irán
Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről számolt be a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke
Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről számolt be a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke a hírszerzésre hivatkozva.Irán is részt vesz az októberi BRICS-csúcstalálkozón Oroszországban
Maszúd Peszeskján iráni elnök is részt vesz az októberi BRICS-csúcstalálkozón Oroszországban, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel is tárgyalni fog - jelentette be kedden az iráni kormányszóvivő.Új, négyezer kilométer hatótávolságú katonai drónt mutatott be Irán
Irán egy teheráni katonai díszszemlén bemutatta kamikaze drónjainak legújabb változatát, a négyezer kilométer hatótávolsággal rendelkező Sahid 136-B típust, amely az IRIB állami műsorszolgáltató jelentése szerint a világ egyik legfejlettebb drónja.GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az orosz hadseregnek
A nyugat egyre idegesebb az orosz hadsereg előretörése miatt a Donbasszban. Az ukránok naponta már több települést vesztenek el és folyamatosak a légitámadások a nagyvárosok stratégiai célpontjai ellen. Német hírügynökségek szerint Irán a napokban ballisztikus rakétákat adott el Moszkvának és ezeket a Kaszpi-tengeren keresztül le is szállították.Iráni hackerek próbálták feltörni amerikai tisztviselők fiókjait
Az amerikai Meta cég bejelentése szerint egy iráni hackercsoport megpróbálta feltörni a Joe Biden amerikai elnökhöz és a Donald Trump volt elnökhöz közel álló egyes tisztviselők és személyek WhatsApp-fiókját.Németország bezáratta Irán berlini radikális iszlámképzőjét, cserébe Teherán bezáratta a német nyelvi intézetet
Az iráni hatóságok kedden bezáratták a teheráni német nyelvoktatási intézetet (DSIT), Berlinben az ügyben bekéretik az iráni nagykövetet a külügyminisztériumba.Az Egyesült Államok szerint a héten Irán megtámadja Izraelt
Az Egyesült Államok értékelése szerint ezen a héten számítani lehet Irán és hozzá kapcsolódó fegyveres szervezetek részéről Izrael elleni támadásra - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn, hozzátéve, hogy értékelésük egybeesik az izraeli várakozásokkal.Ajánljuk még

















