huth gergely
Nem kérdés, hogy Bajnaival a kétezres évek maffiavilága csókolt minket homlokon újra – Plebejus Polbeat
A kétezres évek MSZP-s, SZDSZ-es gengsztervilágát idézte fel Huth Gergely a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában, amelynek vendége a korszak két oknyomozó-veteránja, Sinkovics Ferenc, a Demokrata, korábban pedig a Magyar Hírlap főmunkatársa, és Csibra Tibor, a PestiSrácok.hu lapszerkesztője, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap egykori bűnügyi-belpolitikai tudósítója, illetve Stefka István lapigazgató kollégánk, akkoriban a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. Huth Gergely korabeli leleplező cikkeket és publicisztikákat hozott annak alátámasztására, hogy nincs új a nap alatt: amit a titokzatos Anonymus elénk tárt, az ugyanaz a módszer és gátlástalanság, amit a kétezres évek baloldali botrányai is visszatükröznek.Tudósok, orvosok, tanárok mellett Huth Gergelyt is kitüntették a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével (Galériával)
Több tudós, orvos, tanár és közéleti személyiség mellett rangos állami kitüntetést vehetett át Kásler Miklóstól, az EMMI miniszterétől és Rétvári Bencétől, az EMMI parlamenti államtitkárától a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely pénteken. A Pesti TV programigazgatója számos nemzeti ügy felkarolását és képviseletét, valamint a határon túli magyarság életének bemutatását is szívügyének tekintő, példaértékű újságírói és televíziós tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta.Görbe szablyával előre! – Különleges ajándékot kaptunk Vas megyei barátainktól a Szamuely-filmbemutató után
Szerdán mutattuk be Stefka István A halál népbiztosa című, Szamuely Tibor életét és gaztetteit feldolgozó dokumentum-játékfilmjét, amelyet a PestiSrácok.hu kiadója gyártott, a producere pedig Huth Gergely volt. A Pesti TV és a PestiSrácok.hu csapata nemrég Győrváron, a Sör és Csülök Fesztiválon és a Birkás pálinkafőzdében, Olaszfán és Petőmihályfán élvezhette a vendéglátók parádés vendégszeretetét, most pedig Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke és Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár polgármestere lepte meg Stefka Istvánt és Huth Gergelyt egy-egy kuruc kori görbe szablya másolatával."Minden fideszesből ki kellene vágni a gyereket és élve ledarálni őket"
Az ellenzéki médiában kedvelt eszköz a negatív kampány, a politikai küzdelmekben pedig a karaktergyilkosság. Az elmúlt időszakban azonban ezt a módszert már közszereplők, újságírók ellen is bevetik. Míg Brüsszelben azt hangoztatják, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság és kormányellenes hangokat sem lehet hallani a sajtóorgánumokban, az igazság egészen más. A fake news mellett már komplett fegyverarzenállal rendelkeznek a független-objektívek, vagyis a haladó liberálisok: karaktergyilkosság, rágalmazás, lejáratás, bosszúhadjárat – és ez csak néhány eszköz, amivel rendszeresen élnek azért, hogy hiteltelenítsék az általuk kiszemelt célszemélyt. Talán fel sem mérik, hogy ezzel milyen károkat okoznak más emberek életében, családjában, egzisztenciájában. Vagy ha mégis tudják, akkor az igen nagy probléma. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője Az Ügyben úgy fogalmazott: nem lehet megkerülni a magyar jogszolgáltatás és belügyminisztérium felelősségét sem; komoly védelem, eredmény – egyetlen kivételtől eltekintve – nem érkezett tőlük. Műsorunkban tükröt tartunk a liberális szólásszabadság dzsungelharcosainak; megmutatjuk, hogyan hergelik fel a saját olvasóikat, szavazótáborukat az ellenzéki propagandagépezetben, és milyen életveszélyes fenyegetéseket, rágalomhadjáratot kell elviselniük azoknak, akik más politikai identitással rendelkeznek.A TELJES VITA! – Nem a Fidesz nyúlta le a "nemzetet", hanem a baloldal tagadta meg azt! – Huth–Ambrózy vs. Dévényi–Nagy Gombaszögön
