huth gergely
Kiakadt a bicskei Momentum, amiért Huth Gergely a városi ünnepségen a bolsevizmussal kötött ördögi szövetségükről beszélt (videó)
Valóságos gyűlöletcunamit zúdított írásában Huth Gergelyre, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjére a Momentum bicskei elnöke és önkormányzati képviselője, Molnár Dániel. Szerinte Huth Gergely az önkormányzati ünnepség vendégszónokaként többször "meghamisította a történelmet, majd a beszéd második felében az aktuálpolitizáláson keresztül eljutott a hazaárulózásig". A Momentum helyi tagjai ezért el is hagyták az ünnepség helyszínét és nem vettek részt az '56-os emlékmű megkoszorúzásán. Valójában Huth Gergely csak azzal szembesítette a momentumosokat, hogy ha Karácsony Gergellyel, Jakab Péterrel és az ifjú szocikkal egyetemben nem dobnak mentőövet a posztkommunistáknak, a bolsevizmus a magyar választók akaratából 2010-ben, a kommüntől számított kilencvenegy év elteltével végleg eltűnt volna Magyarországról.Bayer a baloldali pártok elveiről: a jelöltjük nemcsak rasszista, de még a melósait sem fizette ki
Bayer Zsolt és portálunk két oszlopa, Szarvas Szilveszter és Huth Gergely sok minden mellett az ellenzéki összefogás közös jelöltjét, az antiszemita és rasszista szövegeket írogató Bíró Lászlót is értékelték a Budavári Fórumon.Éles meglátások, tűpontos elemzések – jön a Budavári Fórum
Szeptember 4-én, pénteken összeülnek a polgári oldal legnagyobb hangadói, Bayer Zsolt publicista, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, illetve Szarvas Szilveszter, portálunk hírigazgatója, hogy együtt vitassák meg Magyarország, valamint szélesebb hazánk jelenét és jövőjét a Budavári Fórumon.Revíziós siker, vagy diplomáciai csapda volt a második bécsi döntés? – Gaudi-Nagy Tamás, Stefka István, Huth Gergely és Vésey Kovács László a Polbeatben (ÉLŐ 19 órától)
A számok alapján a két világháború közti magyar revíziós politika legnagyobb sikere volt Észak-Erdély visszaszerzése 1940. augusztus 30-án. A Trianonban Románia felé elveszített területünk 42 százalékát szereztük vissza, másfél milliónyi emberrel. A magyar honvédség alakulatai szeptember 5. és 13. között vonultak be a románok által kiürített területre, amelyet német–olasz döntőbíráskodás révén kapott vissza Magyarország. A döntés előtt pattanásig – már-már háborúig – feszült a magyar–román viszony, ezt csendesítette le a döntőbíráskodás, amely azonban már a britek és a franciák jóváhagyása nélkül történt. A németek mindkét felet lekötelezettjükké tették, így a mezőségi és székelyföldi magyarságnak négy évnyi fellélegzést hozó döntés egyúttal a németek kegyeit kereső román–magyar versengésbe torkollott. Megérte-e, és jól csináltuk-e? A Polbeat mai adásában Gaudi-Nagy Tamás lesz Huth Gergely és Vésey Kovács László vendége.Lázadjunk a liberális véleményterror ellen, különben mehetünk a Pride-ra – Zelenka, Kovács, Huth és Szarvas a Polbeatben
Miközben a liberális véleményterroristák és propagandisták továbbra is totálisan uralni akarják az online és közösségi médiavilágot, és azt üzenik, hogy a jobboldaliak fel se merjenek menni a pályára, aközben mi, konzervatívok helyet követelünk magunknak és harcot hirdetünk ellenük, meg az abnormalitás ellen, de ehhez szervezett, tudatos, közös lázadásra van szükség – jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő vitaműsorában Kovács István, a jobboldali véleményeket és hangokat felerősítő Megafon Központ alapítója, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A Polbeatben Kovács István mellett Zelenka Dóra, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter is odaszúrt a libernyákoknak.Egészséges heteróként transznemű nővel járni? – Dezse Balázs videóblogja
Ezen a héten is jelentkezünk a külföldi influenszer barátaink legszaftosabb témáival. Ezúttal Huth Gergő, a PerstiSrácok.hu főszerkesztője Dezse Balázs vendége, aki nagyon szeret a rasszizmusról, a transzneműekről, meleg rajzfilmfigurákról beszélgetni. Témánk pedig van bőven, hiszen az Afroamerikai Történelmi Nemzeti Múzeum a “fehérséget” elemzi egy új kiadványában, mivel szerintük még mindig a fehérek által meghatározott életmód dominál az USA-ban, miközben a népszerű Scooby-Doo című rajzfilm egyik főhőse leszbikus lett, illetve megindult a balhézás azzal kapcsolatban, hogy az amerikai jelzőlámpák emberfigurája fehér a gyalogos-átkelőhelyeknél. Ha már itt tartunk, akkor kibeszéljük azt is, heteroszexuális-e az, aki férfiként egy transznemű nővel jár.Szebb múltat! - Szakács Árpád, Ferkó Dániel, Stefka István és Huth Gergely a mai Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró lesz a mai Polbeat vendége. A szokás szerint este hét órakor kezdődő élő adásban vele, Ferkó Dániel történésszel, a PestiSrácok.hu főmunkatársával, Stefka Istvánnal, portálunk lapigazgatójával a most készülő: A halál népbiztosa című, Szamuely Tibor és a vörös terror gaztetteit bemutató történelmi dokumentum-játékfilm ötletgazdájával Huth Gergely főszerkesztő fog beszélgetni. Természetesen szóba kerül az a legújabb, tonnás kőtömb is, amit Szakács Árpád a hétvégi Magyar Nemzetben a "történész-céh" békés dagonyájába hajított, illetve Ferkó Dániel népszerű szombati írása a magyarság fennmaradását megalapozó, mégis érthetetlen módon elhallgatott-eljelentéktelenített 907-es pozsonyi csatáról és persze nem hagyhatjuk szó nélkül korunk történész morállóf@szának, Ungváry Krisztiánnak Pilhál Tamás mai cikkében kitudódott esetét, miszerint szabadidejében a rettegett SA egyenruhák gyűjtésével és adásvételével foglalkozik. Utóbbit persze szekértáborokon átívelő és szűnni nem akaró elhatárolódás- és tiltakozáshullám övezi.... ja, persze nem. Várjuk Önöket a helyszínre, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, vagy ide a képernyő elé.Autonómiát a londoni magyaroknak? – Szürreális Huth–Puzsér vita az Írd alá! szervezésében (videó!)
