iszomm
Szanyiék pártlapja gyalázatos cikket hozott össze Varga Juditról
A Szanyi Tibor Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) nevű pártjához köthető Munkások Újsága gusztustalan cikket jelentetett meg Varga Judit igazságügyi miniszterről.Szanyiék megtámadták a borsodi időközi választás eredményét
A Szanyi Tibor fémjelezte ISZOMM támogatásával a borsodi időközi választáson függetlenként elindult képviselőjelölt megtámadta a választás eredményét – írja az index.hu. Mint ismert a Jobbik rasszista, antiszemita jelöltje felett abszolút többség megszerzésével diadalmaskodott Koncz Zsófia, a kormánypártok jelöltje. A Szanyiék támogatásával ringbe szállt Tóth Ádám mindössze a leadott voksok 2,23 százalékát szerezte meg.Szanyiék szerint az MSZP-ben megtorolják az őszinte szót a tagság nyakán élősködő korrupt vezetők
Álláspontunk szerint egy normális baloldali pártban legfeljebb szomorú kivétel lehet egyes tagok, alapszervezetek, netán megyei szervezetek kizárása, illetve feloszlatása. Az MSZP-ben viszont az őszinte szó ma már statáriális megtorlást vált ki a tagság nyakán élősködő vezetők részéről – hangsúlyozták a Pest megyei szervezet megszüntetésére és Mesterházy Attila támogatóinak kiszórására reagálva Szanyi Tiborék közleményükben, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.Szanyi Tibor szétalázta az ellenzéket, szerinte az összellenzéki borsodi jelöltjük egy náci
Szanyi Tibor brutális módon kikelt magából és elmondta az ATV reggeli műsorában, hogy pártja, az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) jelöltet indít a borsodi időközi választáson, mert szerinte a borsodi ellenzéki jelölt, Bíró László náci és a hátuk mögött döntöttek a jelöltségéről. A műsorban azt is elmondta, hogy a parlamenti ellenzéki pártok kollaboránsok, alkudoznak, nem tesznek semmit, Mesterházy viszont korrekt baloldali politikus.Szanyi nekiment a sajátjainak, szerinte Bolgár György egy igazi neonáci aktivista szerepébe ugrott
Szanyi házi portálján osztotta ki Bolgár Györgyöt, amiért az a Klubrádióban leszólta jelöltjét, aki a borsodi időközin méretné meg magát. Mint ismert, a Szanyi-féle ISZOMM-ot tudomásul sem vevő ellenzéki vezetők döntése értelmében egy jobbikos jelölt áll majd fel az októberi időközi országgyűlési választás alkalmával Koncz Ferenc körzetében a kormánypárti színekben induló lányával szemben. Így Szanyiék légüres térbe kerültek, a szocialistáktól kiebrudalt kapitány pedig láthatóan frusztráltan viseli a kialakult helyzetet.Szanyi szerint Tóth Bertalan MSZP-elnök megpuccsolta őt az EP-választáson
Szanyi Tibor azt állítja, hogy a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta; ezt puccsolta meg Tóth Bertalan MSZP-elnök úgy, hogy magát tette tavaly az EP-lista élére – egyebek mellett erről beszélt Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amelyet a 888.hu szemlézett. Az alakulat 2022-ben a parlamenti mandátumok tizenöt százalékát szeretné megszerezni.Szanyi Tibor: Az Index a kapitalizmus áldozata lett
A kapitalizmus áldozatának tartja az Index szerkesztőségét Szanyi Tibor. Az MSZP volt alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) alapítója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az elmúlt időszakban néhány cég marionettbábujává vált a lap, amit az újságírók már nem bírtak elviselni.Szanyiék bejelentkeztek a 2022-es választásra, máris szeletet kérnének a tortából
Az aktuálisan az ISZOM pártocskában vitézkedő, kirúgott vén szoci csataló, Szanyi Tibor és a csodacsapat bejelentette trónkövetelői igényeit a 2022-es választásokra. A párt oldalán megjelent közleményből a csekély számú kőbalos klub ambíciózus neomarxista követelésein túl viszont leginkább egy magabiztos lázálom igencsak érdektelen képe rajzolódik ki.Szanyi Tibor: az MSZP és a Jobbik a mostani állapotukban teljesen feleslegesek
Szanyi Tiborral készített interjút a Magyar Hang, ahol Szanyi elmondta, hogy "Nem tudatos törekvés volt" az, hogy új pártjuknak az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, vagyis az Iszomm nevet adták. Az MSZP-t nemrég elhagyó politikus elmondta a lapnak, hogy az új pártnak nincs hivatalos rövidítése, és a sajtó "aggatta" rájuk ezt a mozaikszót. Szanyi bízik abban, hogy az emberek majd leszoknak erről a megnevezésről, hiszen "a Magyar Szocialista Pártot sem hívják Maszopnak". Szanyi egy korábbi interjúban arról is beszélt, hogy az MSZP és a Jobbik a mostani állapotában teljesen feleslegesek.Ajánljuk még

















