hvg.hu
Kár volt annyi zsepit elhasználni CEU-siratásra: már csak a pecsét hiányzik a megállapodásról
Hetekig, hónapokig hallgattuk az „I stand with CEU!” kitűzős emberek siránkozását, hogy az Orbán-kormány lerombolja az oktatást, tönkreteszi a felsőoktatást és teljesíthetetlen feltételeket támaszt szegény Soros-féle CEU-nak, így az kénytelen lesz lehúzni a redőnyt. A fél tudományos világot is fölheccelték ezzel. És láss csodát, most mégiscsak úgy tűnik: baromira teljesíthetők voltak azok a „teljesíthetetlen” feltételek, és hamarosan rákerülhet az utolsó pecsét a kormány és az egyetem közti megállapodásra.Hont András megint elszabadult: reméli, hogy Orbán tanácsadója a pokolba jut
A balliberális megmondóemberek nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Ez pedig a gyűlölet. Hont András, a hvg.hu rovatvezetője, publicistája nem először bizonyítja, hogy túlteng benne az őrült frusztráltság. Most éppen hullagyalázásra adta a fejét.Az Orbán-kormány az Iszlám Állammal együtt destabilizálja Európát – írja a hvg.hu-n Hont András
A magyar kormány az Iszlám Állammal összhangban destabilizálja Európát – írta a hvg.hu-n Hont András. A publicista „hullarablónak”, „pitiánernek” és „érzéketlennek” is nevezte a kormányt. Közben pedig – saját érzékenységét fölvillantva – arról írt, neki az a fontos, miként lehet megnyugtatni az embereket, és amúgy is, a terrorcselekmények valójában az Iszlám Állam gyengeségét mutatják. Hát persze...Kínos: a HVG.hu összekeverte ifjabb Lomnicit valaki mással
Kínos malőrbe futott bele a HVG.hu tudósítója csütörtökön. A balliberális portál újságírója látni vélte ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) brüsszeli tüntetésén. Sőt, azt vizionálták, hogy a CÖF szóvivője beszédet is intézett a tömeghez. A gunyoros tudósítás sajnos visszafelé sült el: ifjabb Lomnici Zoltán ugyanis egész nap Budapesten tartózkodott, innen küldte helyreigazítási kérelmét a HVG.hu-nak, amely azt végül le is közölte.Ezúttal a hvg.hu migránsverős meséjéről derült ki, hogy nem igaz
Nem bírja abbahagyni a hazudozást migránsügyben a balliberális sajtó. Ezúttal a hvg.hu egyik péntek délelőtti hangulatkeltő írásáról bizonyosodott be, hogy sületlenségeket tartalmaz. A balliberális lap azt állította, nem csak a rendőrök verik a migránsokat a határon, hanem önkéntes határvadászok is. Ráadásul mindezt úgy tálalták, mintha a rendőrség tájékoztatta volna erről őket. A gond csak az, hogy a rendőrség semmi ilyesmit nem írt nekik. Roppant kínos.Ajánljuk még













