index
Simicska Lajos bekebelezte az Indexet
Megszerezte az Index.hu Zrt. száz százalékos tulajdonrészét Simicska Lajos egyik cége, amelynek a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben is érdekeltsége van. Vagyis hiába tagadták tavaly nyár óta, hogy Simicskának opciós joga van a portálra, ez most be is bizonyosodott. Sőt, kiderült: az Orbán ellen bosszúhadjáratot folytató oligarcha már 2014 februárjában aláírta Spéderékkel az opciós szerződést, tehát azóta befolyása volt a balliberális lapra. Az Index kiadójának új igazgatóságában fölbukkan Simicska unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba, és a régi, balliberális TV2 egykori vezérigazgatója, Kereszty Gábor. Újabb fokozatba kapcsolhat Simicska Lajos őrületbe hajló bosszúhadjárata. Miután az oligarcha a közelmúltban arról értekezett, mennyire szimpatizál a Jobbikkal, az az érdekes helyzet is előállhat, hogy az egykori radikális párt szócsövévé válik a balliberális Index.Az Index tovább tágítja a térkaput a Soros-univerzumra
Teljesen egyértelművé vált, a Soros György által finanszírozott szervezeteket nem érdekli, mi a magyar emberek véleménye – így reagált Hollik István (KDNP) arra a hétfői Index-interjúra, amelyben Goran Buldioski, a Soros-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány, OSF) európai igazgatója és Nizák Péter, a közép-európai program vezetője mentegetőzött a spekuláns tevékenysége kapcsán.A "titkosszolgálati" Indexet és az ágyúval verébre tüzelő Heinekent is padlóra küldte Lázár
Portálunk kérdésére válaszolva keményen beleszállt a Heinekenbe és az Index hírportálba a mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A holland multiról azt mondta, hogy ágyúval lő verébre, amikor hatalmával és erejével visszaélve megpróbálja eltiporni a Csíki Sör Manufaktúrát, míg az Index kapcsán a tárcavezető megdöbbenésének adott hangot, hogy a portálon rendszeresen landolnak titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk, nemzetbiztonságot érintő ügyek. "Ez nem véletlen. Jó lenne megvizsgálni, milyen titkosszolgálati szála van az Indexnek" - mondta a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János.Ballib tempó: az Index és a 24.hu lenyúlta az Oscar-gála videóit a köztévétől
Előzetes engedélykérés és forrásmegjelölés nélkül egész egyszerűen ellopta a Duna Televízió Oscar-gáláról sugárzott anyagait az Index és a 24.hu. Az MTVA szerint a két internetes oldal ezzel nemcsak a közmédiát, hanem az adófizetőket lopta meg. Emiatt jogi válaszlépésekre számíthatnak.Rájár a rúd Simicskára: végrehajtás az Index ellen
Végrehajtást rendelt el az Index.hu Zrt. ellen pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – tudta meg a Ripost.hu. A végrehajtás tényét a cégnyilvántartásba is bejegyezték. A balliberális hírportál tavaly óta egy opciós szerződés révén már gyakorlatilag Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.Összeszedte az Index, hogyan drágul a budapesti olimpia
Az Index a vizes vb példájából kiindulva aggódik a a budapesti olimpiának kötlsegeivel kapcsolatban. A portál most összeszedte, hogy szerintük hogyan drágul a játékok megszervezése a pályázat beadásától a konkrét megrendezésig. A portál szerint a pályázás teljes összege biztosan a többszöröse lesz a tervezettnek, azt persze nem tudják hányszorosan, de a találgatás remekül megy.Az Index már jobban tudja, mi történt az egyházügyi találkozón, mint a lelkésznő
Újabb népmesei elemekkel gazdagodott a Józsefvárosi Egyházügyi Tanács tavaly szeptemberi ülésének története, miután az Index negyed évvel az események után rájött, hogy Kocsis Máté fideszes polgármester valójában még annál is durvábbakat mondott, mint amikről a Kettős Mércén egy – a találkozón részt vevő – lelkésznő még az események után frissiben beszámolt. Kocsis levélben cáfolta a vádakat, s végül a lelkésznő is elhatárolódott a neki tulajdonított állításoktól.Ajánljuk még

















