Palkovics László: a sikeres válságkezelés szilárd alap a gazdaság újraindításáhozPPestiSrácok.hu Eco 2021 május 31. A beruházások ösztönzését és a munkahelyek megtartását középpontba helyező magyar válságkezelés eredményességéről győződhettek meg számos német nagyvállalat képviselői egy hétfői online háttérbeszélgetésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bevezető előadásában kifejtette, Magyarország az idei első negyedévben 2020 végéhez viszonyítva a negyedik legnagyobb mértékű GDP-növekedést érte el az Európai Unióban. Az előrejelzések szerint a második negyedév két számjegyű bővülést hozhat, a fellendülés tehát sokkal gyorsabb lehet a vártnál.
Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusaitPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 31. Csaknem 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása, a kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hétfőn záruló programot.
A jövő évi költségvetésben kiemelten szerepelnek a béremelési programokPPestiSrácok.hu Eco 2021 május 28. A 2022-es költségvetés, az újraindítás költségvetése, amelyben kiemelten fontos célként szerepelnek többek között a béremelési programok, főként a közszolgálatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
Jövőre komoly bírságot kaphatnak a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multikPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 28. Egy év múlva, 2022. május 28-án lép hatályba a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvényi előírás. Jövő nyártól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multi – hívta fel a figyelmet péntek közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a gazdaság helyzete kedvezőbb, mint a régiós átlagPPestiSrácok.hu Eco 2021 május 10. Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag – írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn közösségi-oldalán.
A fogyasztóvédelem szerint az üzletek betartják a járvánnyal kapcsolatos szabályokatPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 27. A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint ezerötszáz boltot ellenőrzött, és jó tapasztalataik voltak: a legtöbben maradéktalanul betartják a védelmi szabályokat, ahol pedig hiányosságot tártak fel, ott szinte azonnal orvosolta a problémát az üzlet – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca keddi közleménye szerint.
Már több mint 140 ezer munkavállaló után igényelték az ágazati bértámogatástPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 31. Eddig mintegy 22 ezer cég több mint 140 ezer dolgozója után nyújtott be bértámogatási kérelmet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-nek megküldött szerdai közleményében. Hozzátette: ez csak az egyik eszköz, amellyel támogatják a gazdaságot. Mindent összevetve, a járvány kitörése óta több mint 1,6 millió munkavállaló kapott segítséget.
György László: a kormányzati intézkedésekkel több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeniPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 1. A munkahelyvédelmi, a munkahelyteremtő és a beruházásösztönző intézkedések együtt 1 millió 660 ezer magyar munkahelyének védelméhez járultak hozzá – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón. György László kiemelte, hogy a vállalkozói érdekképviseletekkel hetente zajló egyeztetéseknek köszönhető, hogy a kormányzati intézkedések jól célzottak voltak.
Új hivatali együttműködés segíti a vállalkozások piacra jutásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 február 2. Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH), hogy közösen támogassák az innovatív vállalkozások piacra jutását. Ez az összefogás az ötlet, a tehetség és a magyar kreativitás hasznosulásához teremti majd meg a segítő hátteret – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Félmillió forintra is büntethetők a balesetveszélyes "horrorkaravánok"PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 január 31. Mostantól akár félmillió forintra büntethetők a balesetveszélyes "horrorkaravánok" – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap. A horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.