izraeli-palesztin háború
Izrael a terror ellen háborúzik – Parázs vitát hozott a terrorizmust elítélő politikai nyilatkozat az Országgyűlésben (Galériával)
"Orbán Viktor Magyarország számára életveszélyes politikát folytat, kiszolgáltatja olyan keleti diktatúráknak hazánkat, akik cselédként kezelik. Más országokban ezt hazaárulásnak hívják" - adta meg az Országgyűlés alaphangját Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselőnőjétől azonban Kövér László házelnök meg is vonta a szót. Menczer Tamás államtitkár ugyanakkor viszontválaszában arra hívta fel a párbeszédes politikus figyelmét, ugyan honnan is tudná, mi a magyar érdek, ha egy friss felmérés szerint ezer emberből egy sem akadt, aki a Párbeszédre adná a szavazatát. Bedő Dávid momentumos politikus hiába hangoztatta, hogy a kormány a megszorítások politikáját folytatja, és ezt joga van tudni minden magyar állampolgárnak, felszólalását még saját politikustársai sem tapsolták meg, mert el sem mentek. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig arról beszélt, terror elosztási kvóta készül Brüsszelben, amelyhez a dollárbaloldal is lelkesen asszisztál. A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról c. politikai nyilatkozatról szóló javaslat általános vitáját megkezdte az Országgyűlés. Mi kérdezünk – Kiss Rajmund a PS-nek: Ha én hasonló dolgokat mondtam volna, mint Pressman, Szijjártó Péter azonnal visszarendelt volna
Tűzszünetre van szükség, újra meg kell teremteni a politikai békefolyamat folytatásának feltételeit - hangzott el ez a mondat nagyon helyesen az EU külügyi főképviselőjének a szájából. Azonban míg Izrael kapcsán lehet ilyesmikről beszélni, Ukrajna kapcsán szinte fel sem merül az uniós vezetőkben az azonnali tűzszünet lehetősége. Amerikában hetek óta vitáznak a politikusok azon, hogy Ukrajna milyen fegyvereket, pénzügyi támogatást kapjon, Izrael olyan gyors és sokrétű segítséget kap, melyről Kijev még csak álmodni sem mer. Ez a döntéshozói dinamika nem véletlen, és az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott támogatása nem kizárólag Izraelről szól: Amerika most éppen Iránnal, sőt Kínával szemben is erőt demonstrál. A kettős mérce, fontos gazdasági partnere a nyugat-európai országoknak Kína, mégis rendszeresen kritizálják, amikor csak tehetik. Putyin háborús bűnös, de mégis ipari mennyiségben vásárolt uránt Oroszországtól az USA. David Pressman pedig ismét meredek gondolatokat fogalmazott meg Magyarország kapcsán, bár nem ez lenne a dolga továbbra sem a nagykövet úrnak. Meddig bírja támogatni Ukrajnát és Izraelt az USA? Érdemes jóban lenni Kínával? Vissza kéne hívja az Egyesült Államok Pressmant? Ezekről a témákról beszélgettünk Kiss Rajmunddal, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjével. Részletek a videóban.