benne a hivatalos dokumentum arról, hogyan változik az életünk hétfőtől, milyen szigorítások jönnek. Orbán Viktor közösségi oldalán posztolt róla korábban, hogy bár nehéz szívvel, de aláírta az új szabályokat. A rendelet tartalmazza, hogy pontosan milyen üzletek és milyen szolgáltatók maradhatnak hétfőtől nyitva.A Srí Lanka-i terrortámadás több száz áldozatára emlékeztek kedden
Az egy évvel ezelőtt, tavaly húsvét vasárnap elkövetett iszlamista merényletsorozat áldozatairól emlékeztek meg kedden a Srí Lanka-iak, de a járványügyi kijárási korlátozás miatt mindenki a saját otthonában. Malcolm Randzsith bíboros, Colombo érseke, a helyi katolikus egyház feje arra kérte a papokat és a híveket, hogy gyújtsanak gyertyát és imádkozzanak az áldozatokért, a szinte egyidejű támadások időpontjában pedig szólaljanak meg a harangok, és mindenki kétperces csenddel emlékezzen.Putyin: az orosz hatóságok a megelőzésre törekednek
A fertőzés terjedésének megelőzésére törekednek az orosz hatóságok a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából elmondott televíziós köszöntőjében. Eközben az újonnan fertőzöttek számának napi növekménye meghaladta a hatezret.Tóta W., avagy az erkölcsi nihilizmus diadala – Mit kezdjünk keresztényként egy provokátorral?
Sokan vannak, akik visszaélnek a szólásszabadság jogával. Az élmezőny tagja Tóta W. Árpád, aki újságírás helyett már-már hivatásos provokátorként dolgozik. Kedvenc célpontjai a keresztények, és maga a vallás. Publicisztikánkban azt feszegetjük, vajon hol a határ? Hogyan lépjünk fel a blaszfémiával, a provokációval szemben úgy, hogy közben megadjuk a szabadságot is?Ajánljuk még

