A ma7 médiacsalád szervezésében a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban, a Tóth Károly sátorban Huth Gergely és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu és a Pesti TV újságírói vitatkoztak Dévényi Istvánnal, a Magyar Hang munkatársával és Nagy Józseffel, a 24.hu újságírójával. A moderátor Kolek Zsolt, a ma7.sk vezető szerkesztője volt az (utolsó negyedórában) különösen eldurvult vitában, ahol a teljesen megosztott nézőközönség igyekezett a narancs és a vörös karéjt is zavarba hozni kérdéseivel. Nézze meg, kinek sikerült!Kiálltak Jurák Kata mellett a jobboldali újságírók – "Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt"
Több közéleti szereplő, jobboldali újságíró, televíziós szakember, neves publicista is kiállt kolléganőnk, Jurák Kata mellett, akire a balliberális média gyűlöletcunamit árasztott egy közösségi oldalára írt bejegyzés miatt. Nem maradhatott ki az indulatkeltésből Jakab Péter és Bősz Anett sem: a két ellenzéki politikus egészen odáig acsarkodott, míg a kommentelők kolléganőnk gyermekeit sem kímélve pocskondiázták őt. Minderről a Sajtóklubban Gajdics Ottó vezetésével Bencsik András, Bencsik Gábor és Néző László is részletesen beszélt.Huth Gergely a Jurák Katát ért támadásokról – Ami történt, az a baloldali gyűlöletkeltés iskolapéldája
Természetesen szolidaritást vállalunk megtámadott munkatársunkkal – szögezte le a Mandinernek adott villáminterjújában a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Jurák Kata kolléganőnket ért támadássorozatról. Huth Gergely szerint a szivárványos zászló Brüsszel és a baloldal eszement politikájának a jelképe lett, ők tették azzá.Huth Gergely és Villányi Károly vette át idén a Jótollú magyar újságíró díjat (Videó!)
„Ez a csapat, ez a hőskor nagyon sokat hozzátett a konzervatív oldal identitásához. Az, hogy szabadon lehetett kritizálni, oknyomozni, gondolkodni a Napi Magyarország, Magyar Nemzet majd a Hír Tv és később a Magyar Hírlap műhelyeiben az egy olyan lehetőség, amiről sokszor a baloldalon csak álmodozni mernek – mondta Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a PestiTV programigazgatója, miután átvette a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat harcostársával, Villányi Károllyal, a Mediaworks hírcentrumának főszerkesztőjével együtt, aki korábban a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese volt.Huth Gergely a Politikai Hobbistában: A jobboldali újságírás egy identitás, egy érték, amit meg kell őrizni (Videó!)
A Villányi Károllyal közösen március 15-én elnyert Jótollú magyar újságíró díjat szerdán átvevő Huth Gergely volt a Politikai Hobbista keddi adásának vendége, aki a konzervatív újságírás az első Orbán-kormány alatti kibontakozásáról és a balliberális médiatúlsúly elleni küzdelemről beszélt a Pesti TV stúdiójában. A PS főszerkesztője, a csatorna programigazgatója szót ejtett az általa elnyert elismerésről, de kifejtette azt is, hogy vállveregetésben, öntömjénezésben nem tudjuk felvenni a versenyt a baloldallal. Ugyanakkor – tette hozzá – a legnagyobb újságíródíj a nézők és az olvasók szeretete, figyelme és ez élteti a szakmát már a rendszerváltoztatás óta. A PestiSrácok.hu főszerkesztője beszélt az online jelenlét szükségességéről, és a hagyományos platformok létjogosultságáról is.Ajánljuk még
















