internetes mémek
Németországban ezért már ülnél
Úgy ragaszkodik az ellenzék a forgatókönyvéhez, mintha valami egyedi érték vagy legalább kasszasiker lenne, pedig egyik sem. Na, jó, kasszasiker még csak-csak, hiszen 2010-ban, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is profin húztak le jelentős pénzeket a nyugati szponzoraiktól zéró teljesítményre. A forgatókönyv viszont mindig újraindul: megint forradalmat hirdetnek, rettegnek a gyülekezési meg véleményszabadságért és az a generáció fenyegetőzik, amely amúgy azt sem tudja, hogy miért tüntet, azon túl, hogy unatkozik. Fejben viszont már jóval előbbre járnak, lengetik az önsajnáltató poloskás tábláikat, miközben építenék a szeretetországot a fidkányokkal és birkákkal – ahogy ők nevezik a dehumanizált ellenségeiket. És ez nem vicc! A messiás úr börtönbe küldené, aki viccelni merészel ezzel, illetve még inkább az ő méltóságos személyével. Ehhez ráadásul mintát is kapott: a németek mindig ugrásra, pusztításra, rablógyilkolásra készek, ha valahol a humort kell elfojtani. Megvadult az internet, mindenki Elon Muskot mémeli – Összeszedtük nektek a legjobbakat
Elon Musk mindig is fehér hollónak számított. Persze nem azért, mert szupergazdag, de nem is a találmányai miatt. Elon Musk nem egy cég, nem egy vállalat, hanem egy élő, lélegző személy. Akár azt is mondhatnánk rá, hogy a világ leggazdagabb trollja. Egy ideje már sportot űz abból, hogy beleköp a globalisták levesébe, de most akkorát szart a palacsintájukba, hogy életük végéig maszatolhatnak vele. Elon Musk felvásárolta a liberálisok egyik legfőbb hadszínterének számító Twittert (erről bővebben itt olvashattok), ezzel a demokrácia és jogállamiság nemzetközi ellenségévé vált – visították a jogállamiság demokratikus bajnokai. 2019, avagy az év, amikor az idősek szekálása menő lett
OK, Boomer! (magyarul talán Nyugi, Nyugger!) – folyik a csapból is az új internetes mém, amelyet a relevánsnak látszani akaró hagyományos média minden újdonságra kényszeresen fogékony publicistái itthon is felkaptak, nem titkoltan ujjongva azon, hogy mostantól ezzel a két szóval minden, a mai világban már elavultnak számító érvet le lehet söpörni, ráadásul bármiféle szégyenérzet nélkül. Nincs többé szükség vitára, eltérő álláspontokra, a véleménybuborékon kívülről érkező impulzusokra: csak mondd a kéretlen, az idők szavát nem értő okvetlenkedőnek, hogy OK, Boomer!, és már azt se kell kívánni, hogy dögöljön meg az ilyen (az már amúgy sem polkorrekt manapság), hiszen lényegében ugyanazt lehet üzenni vele. Szinte még bátorítják is az olvasókat az online lincselésre: tétje úgysincs, viszont bárki úgy érezheti, hogy a boomerezéssel beviheti a megsemmisítő csapást azon generáció tetszőleges képviselőjének, amelyiket manapság divatos hibáztatni a klímakatasztrófáért, a túlfogyasztásért és minden másért, aminek következtében állítólag már most romokban áll a hópehely-generáció jövője, pedig az még el sem kezdődött. Ajánljuk még
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben