Pesti Srácok

itm

Beismerték az SZFE-s forradalmárok: előre megtervezett színjáték az egyetemi blokád (videó!)

Magyar ugar 2020 október 8.
Újabb figyelemfelhívó akcióval sokkolták az SZFE-es partizánok a média képviselőit. Ezúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete elé hirdették meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen megismételték, amit már eddig is többször elmondtak: nem egyezkednek és nem engednek követeléseikből sem, na és persze elutasítják a – szerintük – illegitim vezetőséget és követelik a kuratórium lemondását. A PestiSrácok.hu kérdésére azt viszont elismerték, hogy nem spontán vették blokád alá az intézményt; erre egy nyári egyetemként meghirdetett képzésen készültek fel, ahol mindez többször is szóba került az előadásokon. Pikáns, hogy saját tüntetésüket, demonstrációjukat egyfajta színházi előadásként aposztrofálták, és ahogy mindenre, úgy a mostani performanszukra is kész forgatókönyvük van. Nem tagadták azt sem, hogy ellenzéki politikusok is részt vehettek a nyári képzésen, bár hozzátették: ők nem hívtak meg senkit a politikai pártok képviselői közül. Az ÁSZ vizsgálatáról is szerettük volna megtudni véleményüket, ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: a gazdasági működés nem az ő dolguk. Ellenben azt is elismerték, hogy átláthatóan kellene működnie az intézménynek, majd éles váltással azt mantrázták, hogy az egyetem nincs hallgatók nélkül. Szavaik szerint azért mentek az ITM-hez, hogy "végre észrevegyék őket", mivel meggyőződéssel állítják, erre eddig nem került sor. A mintegy húsz főből álló csoportosulás azt is közölte, hogy az egyetemet továbbra is blokád alatt tartják, és azt hangoztatták, hogy "az egyetem mi vagyunk". Az SZFE forradalmi gárdistáinak különítménye azért nem hagyta cserben a nézőközönséget és némi performansszal szórakoztatták a jelenlévőket, bár tény, hogy erre már a sajtó képviselői közül is csak néhányan voltak kíváncsiak.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.