irán
Párizsba küldi Irán a tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait
Irán szerdán bejelentette, hogy Párizsba fogja küldeni elemzésre a tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait abban az esetben, ha a szerencsétlenség vizsgálatában részes államok ehhez hozzájárulnak – közölte két, az ügyben jártas forrás.Iránban valószínűleg mintegy 15 millió ember fertőződött meg az új koronavírussal
Iránban valószínűleg mintegy 15 millió ember fertőződött meg az új koronavírussal - jelentette kedden az ISNA iráni félhivatalos hírügynökség a járványkezeléssel megbízott országos bizottságban helyet foglaló egyik orvosra hivatkozva. Ehszan Mosztafavi epidemológust idézve a hírügynökség azt írta, hogy Iránban körülbelül 15 millió ember kaphatta el a fertőzést, ez a szám a 81 milliós ország lakosságának mintegy 19 százalékát teszi ki.Légicsapások érték Irán-barát milicisták szíriai hadállásait, többen meghaltak
Azonosítatlan repülőgépek légicsapásokat mértek Irán-barát milicisták kelet-szíriai hadállásai ellen, és legalább 12 fegyveres halálát okozták - közölte vasárnap egy háborús megfigyelést végző civil szervezet.Amerikai különmegbízott: Nyitva áll a lehetőség Irán előtt, hogy tárgyaljon a nukleáris programjáról
Nyitva áll a lehetőség Irán előtt, hogy tárgyaljon a nukleáris programjáról az Egyesült Államokkal – jelentette ki Brian Hook, az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja Washingtonban akkreditált külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén, pénteken.Újabb rekordokat döntött a koronavírus Egyiptomban, Iránban és Irakban
Újabb 47 beteg halt meg a koronavírus-járvány miatt Egyiptomban hétfőről keddre, eddig a legtöbb 24 óra alatt – adta hírül az ország egészségügyi minisztériuma.Moszkva: Az amerikai szankciók nem állítják le az iráni nukleáris objektumok átalakítását
Lelassítja, de nem állítja le az iráni nukleáris objektumok átalakítását, hogy az amerikai kormányzat visszavonja a szankciós felmentéseket azoknak az államoknak az esetében, amelyek együttműködnek az iszlám köztársaság polgári atomprogramjával – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.Iránban szigorú szabályok mellett összeült az új parlament
Iránban, a február 21-i parlamenti választásokat követően, szerdán szigorú egészségügyi távolságtartási szabályok mellett összeült az új törvényhozás.Egymásra talált a kommunizmus és az iszlám fundamentalizmus az USA-val való izmozásban
Jelenleg öt, összesen 1,53 millió hordó benzint és alkilátot szállító iráni tartályhajó tart Venezuelába, a világ egyik legnagyobb olajkincsén üldögélve csődbe ment kommunista kísérlet kikötőibe. Venezuela bebizonyította, hogy a sivatagból is ki tud fogyni a homok, amint megpróbálják megvalósítani Marx nemes elméletét a gyakorlatban. Az elvtársi szállítmány mellé az amerikaiak felé intézett szóbeli fenyegetéseket rendelt a két latorállam kísérőhajóként.Izraeli kibertámadás béníthatott meg egy iráni kikötőt
Izraeli kibertámadás béníthatta meg a hónap elején az iráni Sahíd Radzsí kikötőt – jelentette külföldi forrásokra hivatkozva a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet kedden. A Hormuzi-szorosban, Bandar-Abbász iráni tengerparti városában található kikötő forgalma május 9-én állt le váratlanul, miután a hajóforgalmat és az áruszállítást összehangoló számítógépes rendszer összeomlott. Amerikai sajtóértesülés szerint izraeli kiber-ellentámadás okozta a komputerek többnapos zavart eredményező leállását.Ajánljuk még

















