irán
Mi közünk van nekünk Izrael megtámadásához? − The Fair Right (videó)
Sokak fejében él egy tévképzet a közel-keleti fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban, miszerint ott mindig is lőtték egymást a népek, de ez nem a mi dolgunk. Az elpazarolt emberéleteken túl valóban nem lenne semmi közünk hozzá, ha ez a konfliktus két őserdei törzs között bontakozott volna ki, de jelenleg nem ez a helyzet. Izrael megtámadása önmagában is komoly súllyal bír, ha pedig számításba vesszük, hogy ezt a támadást egy közel-keleti nagyhatalom hajtotta végre, akár még világháborús ómeneket is kaphatunk. A történet azonban most sem fekete-fehér, ugyanakkor tényszerűen igaz, hogy egy közel-keleti háború az egész világra képes hatást gyakorolni. Hogy pontosan hogyan, az a videóból kiderül.GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij legújabb követelése
Az ukrán elnök azzal vádolja szövetségeseit, hogy nem ugyanazzal a dinamikával és odaadással támogatják országát, mint Izraelt. Zelenszkij szerint az európai országoknak Ukrajna légterét is olyan hatékonyan kellene megvédeniük, mint ahogy ezt a szombat éjszakai iráni dróntámadás alatt tették.Iráni külügyminiszter-helyettes: Teherán azonnal, "eddig soha nem használt" fegyverekkel torolna meg egy ellene intézett támadást
Irán "mindezidáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt" adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában, amelyet a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség szemlézett.GEOrgPOLITIKA – Az „Őszinte Ígéret” drónjai
Irán beváltotta az ígéretét, ahogy Ajatollah Szajed Ali Hámenei az ország legfelsőbb vallási vezetője pár napja az X-en (twitter) posztolta „Amikor a konzulátusunkat támadják, az olyan, mintha a mi területünket támadnák. – A gonosz rezsimet meg kell büntetni, és meg is büntetjük.”Teljesen becsődölt az iráni dróntámadás – Izrael bosszút esküdött
Izraeli és amerikai tisztségviselők szerint szinte az összes ballisztikus rakétát és drónt, amelyet Irán lőtt Izraelre elfogták, köszönhetően az izraeli légteret védő többrétegű rakétavédelmi rendszernek– írja a CNN. Irán 300-nál is több tüzérségi eszközt, valamint drónt indított az izraeli légtér felé egy ötórás támadás során, azonban a jelentések szerint ezek 99%-át még azelőtt elfogták, hogy Izraelbe értek volna. Az amerikaiak egyúttal önmérsékletre szólították fel Izraelt, a háború tehát úgy tűnik, egyelőre elmarad, az amerikai politikai térben azonban éles összecsapásokat hozott az ügy: a demokraták Trumpot vádolják azzal, hogy elnöksége alatt „felbátorította” Iránt egy ilyen támadásra, míg a republikánusok szerint a Biden-adminisztráció nem volt elég erélyes a támadást megelőzően.Irán szerint csak az ENSZ alkotmányában is szereplő jogos önvédelem keretében mért csapást Izraelre
Irán az ENSZ Alapokmányának jogos önvédelemről rendelkező 51-es cikkelyével élt, ennek keretében mért csapást Izrael területére - közölte a teheráni külügyminisztérium a Telegram-oldalán vasárnapra virradóra.Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Izrael ellen indított iráni drónokat Szíria felett
Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat Szíria és Jordánia felett - jelentette az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva.GEOrgPOLITIKA – Atomerőműre támadtak az ukrán drónok
A német köztévé, az ARD információja szerint Ukrajna drónokkal mért támadást az oroszok által ellenőrzött zaporizzsjai atomerőműre, amely Európa legnagyobb nukleáris létesítménye. Az incidensben több ott dolgozó megsérült. A drónok az ebédlőbe csapódtak be és a hatos reaktorblokk kupoláján robbantak fel. A Nemzetközi Atomenergia-hivatal (IAEA) is jelentette, hogy tudomása van a támadásról. Sugárzó anyagok nem kerültek ki a légkörbe, ám a reaktor elleni dróncsapás nagyon komoly incidens – nyilatkozta Rafael Grossi, a hivatal igazgatója. A szakember szerint az ilyen támadások egy nagyon súlyos nukleáris katasztrófához vezethetnek. Kijev, akárcsak a múltban, ismét tagadta, hogy köze lenne a dróntámadáshoz. Mivel az orosz hadsereg közel két éve ellenőrzése alatt tartja az erőművet, nem igazán hihető, hogy az ott állomásozó erők saját magukat lövik.GEOrgPOLITIKA – Irán megfenyegette Izraelt
A damaszkuszi támadás után, amely alatt egy izraeli F 35-ös vadászbombázó rakétákkal lőtte Irán nagykövetségét, most megszólalt Ali Chamenei államfő és legfelsőbb vallási vezető is: „A gonosz rezsimet megbüntetjük bátor hazafiaink keze által. Teszünk róla, hogy tettüket megbánják, ha ezt Allah is úgy akarja.” Az Iszlám Köztársaság elnöke Ebrahim Raiszi terrortámadásnak titulálta az esetet, amelynek lesznek konzekvenciái. A támadásnak 13 halálos áldozata van, köztük két tábornok és a Forradalmi Gárda öt másik tisztje, rajtuk kívül hat szír állampolgár vesztette életét. Washington attól tart, hogy Irán rakétacsapást fog mérni Izraeli katonai célpontokra. Ez a támadás a zsidó állam részéről olyan súlyos volt, hogy Teherán nem egy általa támogatott milícia által áll bosszút, hanem direkt támadást tervez a közeljövőben.Ajánljuk még
















