informátor
Informátor: Olyan kompetenciákat kell a cigány gyerekeknek adni, amelyekkel képesek a társadalomba integrálódni
Gyöngyöspata már 2011-ben országos, sőt, nemzetközi hírnévre tett szert. A cigányok által elkövetett egyre gyakoribb bűncselekmények miatt a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vonulásokat tartott. A romák és a radikálisok közti konfliktus elviselhetetlenné vált. Politikai haszonszerzés céljából az eseményekre felkapaszkodott az akkor még radikális, Vona Gábor vezette Jobbik is. A szélsőjobbosok után természetesen jöttek a jogvédőnek nevezett szélsőbaloldaliak is, meg a balos pártok, akik ekkor még szemben álltak a Jobbikkal. A két oldal olyan etnikai feszültségeket okozott Gyöngyöspatának, amelyek kiheverése évekbe telt. Aztán elérkezett 2019 szeptembere, amikor a Debreceni Ítélőtábla döntött, vagyis összesen 100 millió forint kártérítést kell kifizetni 62 roma gyereknek, akiket az ítélet szerint szegregáltan, elkülönítve oktattak 2004 és 2017 között. Informátor: Összeér a DK és Az ördög ügyvédje
Exkluzív hangfelvételekkel és egy eddig ismeretlen, a nyomozó hatóságnál tett tanúvallomással buktatta le az Informátor a Demokratikus Koalíciót, hogy bár Gyurcsányék eddig tagadták, de DK-s lejárató és kompromittáló akció lehetett a választások előtt kirobbant Borkai-ügy. Az oknyomozó műsor egy tanúvallomásra hivatkozva kiderítette, hogy jóval a Borkai-ügy kirobbanása előtt a Demokratikus Koalíciónál landoltak az adriai hajóúton készült borkais videók és felvételek, így Gyurcsány Ferencék állhatnak a korábbi győri polgármestert kompromittáló Az ördög ügyvédje blog mögött. Az Informátor kiderítette: a DK korábbi önkormányzati képviselőjelöltje, a videóért és képekért tízmillió forintot követelő Póczik József élettársának a fia, ifjabb F. Gábor volt az, aki lányokat közvetített az adriai hajóútra és aki megrendelhette a videók elkészítését, hogy aztán azzal zsarolják Borkai Zsoltot és körét, és megpróbáljanak pénzt szerezni. Az Informátor stábja Győrben az ügy egyik kulcsfiguráját, a Póczik Józsefet lebuktató és a nyomozók előtt tanúvallomást tevő Puska Pétert is szóra bírta, aki a Hír TV-nek elárulta: a felvételeket Póczik Józsefék juttatták el a Demokratikus Koalícióhoz.