jakab péter
Egyre közelebb a Jobbik szakadása – Jakabék nekimentek a párt tagjainak
Egyre kevésbé beszélhetünk Jobbikról, mint pártról. Mióta Jakab Pétert az összes vezetői pozícióból kidobták, a "melósok védőszentje" egyre élesebben megy szembe korábbi társaival és ez igaz a híveire is. Jakab saját kezdeményezéseként értelmezhető a nemrégiben feltűnt "A Nép Pártján" elnevezésű Facebook-oldal, amivel minden valószínűség szerint egy új pártot vagy mozgalmat szeretne megalapozni. Ezen az oldalon tűnt fel az a meglehetősen érdekes bejegyzés is, amelyben a Jobbik jelenlegi frakciótagjait megélhetési politikusoknak nevezik, nem mintha ezzel vitatkoznánk, azonban érdemes lett volna átgondolni a kijelentést, hiszen jelenleg még Jakab Péter is a párt frakciójához tartozik.A Jobbik őrzi Jakab Péter emlékét, a volt pártelnök által kötött szerződésekről pedig úgy vélik, az nem büntetőjogi kategória
A Jobbik alelnöke, Lukács László György szerint Jakab Péter szíve jobbikos és reméli, hogy marad a pártban, de azokkal a párttársakkal kapcsolatban, akik a távozás mellett döntenek, azt szokták mondani, hogy: emlékét megőrizzük. A Jakab által kötött több tízmilliós szerződésekkel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy az nem büntetőjogi kategória, ugyanis frakcióvezetőként ezt megtehette, bár erről egyeztetnie kellett volna. Furcsa gondolatok ezek egy olyan párt tagjától, akik folyamatosan demokráciát kiáltanak, de úgy tűnik ez is helyzetfüggő.Jakab szerint egyedül ő méltó a nép bizalmára, miközben hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak ellene
Jakab Péter lassan már tényleg megérdemli a legkellemetlenebb politikus címét, bár ma Hadházy Ákos is versenyben van a kamuvideós kreténségével.Nincs jobb dolga a 103 milliós hivatali visszaélési botrány közepette a Jobbiknak, mint hogy az ötforintossal foglalkozzanak
Miközben a párt bukott elnöke 103 millió forinttal akart lelépni, a Jobbik az ötforintoson rugózik. Valahogy azt képzelné az ember, hogy ezer – vagy stílszerűen 5 millió 150 ezer, ha már ötforintosokról van szó – más dolga van a Jobbiknak most, mint a legkisebb névértékű érme létjogosultságát boncolgatni, de nem így van. A témában még sajtótájékoztatót is tartottak – persze Jakab hivatali visszaélési ügyében nem voltak ilyen beszédesek.Már 103 millió forintról szól Jakab Péter hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügye
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert, a Jobbik volt elnökét, miután a Magyar Nemzet azt írta, frakcióvezetőként 80 millió forint kifizetéséről írt alá szerződéseket, pár nappal azelőtt, hogy leváltották volna a posztjáról. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) tette át az ügyet, a BRFK pedig feljelentéskiegészítést rendelt el – erősítette meg a rendőrség a Telexnek.Kocsis Máté: Peti nem okos, Peti inkább mérges, de ezt a kis időt már kibírjuk vele így is
Szegény fenyegetőző Krumplis Peti nincs jó állapotban – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán.Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomozhatnak Jakab Péter ellen
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt indíthat nyomozást Jakab Péter ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – állítja a Mediaworks Hírcentrumra hivatkozva a Magyar Nemzet.Egy punk és egyben Jakab Péter-követő akarta felgyújtani a Fidesz szegedi irodáját
Ittasan, begyógyszerezve akarta nemrég felgyújtani egy férfi a Fidesz szegedi irodáját, amire ennek céljából Molotov-koktéllal készült elő. Kiderült: a furcsa viselkedésű férfi egyszerre punk és Jakab Péter követője is. A járókelőknek köszönhetően nem tudta véghezvinni tettét.Folytatódik a jobbikos belháború – Jakab Péter követői boríthatják a pártot
Jakab Péter nagyon mellre szívta kiebrudalását a pártelnöki székből. A bukott politikus most a hozzá hű párttagsággal torpedózta meg a Jobbik új vezetését. A jelek szerint komplett alapszervezetek szűnhetnek meg a belharc nyomán.Ajánljuk még

















