Pesti Srácok

iskolaszövetkezetek

Ha Czeglédy nincs, Gyurcsány sem lett volna miniszterelnök – Exkluzív interjú Zuschlag Jánossal!

Arcok 2018 március 25.
Czeglédy Csaba a 90-es évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően már 2002-re nélkülözhetetlenné vált a baloldalon – állította Zuschlag János a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban. A fiatal baloldal egykori építője, egyben Czeglédy kortársa és mozgalmon belüli riválisa kijelentette: a szombathelyi politikusnak már az első iskolaszövetkezete, a Rébusz is szocialista ifjúsági szervezetek, a BIT és a FIB főszponzora volt. 2002-től a diákokkal minden választás idején aktív kampánymunkát végzett és végeztetett. Cserébe sorra nyerte a munkákat az állami cégektől és a busás pályázati pénzeket a baloldali kormányok idején. A 2010-es kormányváltás utáni időszakban - amikor elzárultak az egyéb pénzcsapok - Czeglédy és cégei, valamint az iskolaszövetkezeti hálózat lett a baloldal fő támogatója, túlélésének anyagi biztosítéka – jelentette ki Zuschlag János. Az interjúból kiderül, hogy diákok felhasználásával, szombathelyi központtal körülbelül húsz éven át épült az a bűnszövetkezet, ami most a hatmilliárd forintos adócsalás gyanújának megállapításával lebukott. A hálózat leleplezésével a nyomozók a kampánypénz-köldökzsinórt is elvágták, így már érthető, hogy a baloldali politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó tüntetéseken üvöltve, körömszakadtáig védik a letartóztatott "pénztárost", azaz Czeglédyt.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.