influenszertüntetés
Kocsmai igazságok – Sikerült-e bármi újat létrehoznia az ellenzéknek az elmúlt két hétben?
Miközben a racionálisan gondolkodó ellenzéki, vagy legalábbis nem kormánypárti értelmiségiek kétségbeesetten akarják valami értelmes mondanivaló felé terelni az ellenzéki politikusokat és a független influenszereket, az ellenzék szokása szerint csak a teljesen kezelhetetlen indulatainak a kimutatására képes. Persze nincs könnyű dolguk a pedofíliával: az őrjöngő dühük részben abból származik, hogy tudják, ez a szörnyűség már ráégett az ellenzékre, és ha a jobboldal szigorítani akarja a jogszabályokat, további akadályokat állítva a gyermekeket minden módon szexualizálni akaró LMBTQ-csoportok elé, akkor majd újra a nyugati elvbarátaik mellé fognak állni és nem a magyar gyermekek mellé. A kegyelmi ügy kapcsán kétségtelenül sok megbeszélnivalója lenne a magyar társadalomnak, de ezzel az ellenzékkel ez lehetetlen, mert ők semmit nem tartanak törvényesnek, legitimnek, ami az ő ideológiájukon kívül létezik. Novák Katalint sem tartották köztársasági elnöknek. Nekik csak Göncz Árpád volt az elnökük, mert őt ők választották. Nem olyan nagy tragédia, hogy a magyar progresszió csak egyszer volt annyira erős az elmúlt 35 évben, hogy elnököt tudott választani. Reméljük, ez így is marad.Münchenben találkoztak a magyar baloldalt támogató globalista erők
Miközben itthon még mindig a kegyelmi ügy foglalkoztatja a közvéleményt, Münchenben zajlik a biztonságpolitikai konferencia. A globalista baloldal Davos melletti másik, kedvenc találkozási helye ez a fórum. Emlékezetes, hogy Soros György szinte minden évben felszólalt ezen a konferencián, idén azonban már fia képviselte a családot.Ami a pénteki tüntetésről szóló videóból kimaradt – The Fair Right (videó)
Ahogy azt már korábban megírtuk, a Lendvay utcai Fidesz székházhoz legközelebb eső közterületen megrendezésre kerülő "pártpolitikától független" gyermekvédelmi tüntetés a rendőrök és tüntetők lökdösődésével ért véget. A pártpolitikától független tüntetések egyik sajátos velejárója, hogy a résztvevőknek egymástól függetlenül ugyanakkor jut eszébe, hogy neki kellene menni a Fidesz helyi székházának. Természetesen nem a teljes tömeg rontott rá a rendőrökre és a stábunkra (erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok), de a számuk így is jelentős volt. Ahogy az ilyen megmozdulásoknál lenni szokott, a tömeg széle a legbékésebb, a közepe pedig a legelvetemültebb. A mai videóban azokkal a megkérdezettekkel találkozhatsz, akik valamilyen furcsa oknál fogva nem érezték provokációnak a jelenlétünket, és akikkel egész hosszan el tudtunk beszélgetni a gyermekvédelemről, illetve a tüntetés vélt vagy valós hatásáról.A pedofilellenes tüntetés egyik főszereplője elárulta, hogy az öncélú magamutogatás hajtja őket
A szereplési vágy és az öncélú magamutogatás hajtja az influenszereket, amit most eszközként használunk, hogy nagyobb figyelem irányuljon az ügyre rajtunk keresztül – ismerte el Fancsikai Eszter, a Nem akarok beleszólni Instagram-csatorna egyik szereplője, aki azzal dicsekedett el pénteki tüntetésen, hogy homoszexuális bébiszittere van és bármikor rábízná a fiait. Ezzel pedig pontot is tett annak a vitának a végére, hogy micsoda nyomor tombol Magyarországon. A nyomort továbbá jól tükrözi elvtársa, Osváth Zsolt bevétele is, hiszen egy év alatt százszázalékos árbevétel növekedést produkált a cége.Most se higgyünk az „influenszereknek” – A baloldal csak akkor áll ki a gyermekekért, amikor az hatalmi érdekükben áll
Múlt pénteken lezajlott a nagy „influenszertüntetés”, amelyről még főszerkesztőnk, Huth Gergő is úgy fogalmazott, hogy „Gulyás Marxi első sikeres rendezését” láthattuk. Nem lehet elhallgatni a tényt, hogy bizony sokan voltak, de arról se feledkezzünk el, hogy most aztán tényleg mindent beleadtak. Sikerült az utolsó, divattal foglalkozó tartalomgyártót is behúzni, hogy VV Zsoltiék megmozdulására buzdítson. És ahogyan azt már sokadjára mondom: az influnenszerek „hatalmát” nem szabad lebecsülni.A Klubrádió és Mesterházy alpárisága önmagáért beszél – Kroó Zita a Grundban
Az e heti Grundban Hoppál Hunor vendége Kroó Zita, a PestiSrácok.hu újságírója volt. A műsorban a magyar nyilvánosságot egy hete lázban tartó kegyelmi ügy utózöngéiről beszélgettünk. A kérdés kapcsán ismét nem hazudtolta meg valódi önmagát a baloldal: míg a Klubrádió munkatársa leprostituáltazta Novák Katalint és Varga Juditot, Mesterházy Attilának sikerült örökítőanyagként jellemeznie Balog Zoltánt. Ezen vállalhatatlan kirohanások után vajon mennyire kereshető még a liberálisoknál bármiféle moralitás? Mi a pénteki influenszertüntetés tanulsága, és vajon a demonstráció egyfajta kiállás volt, ahogy a szervezők állították, vagy inkább a társadalmi béke további megbontását jelentette? És hogyan fordulhatnak rá a kormánypártok a júniusi dupla választás kampányára a jobboldal sokkja és a baloldal polgárháborús viszályszítása közepette? Ezeket a forró kérdéseket érintettük a legújabb Grundban.Curtis: a nagy liberálisok addig azok, ameddig ugyanazt fújod, amit ők
A népszerű zenész gyerekkora óta Fidesz-szimpatizáns, de most megpróbálták beszervezni a pénteki "független" pedofilellenes tüntetők közé, amit visszautasított. Nem kellett sok, hogy el is kezdjék a karaktergyilkolását a nagy liberálisok, akik Curtis szerint csak addig azok, "ameddig ugyanazt fújod, amit ők".Felháborítja és megdöbbenti a Magyar Nemzeti Médiaszövetséget, hogy munkájukat végző újságírókra támadtak a pénteki tüntetésen
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) megdöbbentőnek és felháborítónak tartja, hogy a péntek esti influenszertüntetésen ismét munkájukat végző újságírókat ért durva támadás. „Nyomatékosan felhívjuk a demonstráció szervezőinek és résztvevőinek figyelmét, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem párosulhat erőszakkal, és nem sértheti a sajtószabadságot” – írták a közleményben. Az eseményen a PestiSrácok.hu riporterét, Varga Ádámot is megpróbálták megfélemlíteni, őt és operatőr kollégánkat a rendőrök mentették ki az őrjöngő tüntetők közül. A Telex szerint viszont nem történt semmi...Most akkor a gyerek élvezeti cikk, közjószág, bolygópusztító átok vagy védendő érték?
A címben szereplő kérdés tulajdonképpen a válasz arra, miért nem lesz képes az influenszereknek kiszervezett ellenzék bármi kézzel fogható sikert faragni a kegyelem-gate nyomán felhabzó, amúgy jogos társadalmi felháborodásból.Ajánljuk még