interjú
Gulyás Gergely: Magyarországon a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás. Gulyás Gergely a Magyar Hírlap online kiadásának adott, pénteken megjelent interjújában beszélt a brüsszeli megegyezésről is, amelyhez szerinte az EU részéről már csak politikai döntés kell.Manipulálta Szijjártó Péterrel készített interjúját a holland közszolgálati rádió
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglepetésére nem azok a mondatok kerültek rádióadásba, amiket mondott a holland közszolgálati rádió stúdiójában – írja az Index.Orbán Viktor a Weltwoche című svájci hetilapnak: Magyarország vezetése elég erős ahhoz, hogy távol tartsa az országot a háborútól
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben – mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól". A kormányfő azt is mondta, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni magát. "Egy európai NATO lenne a megoldás. Ezt már 2012-ben javasoltam" – emlékeztetett.Novák Katalin: Európa nélkül nincs magyar jövő
Európa nélkül nincs magyar jövő, ahogy Magyarország nélkül sincs európai jövő – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Portfoliónak adott szombati interjújában.Bayer Zsolt: Nem szabad kilépni az Európai Unióból
„Ez az unió, ha minden így marad, ahogy most van, nagyon rövid időn belül szét fog hullani. Nincs, ami összetartsa. Az pedig, hogy Közép-Európa itt áll a hadak útján, ezer éve, egyfelől iszonyú veszély, másfelől óriási lehetőség - nyilatkozta a civilek.info-nak Bayer Zsolt publicista.Tarlós István a brüsszeli korrupcióról: Ezek akarnak Magyarországon moralizálni? (PS-videóinterjú)
„Nem értem, ez az ellenzék, mely megfelelési kényszerével a szovjet időket idézi fel, mit is tudna nyújtani a magyar népnek? Hiába mondják, hogy ők nem az ország, hanem a kormány ellen lobbiznak, mégiscsak az ország szenvedi el azokat a döntéseket, melyekért ők minden erejüket bevetve küzdenek, s ők azok, akik behoznák a biológiai törvényszerűséget felülíró törvényeket is Magyarországra” – mondta Tarlós István a PestiSrácok.hu-nak, hozzátéve: éppen ezért időszerű volna tisztázni, honnantól számít ez hazaárulásnak? Huth Gergely Politikai Pankráció című műsorában Budapest volt főpolgármestere azt is kifejtette: megnyugvással tölti el, hogy a jövő generációkat és a nemzetünket legközvetlenebbül érintő kérdéseket a magyar kormány, kiállva a kritikákat, jól és a magyar jövő érdekében kezeli. Az interjúban szóba került Európa jövője, a korrupt brüsszeli vezetők törekvése, a magyar polgári középosztály helyzete és (a várospolitikai témákat taglalva) a Lánchíd körüli vita is. A volt főpolgármester emlékeztetett rá: Karácsony Gergely 2020-ban még szó nélkül aláírta, hogy az eredeti forgalomszervezést kell helyreállítani a híd felújítása után, s korábban ugyanezt kérte tőle is a kormány.A Telex nagyinterjúban simogatta meg a homoszexuális mesekönyv ötletgazdáját, aki szerint már nem működnek a demokratikus tiltakozási módszerek
Simogató és sértetten beszólogatós, sőt fenyegetős nagyinterjút készített a független és egyben objektív Telex Rédai Dorottyával, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivőjével, aki most sem érti, hogy a Meseország mindenkié című homoszexuális propagandakönyvük miért veri ki a biztosítékot a társadalom nagyobb részénél. Azt is furcsállja, hogy nem lehet kisgyermekeknek előadást tartani a homoszexualitásról, és természetesen kitér arra is, hogy mekkora kárt okozott Orbán Viktor "híres" beszéde, amelyben a miniszterelnök kimondta, hogy "hagyják békén a gyermekeinket". A sértettség mellett tehát az értetlenség is főszerepet játszott Rédainál, aki szerint összemossák a Labriszt és a pedofilokat, a sokszor bevált áldozatpózt pedig közösen és hosszan megénekelték a Telexszel, miközben arra is volt energiája, hogy fenyegessen, hiszen kijelentette, hogy nincs demokrácia ma hazánkban, a demokratikus tiltakozási módszerek pedig nem működnek. Peace, love! Ja, nem...Orbán Viktor: Magyarország és minden magyar át fogja vészelni ezt a válságot, és megint emelkedő pályára állunk
Mi magyarpártiak vagyunk. Az orosz–ukrán háborúban is a magyarok oldalán állunk. Arra a kérdésre, hogy a történelem jó vagy rossz oldalán állunk-e, az a válaszunk, hogy mi a történelem magyar oldalán állunk. Támogatjuk és segítjük Ukrajnát, érdekünk a szuverén Ukrajna fennmaradása, és érdekünk, hogy Oroszország ne jelentsen biztonsági fenyegetést Európára, de nem érdekünk, hogy feladjuk minden gazdasági kapcsolatunkat Oroszországgal. Ezekre a kérdésekre magyar szemüveggel nézünk, nem máséval – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.Kovács Ákos szerint elképesztően aljas játszma folyik, elsősorban Európa ellen, ami aligha lehet az oroszok érdeke
Nem szeretnék olyan korban megöregedni, amikor ezer évig igaznak tartott tapasztalati tényeket kérdőjeleznek meg – mondja Kovács Ákos dalszerző, aki a vele készült interjúban kitért arra is, hogy ő hogyan látja a háborút és annak esetleges befejezését, de megtudhattuk azt is, miért gondolja, hogy a gyermekei generációja lesz az első nemzedék, amelynek kevesebb szabadság jut, mint a szüleiknek.Ajánljuk még

















