jakab péter
Jakab Péter "meghitt" családi képpel terelné a figyelmet a hűtlenségi vádjáról
Még november 22-én közölt cikket a Bors Jakab Péterről, amelyben a politikust azzal vádolják, hogy viszonyt folytat Molnár Enikővel, aki évek óta kabinetfőnökeként dolgozik. Azóta a PestiSrácok.hu tovább kutatott az ügyben és kiderítette, hogy a Jobbik elnöke egy háromgyerekes anyukával folytathat viszonyt. Jakab most egy családi fotót posztolt Facebook-oldalán, ahol feleségével és három fiával adventre készülnek.Egy diktatúra, ahol az ellenzéki javaslatok is teljesülhetnek
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék kívánsága teljesülhet? – teszem fel a kérdést magamnak nap mint nap, amikor azt látom, hogy a kormány sorra húzza ki a baloldali képviselők méregfogait. Hiszen több olyan témában is lépéseket tett a kormány, amivel imádnak kampányolni a baloldaliak: ilyen például az egészségügyi dolgozók béremelése, a fiatalok segítése, a nyugdíjak emelése vagy most épp a szociális ágazatban dolgozók béremelése. Bár a baloldal ezeken a területeken kormányzása alatt csak ártani tudott, most bőszen követelik a kormánytól, hogy az általuk vétett hibákat azonnal javítsa ki a Fidesz–KDNP. Ha pedig ez sikerül, jön a licitálás a végtelenségig, de mikor jön végre egy elismerő poszt vagy nyilatkozat?A Jobbik pártalapítványát vontuk kérdőre a Molnár Enikő és Jakab Péter által használt lakásról
Több mint egy hete nem válaszol a Jobbik sajtóosztálya a pártelnök és kabinetfőnöke által éjszakai munkákra használt Csóka utcai lakással kapcsolatos kérdéseinkre, pedig csak azt szerettük volna tudni, hogy saját tulajdon vagy bérlemény az ingatlan, illetve ki és milyen célra vásárolta vagy bérli azt, ha állítólag munkalakás. Jobbikos körökből megtudtuk: nem véletlen ez a nagy hallgatás, a lakás bérlője ugyanis nem a párt, hanem a Jobbik Alapítvány lehet, amelynek kuratóriumában tavaly tűnt fel Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke. Megszólalt portálunknak egy volt vezető tisztségviselő jobbikos – azt kérte, nevét egyelőre ne közöljük –, aki arról mesélt, hogy Molnár és Jakab a sajtóosztályon ismerkedtek meg, ahol kollégák voltak, majd a nő gyakorlatilag tudatosan építette Jakabot a pártelnökségre; azért őt választotta, mert megfelelően irányíthatónak találta.Nagy Ervin a Pesti Riporterben: Jakab Péter baloldali politikus lett (Videó!)
A XXI. Század Intézet elemzője a Pesti Riporter hétfői adásában elmondta: Jakab Péter Gyurcsány Ferencebb akar lenni Gyurcsány Ferencnél. Nagy Ervin szerint a Jobbik elnöke folyamatosan hazugságspirálba keveredik, rengeteg olyan ügy van Jakab körül ami a hitelességét megkérdőjelezi. Jakab Péter talán még a választásokig kibírja, foggal-körömmel ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy parlamenti képviselő lehessen függetlenül attól, hogy ezzel óriási károkat okoz a Jobbiknak – vélekedett az elemző. A Pesti Riporter hétfői teljes adása ITT tekinthető meg.Hisztiztek a baloldali képviselők Kövér László szavai miatt
Nagyon kiverte a biztosítékot az ellenzék padsoraiban a mai parlamenti ülésen, hogy tavaly februárban Kövér László a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt vázolta, hogy szerinte mi ma a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázat, amit az ellenzék magára vett és úgy értelmezték a Házelnök szavait, mintha róluk beszélt volna és mintha nyomást akart volna gyakorolni a nemzetbiztonsági szolgálatokra, hogy legyenek lojálisak a kormányhoz. A szövegértelmezési problémákkal küzdő baloldali képviselők, ezért többen is amiatt emelték fel a szavukat. Szó volt továbbá Jakab Péter ingatlanügyeiről, a Városháza-gate-ről és a pedagógusok jövőbeni béremeléséről is.Kocsis Jakab Péternek: Ilyen egy pitlák alak ízléstelen válasza a lakásbalhéjára!
Portálunk is beszámolt Jakab Péternek és Molnár Enikőnek a XI. kerületi lakásban való titkos találkáiról. A pártban már jó ideje terjedt a pletyka, miszerint a pártelnök és kabinetfőnöke a bizalmasnál is komolyabb kapcsolatot tart fenn a Csóka utcai ingatlanban, melynek bérleti díját nem saját zsebből, hanem a szervezet kasszájából fedezték. A sajtóbotrány hatására a párt etikai eljárást kezdeményezett. Kocsis Máté friss bejegyzéséből kiderül, hogy Jakab Péter egy percre sem szégyellte el magát, úgy döntött, visszavág és olyan kormánypárti politikus lakásbérleti szerződése után is kutakodik, aki már nem is él.Jakab Péter ellen etikai eljárást kezdeményeztek saját párttársai, akik már egy éve tudhattak házasságtörő viszonyáról
Egy kiszivárgott levél szerint a Jobbik újpesti alapszervezete etikai vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter és kabinetfőnöke ellen. A nyilvánosságra került anyagok szerint a pártban már egy éve tudnak a pártelnök és kabinetfőnöke házasságtörő viszonyáról, amelyhez a gyanú szerint egy, a párt által bérelt ingatlan szolgált mindeddig zavartalan helyszínül – írta a bors.hu.Ajánljuk még

















