ivan korčok
Korčok megelőzte Pellegrinit a szlovák elnökválasztás első fordulójában – Forró Krisztián a negyedik helyen végzett
A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalékával.Megvan, ki lehet a szlovák államfő utódja
Éppen csak bejelentette Zuzana Čaputová szlovák államfő, hogy nem indul újra az elnökválasztáson, máris megindultak a találgatások, ki lehet majd az utódja – írja a Magyar Nemzet.A szlovák külügyminiszter meglehetősen késve reagált Orbán Viktor azon kritikájára, hogy Szlovákia és Csehország Brüsszelben igyekszik jó pontokat szerezni, és tesznek a V4-es összefogásra
Ivan Korčok szlovák külügyminiszter visszautasítja Budapest állítását, hogy Szlovákia és Csehország az orosz–ukrán háború kapcsán igyekszik jó pontokat gyűjteni az Európai Uniónál – írja a ma7.sk. Mint a külügyminiszter kiemelte, Szlovákia a meggyőződése szerint cselekszik, Budapest magatartását pedig egyre kevésbé érti.A globális minimumadó bevezetése drámai hatásokkal járna Európában
Amikor nagy nehezen sikerült konszenzusra jutni a globális társaságiadó-minimumról, akkor még nem volt háború Ukrajnában, azóta viszont teljesen új világgazdasági helyzet állt, amelyben ennek bevezetése drámai hatásokkal járna Európában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Magyarország és Szlovákia hasonló adottságokkal bír, ezért együtt kell működniük, és ez nem ideológiai kérdés
Magyarország és Szlovákia is sokat profitál a két ország együttműködéséből, különösen a jelenlegi feszült világgazdasági helyzetben, amely felértékeli a stabil, kiszámítható kapcsolatok jelentőségét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután szlovák kollégáját fogadta Budapesten.Szijjártó: közös érdekünk a magyar–szlovák együttműködés erősítése
Közös érdek az együttműködés erősítése Magyarország és Szlovákia között, és a kormány ebben a konkrét, kézzelfogható eredményekre helyezi a hangsúlyt – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Pozsonyban. Ivan Korčok szlovák külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar külpolitika középpontjában a visegrádi együttműködés folyamatos erősítése áll.A szlovák külügyminiszter szerint példás a magyar oltási kampány
Ivan Korcok szlovák külügyminiszter méltatta a koronavírus-járvány elleni magyar küzdelmet, példásnak minősítette a magyar oltási kampányt, bírálta és veszélyesnek nevezte az álhírek terjesztését kedden a közép-csehországi Melníkben. Ivan Korcok szerint az oltás ingyenes kilépő a pandémiából a szabadságba.Bekérették a szlovák külügybe a pozsonyi magyar nagykövetet
Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.Ajánljuk még