interjú
Rácz Zsófi miniszteri biztosként is folytatja az országjárást, és kiemelten figyel a fiatalok véleményére
Interjút adott a Mandinernek Rácz Zsófia, aki a Navracsics Tibor által vezetett területfejlesztési minisztériumban lesz miniszteri biztos. Rácz elmondta, hogy továbbra is folytatja az országjárást, és rendkívül fontos lesz számára, hogy a fiatalok véleményét becsatornázza, megismertethesse a döntéshozókkal. Emellett beszélt az ifjúság- és tehetségügy fontosságáról, a helyettes államtitkári pozíciójáról is.Áder János: a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkoztam - Budaházy ügyében már Novák Katalinnak kell döntenie
Tíz esztendő a magyar érdekek és értékek képviseletében - ez Áder János leköszönő köztársasági elnök két hivatalban töltött államfői ciklusának talán legtömörebb összefoglalása. A második köztársasági elnöki terminus végéhez közeledve Áder Jánossal a Magyar Nemzet készített interjút. Ebből többek között kiderül, hogy miért büszke a csángóknál tett látogatására, miben különbözött szinte valamennyi hivatali kollégájától, illetve, hogy milyen nyugdíjas évekkel számol az államfő - aktívra. Áder azt is elmondta, Budaházy György ügyében, akit nemrég 17 év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék, nincs előtte kegyelmi kezdeményezés, és már nem is lesz. Ha lesz ilyen, akkor ebben az ügyben már az utódja, Novák Katalin dönt.Marine Le Pen: életem minden egyes másodpercét a francia emberek boldogságának szentelem
Marine Le Pen francia köztársasági elnökjelölt a választások hétvégéjén a The European Conservative-nak adott interjút, amelynek fordítását a Mandiner közölte.Orbán Viktor: megvédjük Magyarország érdekeit és kimaradunk a háborúból (videó!)
Magyarország nem akar részt venni ebben a háborúban és mindenkor a saját érdekeinket kell szem előtt tartanunk – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában, amelyben reagált az ukrán elnök kijelentéseire, ismertette a közelgő választások tétjét és kifejtette álláspontját a küszöbön álló élelmiszerhiány ügyében is.Orbán Viktor: háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség
Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség, ezért is kell óvakodni kell az olyan követelésektől és kezdeményezésektől, amit a magyar baloldal szorgalmaz – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott rendkívüli interjújában.Bohár Dániel: kiráz a hideg attól, hogy Gyurcsány még a politikai élet része
Szerettem volna egy portréműsort, ami bemutatja, mennyi értékes ember él közöttünk, akikre büszkék lehetünk, és ha valaki meghallgatja a beszélgetéseket, azt érezheti, mennyire jó magyarnak lenni és ebben az országban élni. A Mi vagyunk a magyarok másik küldetése, hogy kevésbé ismert, de értékes embereket mutasson be, akik nem celebéletet élnek, hanem kemény, megfeszített munkával értek el sikereket – nyilatkozta a Demokratának adott interjúban Bohár Dániel, a Pesti TV szerkesztő-műsorvezetője, aki arról is beszélt, hogy kirázza a hideg attól, hogy Gyurcsány a kormányzása és a 2006-os események után még a politikai élet része, sőt becsületről meg tisztességről mer beszélni.Az év vicce: Gyurcsány szerint az idei év legnagyobb vesztese nem a szivárványkoalíció, hanem a kormánypárt volt
Az ATV az év végéhez érve arra kért vezető politikusokat, hogy értékeljék az évet. Így tett Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is, aki szerint pártja megerősödött az előválasztáson, szerinte az ellenzék képes lesz arra, hogy leváltsa a kormányt jövőre.Orbán Viktor: A nyugdíjasokkal pontosan kell elszámolni
A miniszterelnök pénteken ismét interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című reggeli hírműsorának. Orbán Viktor az interjúban elmondta: módosítani kellett a 2022-es költségvetést, hogy a nyugdíjemelés három helyett ötszázalékos legyen. Szó volt továbbá a koronavírus-járványról is. A kormányfő ismertette: szerdától lehet kérni az 5–11 éveseknek kifejlesztett, koronavírus elleni vakcinát. Az interjú második felében szó volt a múlt heti varsói csúcsról, az európai jobboldal jövőjéről és az új német kormányról is.Karácsony Gergely a Városháza-botrányról a Pesti TV-nek: Kiss Ambrusért tűzbe tenném a kezem (Videó!)
Karácsony Gergely hétfő reggel tartott sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol sajtófőnöke csak pár kérdést engedett, azt is a baráti sajtónak leginkább, úgyhogy a főpolgármester után eredtünk. Bár Karácsony Gergely nem volt valami készséges, a Városháza-botránnyal kapcsolatban azt mondta, - noha a hangfelvételek alapján Kiss Ambrus a korrupciós pénzek elosztásának feje -, tűzbe tenné érte a kezét. Majd a másik kulcsemberről, Gansperger Gyuláról megállapította, hogy ő a Fidesz embere, semmi közük hozzá. Mint ahogy a PestiSrácok.hu több ízben beszámolt róla, maffiaszerű pénzelosztási rendszer üzemel a Városházán, melynek feje Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, akiért Karácsony Gergely, ahogy nekünk fogalmazott, tűzbe teszi a kezét. Részletek este hétkor a Pesti Riporterben!Ajánljuk még

















