jakab péter
A belháborúnak nincs vége – Jakab: Hadházy már megmutatta, mennyire lehet rá számítani
Kisebb belharc alakult ki az ellenzéki összeborulásban a Jobbik és Hadházy Ákos között, miután kiderült: a párt Hadházy ellenfelét, az MSZP-s Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson. A bejelentésre mind Fekete-Győr, mind Hadházy reagált: előbbi szerint a Jobbik egy olyan embert támogat, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Hadházy pedig többek között szóvá tette, hogy Jakab Péter nem vállalta arccal Tóth Csaba támogatását.Ellenzéki cicaharc: Hadházy Ákos kiakadt Jakab Péterre, amiért a Jobbik beállt a szocialista Tóth Csaba mögé
Nemrégiben megszületett a jobbikos bejelentés, miszerint az egykor radikális jobboldali párt a zuglói előválasztáson a szocialista Tóth Csabát támogatja, akiről több kellemetlen botrány szól, például a zuglói parkolási maffiával, Sápi Attila eltűnésével, illetve Karácsony Gergely elásásával kapcsolatban. Az utóbbi történet azért is érdekes, mert annak ellenére, hogy a főpolgármestert Tóth Csaba "többször megfenyegette", még így is őt támogatja a zuglói előválasztáson. Hadházy Ákos nem tudott elmenni a Jobbik elnökének döntése mellett: Facebook-posztban reagált az eseményre.Dobrev elszólta magát: Jakab Péter is Gyurcsány utasításait hajtja végre
Gyurcsányné saját jelöltjeinek nevezte az ATV-ben a Jobbiknak azokat a jelöltjeit, akiket a DK elvileg csak támogat. Ezzel valójában duplán is elszólta magát: egyrészt beismerte, hogy az egész baloldali előválasztási folyamat csak színjáték, másrészt azt is, hogy Jakab Péter a Gyurcsány Ferenc által leosztott szerepet játssza – számolt be az Origo.Jakab Péter más pénztárcájából "bátorkodik", olyat akar mondani a parlamentben Kövérnek, "mint még soha"
Amíg választói finanszírozzák neki a parlamenti bohóckodását, nagyon úgy tűnik, hogy nem áll le Jakab Péter. A Jobbik elnöke ugyanis már az Országgyűlés mai ülése előtt a Facebookon arról írt, hogy lesz mit nézni ma a parlamentben. A száraztésztás krumplikirály egyre jobban elszabadulni látszik, mai posztjából pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy produkciói szándékos provokációnak, és nem politikai állásfoglalásnak minősíthetőek. Gyakran alpári, vagy csak szimplán nevetséges megnyilvánulásait igyekszik valamiféle hőscselekedetnek beállítani, miközben "bátor megmondásait" mások, követői fizetik, hiszen a sok milliós képviselői járandóságokból erre nyilván nem telik.Gulyás Gergely: "ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet"
A kormány nem akar a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére jót tenni – mondja Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Fudan Egyetem ügye mellett beszélt még az M3-as metró felújításáról, az elvesztett Sargentini-perről, Jakab Péterről és az ellenzéki előválasztásról is.Kövér László: Tragédia történt százegy éve, de túléltük
Nem csupán arról volt szó, hogy a történelmi Magyarországot feldarabolták, hanem életképtelenségre is próbálták ítélni a megmaradt Magyarországot, gyakorlatilag minden számottevő gazdasági erőforrását elvették, ellehetetlenítették katonai, önvédelmi szempontból is – mondta Kövér László pénteken, a Nemzeti összetartozás napján a HírTV Magyarország élőben című műsorában.Jakab hazudott – Az Európai Néppárt szerint szó sincs arról, hogy a Jobbikkal egyeztetnének
Jakab Péter nemrégiben azzal jelentkezett egy Népszavának adott interjúban, hogy el tudja képzelni, hogy a 2022-es választásokat követően a párt csatlakozik Európa legnagyobb pártcsaládjához. Jakab állítása szerint, az erre irányuló diplomáciai közeledések pedig nem egyoldalúak, az EPP azonban cáfolta a felvetést, és arról már nem is bocsátkoztak találgatásokba, hogy Jakab miféle diplomáciai közeledésről beszélt.Pesti galeri – A Jobbik sohasem áll össze Gyurcsánnyal... ja, de! (Videó!)
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val – na, ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson; ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. "Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány-szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott" – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott: volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: "színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is". Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben. Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja!A mentelmi bizottság nem fogadta el Jakab Péter fellebbezését – a tolvajozás mellett nem lehet csak úgy elmenni (Videó)
Nem kapott többségi támogatást az országgyűlés mentelmi bizottságának szerdai ülésén Jakab Péter (Jobbik) fellebbezése a rá kirótt 9,6 millió forintos házelnöki büntetés ellen – ennyit közölt az ülést követően újságírókkal Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke, aki a részletekkel kapcsolatos kérdéseket arra hivatkozva hárította el, hogy zárt ülésen tárgyalták ezt a napirendi pontot.Ajánljuk még

















