ibolya tibor
Itt van, mit mondott a fővárosi főügyész Kaleta Gábor fellebbezéséről
Megszólalt a fővárosi főügyész Kaleta Gábor fellebbezéséről; Ibolya Tibort az ATV Egyenes beszéd című műsorában a volt perui nagykövet ügyéről kérdezték.Fővárosi főügyész: Vádat emeltek egy rémhírterjesztő ellen
Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki álhíreket közölt a koronavírus-járvány magyarországi megjelenéséről januárban – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.Fővárosi főügyész: Az, hogy megszüntették az eljárást a Momentum gyulai tagja ellen, bizonyíték a jogállam működésére
Az ügyészség döntése nem más, mint bizonyíték a jogállam működésére – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a fővárosi főügyész azzal összefüggésben, hogy az ügyészség a gyanúsítottaknak adott igazat azokban a média által felkapott esetekben, amikor a rendőrség rémhírterjesztés gyanújával előállított egy-egy embert Szerencsen és Gyulán. Utóbbi a Momentum tagja, így a gyanúsítás után az ellenzék - meg sem várva az ügyészségi felülvizsgálatot - azonnal diktatúrát kiáltott. Az ügy még a német parlamentig is eljutott, pedig Ibolya Tibor szerint az a jogállamiságot bizonyítja, ha az állam egyik szerve esetleg hibásan dönt, akkor egy másik, ellenőrzésre hívatott szerve azt helyrehozza. A főügyész portálunknak elmondta azt is, hogy szerinte indokoltak voltak a veszélyhelyzetben kihirdetett büntetőjogi intézkedések, hiszen például a rémhírterjesztés igenis akadályozhatja az állam védekezését a világjárvánnyal szemben.Fővárosi főügyész: a feltételes szabadlábra helyezés kedvezményének megadása a bíróságok részéről szinte automatikussá vált, ami megengedhetetlen (PS-interjú!)
Az ügyészség nagyon régen látja azt, amivel a közvélemény mostanában kezd szembesülni, hogy rendkívül enyhe ítélkezési gyakorlat alakult ki, pedig a törvényeink megfelelőek, csak szigorúbban kellene őket alkalmazni – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Ibolya Tibor. A fővárosi főügyész szerint a feltételes szabadlábra helyezés kedvezményének megadása a bíróságok részéről sokszor szinte automatikussá vált, ami megengedhetetlen. Ibolya Tibor emellett beszélt portálunknak a szerinte is létező börtönbizniszről, a Quaestor-ügy elhúzódásáról, a pedofilbotrányba keveredett volt perui nagykövetről, valamint az új büntetőeljárási törvény legújabb tapasztalatairól is.Hadházy megint lyukra futott
A mentelmi jog felfüggesztéséig nem lehet képviselőt letartóztatni, még akkor sem, ha maga Hadházy Ákos állatorvos és országgyűlési képviselő szeretné. A Simonka György elleni eljárásban pedig a tényállást olyan szintig felderítették, hogy a terhelt nem lett volna képes érdemben befolyásolni azt.Fővárosi főügyész a PS-nek: az igazságszolgáltatás nyílt arculcsapása, ami a Quaestor-ügyben történt
Az igazságszolgáltatás nyílt arculcsapása, ami a Quaestor-ügyben történt - mondta a PestiSrácok.hu-nak Ibolya Tibor fővárosi főügyész azután, hogy a Tarsoly Csaba és társai ellen milliárdos csalás és sikkasztás miatt folyó büntetőper legutóbbi tárgyalásán a tőkepiaci szakértő pár nappal az újabb szakvéleményének a leadása előtt bejelentette elfogultságát, ezért ki kellett zárni az eljárásból. A szakértő döntése azért is vet fel kérdéseket, mivel a nyomozás és az eddigi bírósági eljárás során korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult. Ladó Judit lépése forrásaink szerint évekkel elnyújthatja a Quaestor-ügy befejezését, ami a több évtizedes szabadságvesztéssel fenyegetett vádlottaknak kedvez.Fővárosi főügyész a PS-nek: Meggyőződésem, hogy Gyárfás bűnös a Fenyő-ügyben!
Nem ismerek a magyar kriminalisztika történetében még egy olyan ismeretlenesként indult emberölési ügyet, ahol utóbb a felbujtóra annyi bizonyíték lenne, mint Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője. A főügyész portálunknak elmondta azt is, hogy a hatóság által tavaly decemberben lefoglalt Portik-felvételeken hallhatóak olyan mondatok, melyekből csak azt a következtetést lehet levonni: korábban megtörtént a gyilkossági ajánlat és annak az elfogadása, ezért Ibolya Tibor meggyőződése, hogy az úszószövetség volt elnöke részese a bűncselekménynek. Gyárfás Tamás és védője ugyanakkor azt állítja, a hangfelvételek éppen a védelem álláspontját igazolják, ráadásul Gyárfás kibékült a médiacézárral, győztesként élte az életét, így semmi oka nem volt arra, hogy megrendeljen egy bérgyilkosságot. A PestiSrácok.hu megismerte a Gyárfás-ügy vádiratát is, amelyből több érdekes részletet is megtudhatunk a két médiacápa halálos, vérre menő küzdelméről, a gyűlöletig fajuló konfliktusuk főbb okairól, de kiderül belőle az is, hogy az ügyészség szerint mikor jutott az úszószövetség volt elnöke arra az elhatározásra, hogy megöleti legnagyobb üzleti ellenfelét.Fővárosi főügyész: Még soha nem állt rendelkezésre annyi bizonyíték a Fenyő-ügyben, mint most! (PS-interjú!!)
Soha ennyi bizonyíték nem állt még rendelkezésre a Fenyő-gyilkosság ügyében, mint jelenleg – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a Fővárosi Főügyészség vezetője. Ibolya Tibor hozzátette, Gyárfás Tamás meggyanúsítása óta is történtek a leszámolás nyomozásában pozitív fejlemények és úgy látja, az ügy el fog jutni a vádemelésig. A főügyész portálunknak beszélt arról is, hogy közös lengyel-magyar nyomozócsoportot hoznak létre abban a milliárdos áfacsalási ügyben, melynek egy feljelentés szerint érintettje lehet két egykori főrendőr, illetve Staudt Gábor, a Jobbik nemrég lemondott országgyűlési képviselője. Ibolya Tibort mindezek mellett még a Prisztás-merénylet kapcsán elrendelt perújításról, a Quasetor-ügyről, hivatali elődje, Ihász Sándor ügyészséget ért kritikájáról, a korrupció elleni küzdelemről, valamint az új büntetőeljárási törvény legfontosabb tapasztalatairól is faggattuk.Főügyész: A független magyar bíróság hagyta futni Biszkut
Nem a "NER" hagyta futni Biszku Bélát, hanem a független magyar bíróság, pontosabban a Fővárosi Ítélőtábla tanácsa - írja Ibolya Tibor fővárosi főügyész a HVG csütörtöki számában megjelent válaszában. A főügyész Ungváry Krisztián azon korábbi kijelentésére reagált, miszerint a NER hagyta futni a kommunista belügyminisztert, mert a kormánynak széles körű "kontinuitása" van az elmúlt rendszerrel. Ibolya Tibor hozzátette, a Biszku-per esetén a jogállamot jobbára csak az ügyészség képviselte.Ajánljuk még