hvg
Ketten kiálltak egy Orbán-ellenes molinóval Stockholmban, a HVG mindezt "tüntetés" címszóval népszerűsíti
A HVG szerint két ember akciója már tüntetésnek minősül, de a baloldali propagandalap számára nyilván nem számítanak ilyen apróságok a "függetlenség" farvizén. Most épp a botrányairól híres Keresztény Zoltánt népszerűsítették, aki külföldön próbált meg mindent megtenni saját hazája lejáratásáért. A dollármédiától pedig járt a piros pont, elvégre ugyanabból a feneketlen zsákból kapják a muníciót.A HVG szerint Orbán Viktor tévedett, csak pont igaza lett, a Momentum pedig felcsapott kistérségi Jakab Péternek – The Fair Right (videó)
A HVG interjút készített Orbán Krisztiánnal (nem rokona a miniszterelnöknek), aki elmondta, hogy Orbán Viktor szerencselovag, mivel rossz lóra tett, de szerencséjére bejött. És bár ennek semmi értelme, ahogyan Orbán Krisztián összefüggéstelen makogásokkal tarkított elemzésének sem, a HVG mégis úgy érezte, hogy Orbán Krisztián hiteles képet tud adni a jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetről. A HVG-től persze nem áll távol az ostobaság. Tavaly például körülbelül olyanokat írtak, hogy Szauron serege Kékestető határában várja, hogy lerohanhassa az összeomlás szélésre sodródott Magyarországot, ehhez képest idén büszkén írták meg, hogy minden rendben van. Nem. Ez nem korrekció volt. Csak simán leírták a gazdaság helyzetét. Tompos Márton, a Momentum egyik ifjú titánja szerencsére ettől szórakoztatóbb mutatványt hajtott végre az ATV-ben. Elmondta, hogy nem fél goromba kommenteket írni, mivel ők már csak ilyenek. Ezúton is kérjük az anyukáját, hogy legközelebb ne rakjon annyi cukrot a reggeli kakaójába, mert megvadul tőle. Nézzétek meg a teljes videót!A HVG idei legaljasabb húzásáról is kimondta végre a Fővárosi Törvényszék, hogy hazugság
Mint ismert, a HVG „tényfeltárónak” beállított cikkében egy “informátorra” hivatkozva azt hazudta, hogy akinek nem volt protekciója, azt a Külügyminisztérium nem evakuálta Izraelből a Hamász terrortámadása után, és az “informátor” is csak egy ismerős protekciójának köszönhetően fért fel a kimenekítő repülőre. A Fővárosi Törvényszék most végre helyreigazításra kötelezte a portált, amelyet Menczer Tamás is kommentált a Facebookon.Különvélemény – A HVG felébredt Csipkerózsika-álmából
Éveken keresztül démonizált a liberális sajtó bizonyos kifejezéseket az illegális migrációval összefüggésben. Ilyen volt például maga a migráns szó is. A no-go zónák nem létezéséről külön dokumentumfilmeket gyártottak, ráadásul a leghíresebbet épp Svédországban. Ehhez képest most azt írja a HVG: „Migránsok bandaháborúja dúlja fel Svédország nyugalmát”. Valóban csak felébredt a HVG csipkerózsika-álmából, vagy egyszerűen csak megváltozott a nyugati narratíva? Erre a kérdésre kereste a választ Ábrahám Róbert és Varga Ádám a Különvélemény aktuális epizódjában.Magyarország után a néhai Svédország területén is megszűnt a demokrácia – The Fair Right (videó)
Svédország migránsbanda-háborúját olyan merész kijelentésekkel prezentálja a haladósajtó, amelyek korábban még tabunak számítottak. A kárpátaljai hírek kapcsán a helyi portáloknak gyorsan fel kellene iratkozniuk a Hírklikk körleveleire, mert látszólag ők hamarabb értesülnek a helyi hírekről. A legújabb "demokráciajelentésből" kiderül, hogy még az afrikai diktatúrák is előrébb vannak a demokrácia útján, mint mi, a mucsai magyarok. Egy Soros-társ kiszivárgott vallomása szerint mindenbe bele fognak kötni, ami Magyarországon történik, amíg nem az "ő embereik" irányítanak. Az illegális migrációról szóló hír pedig mesebeszéd csupán a Népszava egyik t(r)ollforgatója szerint. A terrorizmus és az illegális határsértők között nincs semmiféle összefüggés. A mai videóban Szamosi Timivel közösen fogjuk elemezni a baloldali progresszió által alkotott ironikus freskót, ami azóta is az internet falán éktelenkedik. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Menczer Tamás kiakadt: a HVG elérte a magyar újságírás mélypontját, ennél nincs lejjebb
Menczer Tamás szerint a hvg elérte a magyar újságírás mélypontját," ennél nincs lejjebb"- írta közösségi oldalán.200 millió forinttal csökkent tavaly a HVG Kiadó nyeresége az előző évhez képest
Miközben a HVG hetilap és a hvg.hu kiadójának nettó árbevétele csaknem 360 millió forinttal nőtt 2022-ben, összesen 4,5 milliárd forintra, és hozzájutott 333 millió forint egyéb bevételhez is, az adózás után kétszáz millió forinttal kevesebb nyereséget tudott felmutatni a cég. Míg 2021-ben ez 672 millió volt, tavaly csak 473 millió forint maradt – derül ki az igazságügyminisztériumi e-beszámolóból - írja a Média1.hu.A HVG még a pizzáról is hazudik... – Magyar pizzéria Európa legjobbjai között
Bénaságból? Vagy megfontolt, szándékos gyökérségből? Ha megvizsgáljuk a sztorit, kiderül: mindkettő. És hogy mi a sztori? Átadták a legjobb európai pizzériáknak járó díjakat. A 50 Top Pizza (www.50toppizza.it) a pizzériák Michelin-kalauza. Természetesen olaszok csinálják, és a szervezet „titkosügynökei” folyamatosan járják a világ pizzériáit, és árgus szemekkel figyelnek, kóstolnak és pontoznak.A HVG saját magának mondott ellent
A lap április 24-én még arról cikkezett, hogy nem a magyar állam menekíti ki a Szudánban rekedt magyarokat és külföldi segítséget kell kérni, majd három nap múlva lehozták, hogy a Magyar Honvédség Sivatagi Karavánnak nevezett mentőakciót hajtott végre a térségben a magyarok kimenekítésére, de nyolc másik állam polgárait is kimenekítették.Ajánljuk még