Az európai nemzeti régiókról és azok autonómiához való jogáról vitázott Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Puzsér Róbert mindentől független publicista. Az Írd alá! kezdeményezés keretében létrejött vitában Huth kifejtette, hogy a székely autonómia az aláírásgyűjtéssel kért első lépcsője, az uniós fejlesztési pénzek kiosztásának autonómiája jogos követelés, hiszen a román állam csak elvonja tőlük a pénzt, és ha vissza is juttat némi fejlesztési támogatást, azt román vállalkozókhoz csorgatja. Puzsér aztán gondoskodott róla, hogy ebben, a szokásosnál szélesebb körű nemzeti összefogást megvalósító kérdésben is egyből éles vita alakuljon ki. A publicista szerint ugyanis nemcsak az őshonos kisebbségeknek jár az autonómia, hanem minden kisebbségnek. Még a Londonban dolgozó, ott hivatalos lakcímmel sem rendelkező magyar vendégmunkásoknak is. Puzsér Róbert szerint ez az aláírásgyűjtés valójában nem civil, hanem kormánypárti kezdeményezés, de ezzel egyidőben annak a véleményének is hangot adott, hogy a kormány, illetve a Fidesz „leszarta” azt. Az érdekes önellentmondásra válaszul Huth Gergely emlékeztette, hogy ez valóban egy civil kezdeményezés, olyannyira, hogy az erdélyi szórványmagyarság és a székelyföldi tömbmagyarság közti természetes érdekellentétek miatt eleve döcögősen indult. Innen aztán Puzsér elég hamar harsány orbánviktorozásba fordította a vitát, és kifejtette igényét aziránt, hogy a mostani nemzeti érdekeket hajszoló külpolitikát az erkölcsi alapú külpolitika váltsa fel. Huth Gergely igyekezett leckét adni Puzsér Róbertnek nemzeti kiállásból, amihez a múlt héten elhunyt Kelemen Levente udvarhelyszéki, oklándi tiszteletes a százéves trianoni évfordulóra küldött gondolatait hívta segítségül, ám mindez a lepergett Puzsérról. Aztán szokás szerint minden rendszer minden kritikája előkerült a népszerű kritikus szájából, amire Huth figyelmeztette Puzsért: ő az a fajta anarchista, aki még az anarchistákat is gyűlöli, mert semmiféle szervezettséget és tradíciót nem képes elviselni maga körül. A vitának a pesti Jókai téren található Champion Wine Vinarium adott helyet, a szervezést pedig az Írd alá! kampánycsapata, Pesty László és kollégái biztosították.Az ellenzék hazánkba importálná a Soros által is feltüzelt amerikai zavargásokat – Bohár, Ferkó, Szarvas és Huth a Polbeatben (videóval!)
A globalista liberális hálózat kormánybuktató mesterterveiről, országok felforgatásáról, Soros György kottájáról és kedvenc antifáiról, valamint a közelgő százéves évforduló apropóján a trianoni békediktátum óriási traumáiról, a száz év magyar magányról és annak véget érésének politikai sikereiről volt szó a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, amelyben Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel beszélgetett egymással. A műsor elején az elmúlt napok az Informátorral kapcsolatos médiahíreire is reagált Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel, akik bejelentették, hogy a jövőben az oknyomozó műsort készítő teljes csapat a PestiSrácok.hu-nál folytatja, és a szerkesztőséggel együtt a Pesti TV megteremtésén dolgoznak. (Az ügyben meglepően jól értesült ellenzéki sajtóból tudható az is, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter az új megbízás híre miatt távozni kényszerült a Hír TV-ből.) "Nem tűnünk el a képernyőről, dolgozunk tovább, ránk, ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a jobboldali tévénézők, hiszen közös ellenség éppen van elég, akikkel harcolni kell. Közös a cél a jobboldal médiumaival, egy hajóban evezünk, egymást erősítve és segítve dolgozunk tovább" – mondta Szarvas és Bohár a Polbeatben.Ajánljuk még
















