jakab péter
Kámaszútra-szobák, nemi erőszak, krumplis zsák – Ennyi maradt a Jobbikból
Sorozatos botrányok, nyílt utcai veszekedések, párton belüli adok-kapok, súlyos választási vereség. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik elmúlt pár évének krónikáját. Az egykori jobboldali radikális párt mélyrepülése vetekszik az MSZP-ével, a tányércsörömpölés viszont sokallta hangosabb, mint bármelyik zuhanásban lévő ellenzéki formációnál. Talán nem is oly régen még néhány politikai tanácsadó fejében jó ötletnek tűnt a harsány, bőrdzsekis farmernadrágos pártelnöki imidzs, némi parizerrel és krumplis zsákkal megspékelve. Mára azonban kiderült, hogy a kampányban prolitempót diktáló Jakab Péter egy teljesen lenullázott pártot hagy maga mögött.Már jobbikos email-címe sincs Jakab Péternek – Itt a "kandúrharc" legújabb fejezete
Igen hamar eltüntették a pártból a Jobbik volt elnökét, akinek már az email-címét is megszüntették. Arról egyelőre nincs információnk, hogy parizer és krumpli azért akad-e még Jakab Péter számára, aki erre vonatkozóan sajnos nem közölt információt közösségi oldalán. A posztban azonban feltüntette új elérhetőségét, ami meglepő módon nem a "mamuszos" tanácsadónőé, bár erre azért mégsem vennénk mérget...A Jobbik korábbi alelnöke szerint is egy bohóc Jakab Péter
Bár korábban a kormánypárti képviselők hívták fel a figyelmet arra, hogy a Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter egy bohóc, úgy tűnik, ezzel korábbi párttársai is egyetértenek. Legalábbis erre utal, hogy a párt egykori alapítója, a Jobbik korábbi alelnöke egy olyan idézetet osztott meg a közösségi oldalán, ami arra utal, hogy szerinte is egy bohóc Jakab, aki tegnap bejelentette, hogy elhagyja a pártot, de a mandátumát nem adja vissza.A Jobbik szerint most eldől, hogy Jakab a nép, vagy a lé pártján áll
Közleményben reagált a Jobbik Jakab Péter kilépésére. Mint írták, a párt "meglepődöttség nélkül, de sajnálattal" vette tudomásul Jakab Péter és tanácsadója távozását. A párt szerint az utolsó pillanatig nyitva állt a lehetőség az együttműködésre, ám ehelyett ők a szakítást választották.A Jobbik szolnoki elnöke szerint Jakab Péter egy mandátumtolvaj
Úgy tűnik, nem okozott nagyobb fájdalmat a megmaradt jobbikos politikusok számára Jakab Péter távozása. A párt szolnoki elnöke például felszólította a bukott politikust, hogy adja vissza a mandátumát.Itt a vége: Jakab kilépett a Jobbikból – Már az email-címét is letiltották
Egyszer minden lezárul, így eljött a vége a Jobbik összeomlásának is. Jakab Péter Gyöngyösi Mártonnak címzett bejegyzésében jelentette be, hogy elhagyja a Jobbikot. Mondhatnánk, hogy az utolsó jobbikos majd kapcsolja le a villanyt, de inkább csak annyit kérünk, hogy ne vigye magával a pártiroda utolsó villanykörtéjét.Gyöngyösi Márton szerint görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett Jakab Péter
A Jobbik új elnöke, Gyöngyösi Márton egy nyílt levélben osztotta ki a párt korábbi elnökét, Jakab Pétert, miután a krumplikirály mamuszos barátnője, Molnár Enikő azzal vádolta meg Potocskáné Kőrösi Anitát, a párt elnökhelyettesét, hogy a Magyar Nemzetnek szivárogtatott ki információkat a párt első emberének ügyeiről és jogtalanul használja a frakcióautót. Mivel Molnár videós performansza a pártra nézve rém kellemetlen volt, Gyöngyösi Márton úgy érezte, ma kiadja a dühét a balhézó párocskával kapcsolatban: levelében felidézi, hogy milyen tehetséges politikus volt annak idején Jakab és milyenné vált az évek alatt. Az új elnök szerint bolsevik tempót diktál párttársa, aki mára egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett, akiből a közélet mémeket gyárt. Továbbá válaszút elé állította Jakabot: vagy Molnár Enikőt választja – aki miatt a családját is elveszítette Jakab –, vagy a párttársakat, akiknek sikereit köszönhette. A levélben ugyanakkor szó van arról is, hogy Jakab augusztus 20-án készül pártot alapítani.A munkalakás után kámaszútra-szobákat is kínáló hotelben folytathatta a munkát Jakab Péter és Molnár Enikő
A Jobbik-frakció költségére – vagyis közpénzből – szállhatott meg Jakab Péter és három kollégája Gyulán – értesült a Magyar Hang. A „mamuszos” Molnár Enikő, aki már a „munkalakáson” is osztozott Jakab Péterrel, nem cáfolta, hogy az akár „swing hintát” vagy „káma padot” is kínáló hotelben szálltak volna meg. Ugyanakkor a cikk megjelenését követően mégis azt állította, hogy ők nem az említett szálláshelyen voltak, hanem egy másikon.Potocskáné szerint a „mamuszos” Molnár Enikő tudatmódosító szerek hatása alatt esett neki a nyílt utcán (Videó)
A Jobbikon belüli konfliktusok odáig fajultak, hogy Jakab Péter volt kabinetfőnöke a nyílt utcán esett neki a párt jelenlegi elnökhelyettesének. Potocskáné Kőrösi Anita a Mediaworks Hírcentrumnak azt mondta, hogy Molnár Enikő az eset alatt tudatmódosító szer hatása alatt állhatott.Ajánljuk még

















