ii. jános pál pápa
Soltész: Nyugaton templomokat rombolnak le, térségünkben újakat építenek
Nyugaton manapság templomokat rombolnak le, térségünkben viszont újakat építenek, és kiállnak Szent II. János Pál öröksége mellett – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Krakkóban, a lengyel származású egykori pápa emlékművének avatásán.Visszavonnák II. János Pál pápa szentségét
Egyre nagyobb vihart kavar a Theodore McCarrick ügyeivel kapcsolatos vatikáni jelentés, amely a katolikus egyház felelősségét hivatott feltárni az ügyben. Egyes hangok II. János Pál szentségének visszavonását követelik.A lengyel püspöki konferencia elnöke kiállt II. János Pál pápa mellett a McCarrick-ügyben
Stanislaw Gadecki, a lengyel püspöki konferencia elnöke védelmébe vette pénteken II. János Pál pápát a szexuális visszaélései miatt a papi rendből kitaszított Theodore McCarrick volt washingtoni érsek ügyében. A lengyel érsek nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a volt katolikus egyházfőt McCarrick és több más amerikai püspök cinikusan megtévesztette.Szobrot állítanak a Szent István-bazilikában Szent II. János Pál pápának
Szobrot állítanak a bazilikában Szent II. János Pál pápának. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa hétfőn, május 18-án reggel, a hét órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg Szent II. János Pál pápának a főtemplom papi bejárójánál felállított életnagyságú szobrát, Kotormán László és testvére, a Munkácsy-díjas Kotormán Norbert szobrászművész alkotását – írják a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldalán.Amikor a KGB meg akarta gyilkolni II. János Pál pápát – A merénylet titkos magyar szálai és hálózati újságírói
1981. május 13-án, napra pontosan harminckilenc éve próbálta egy török terrorista meggyilkolni II. János Pál pápát. Ma már tudjuk, hogy a KGB küldte a gyilkost, akit a bolgár állambiztonság szervezett be. A török bűnbanda később Bulgáriából Magyarországra menekült, itt építették tovább bűnözői-, csempészhálózatukat. Nem meglepő, Carlos, a legismertebb terrorista is itt éldegélt, itt fogadta az állambiztonság jóváhagyásával a különböző vörös terroristákat, ügynököket, az IRA és az ETA embereit. Jellemző, hogy a pápa elleni merénylet egyik háttérembere ma is Magyarországon él. Akkoriban a kommunista propaganda minden erejével a szélsőjobboldalra akarta kenni a pápa elleni merényletet, hiszen Agca a Szürke Farkasokhoz tartozott. Az állambiztonsági újságíró hálózat kiválogatott emberei írhattak a terrorista-csoportról, mint az ÁVH-s tisztből lett hírszerző, a Népszabadságnak dolgozó Vajda Péter, a katonai hírszerzéshez tartozó "Közel-Kelet-szakértő" Ónody György, a szintén az MVNK-2-öt erősítő Matolcsy Károly vagy a Vörös Hadsereg egykori kémje, Gárdos Miklós. Kétrészes cikkben dolgozzuk fel a merénylet hátterét, a kommunista hálózat részvételét az ügyben.A történelmükből kovácsoltak előnyt a lengyelek - 30 éves a rendszerváltás
Az 1956-os lengyelországi kommunistaellenes felkelést nem követte olyan megtorlás, mint Magyarországon. A szovjetekből olyan engedményeket sikerült kicsikarniuk a felkelőknek, amelyek következtében például lengyel földön megszűnt a téeszesítés, a mezőgazdasági birtokszerkezet egyben maradhatott. A katolikus egyház megőrizhette önállóságát, így a társadalom a rendszerváltásig sem maradt valódi lelki támasz nélkül. Ellentétben Magyarországgal és a térség többi államával, a nemzeti ellenállás hagyományát a társadalom széles rétegeivel együtt sikerült becsatornázni a rendszerváltó ellenzéki mozgalomba, a Szolidaritásba. Mindez együttesen oda vezetett, hogy Lengyelország ma gazdasági és lelki szempontból nézve kiemelkedik a volt szocialista blokk államainak mezőnyéből.Már az Alföldön is van szobra II. János Pál pápának
Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a térség országgyűlési képviselője és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek leplezte le Szent II. János Pál pápa mellszobrát az izsáki Szent Mihály római katolikus templom udvarán.Több százan tüntettek Ploërmelben a lebontásra ítélt keresztért
II. János Pál szobráról eltávolítják a keresztet, ami több száz keresztényt mozgatott meg. A Ploërmel városában álló, II. János Pál pápát ábrázoló szoborról a francia Államtanács döntése értelmében le kell venni a keresztet.„Ne tűrjünk tovább! Ne mindig bennünket, keresztényeket szorítsanak vissza!”
„Ez egy demonstráció a részünkről, hogy ne tűrjünk tovább! Ne az legyen, hogy mindig bennünket, keresztényeket szorítsanak vissza” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Czuczor Gergely, aki annak a budaörsi bencés iskolának az igazgatója, amely befogadná a franciaországi Ploërmel II. János Pál pápa-szobrának elbontásra ítélt keresztjét. Az igazgató elmondta: az általuk küldött hivatalos levél ott van a ploërmeli polgármesternél, ám egyelőre nem kaptak tőle választ. Emlékezetes, nagy vihart kavart, hogy a pápaszobor keresztjét a francia hatóságok döntése nyomán el kell távolítani.Ajánljuk még