inf
Szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú rakétákat akar Ázsiába telepíteni az új amerikai védelmi miniszter
Mark Esper, az új amerikai védelmi miniszter kijelentette szombaton: szeretné, ha az Egyesült Államok viszonylag rövid időn belül szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú rakétákat telepítene az ázsiai-csendes-óceáni térségbe.Az Egyesült Államok hivatalosan is felmondta az INF-szerződést az oroszokkal
Az Egyesült Államok pénteken - amint az várható volt - hivatalosan felmondta a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai (INF-) szerződést. Washington azzal indokolta döntését, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az 1987-ben kötött szerződésben foglaltakat. A megállapodás tiltja mindkét félnek, hogy Európában közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi telepítésű rakétákat állomásoztassanak.Putyin: Washington nem bizonyította be, hogy Moszkva megsértette az INF-szerződést
Az amerikai fél semmilyen bizonyítékot sem terjesztett elő annak a vádnak az alátámasztására, amely szerint Oroszország megsértette volna a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodást - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak szerdán Moszkvában.A NATO-főtitkár felszólította Oroszországot, hogy tartsa be az INF-szerződést
A nukleáris töltet hordozására alkalmas új orosz rakéták kifejlesztése veszélyezteti a hidegháborúnak véget vető, a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló szerződést - jelentette ki kedden oslói sajtóértekezletén Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.Babiš szerint rossz hír, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani az INF-megállapodást
Andrej Babiš cseh kormányfő rossz hírnek tartja, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló orosz-amerikai megállapodást (INF). A cseh miniszterelnök, miután vasárnap James Mattis amerikai védelmi miniszterrel tárgyalt, újságírók előtt azt mondta: jobban szeretné, ha az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai nem romlanának, hanem javulnának.Lavrov: Trump másfél hónapon belül ténylegesen felmondhatja az atomfegyver-szerződést
Egy-másfél hónapon belül válhat hivatalossá a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló (INF) szerződés Egyesült Államok általi felmondása - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 1 állami televíziónak nyilatkozva. Ha mindez anyagi valósággá válik, akkor nem marad majd semmilyen jogi keret a fegyverkezési verseny visszafogására – fogalmazott.Putyin: Moszkva folytatja a preventív külpolitikát a NATO-val szemben
Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.Az EU amerikai-orosz tárgyalásokat sürget a nukleáris fegyverek ügyében
Konstruktív tárgyalásokat sürgetett az Egyesült Államok és Oroszország között hétfő délután az Európai Unió a közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés (INF) megőrzése érdekében. Az amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy felmondja az 1987-ben aláírt nemzetközi szerződést, mivel Oroszország megsérti annak előírásait.Veszélyes lépésnek tartják az oroszok, hogy Trump felmondaná a nukleáris megállapodást
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes "nagyon veszélyes lépésnek" tartja, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.Ajánljuk még