jakab péter
Jakab kihirdette a Jobbik baloldalhoz csatlakozását
Terjengősen semmitmondó PR-interjúval akarta reklámozni Jakab Pétert az Azonnali.hu. Az egykor az LMP médiaszócsöveként tevékenykedő portál úgy tűnik, mára átigazolt a Jobbikhoz, leváltandó vagy kiegészítendő a széljobbos, neonáci múltra emlékező Alfahírt. Önmagában a tény, hogy egy örök törpepárt helyett egy self-made törpepárt házi médiája lett a balos mércével apró platform, nem is lenne érdekes; a dolog különlegességét az adja, hogy ebben a lapban hirdette meg a Jobbik végső beépülését a baloldalba. Jakab ugyanis hosszas szójáték után kimondta: a Jobbiknak kell a vezető kormányváltó erőnek lennie.Katyvasz a Jobbikban: mégsem lesz tisztújítás
Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes száraztészta- és paprikáskrumpli-felelőse, elnökaspiráns Facebook-oldalán adta közre a hírt, hogy előzetes feltételét, miszerint a párt alapszabályának módosítását kéri, hogy a 2022-es választások előtt már ne kelljen megmérettetnie magát elnökként, a párt országos választmánya nem fogadta el. Ennek értelmében arra kérte a választmány a Jobbik elnökségét, hogy a tisztújító kongresszust halasszák az eredeti időpont szerinti jövő év májusára.Pártigazgató lehet a leszerepelt Jobbik-elnökből
Sneider Tamás veheti át a Jobbik kasszakulcsát Szabó Gábor pártigazgatótól, aki a jövőben már csak az országos választmány elnöki teendőit látná el. A párt novemberi tisztújító kongresszusán elnöki posztra pályázó Jakab Péter már azelőtt megnevezte az általa megfelelőnek vélt alelnököket, hogy a jelöltek névsora hivatalos lett volna, amit egyesek diktatórikusnak tartanak — derül ki a Magyar Nemzet mai közléséből.Varga-Damm Andrea is bejelentkezett a Jobbik elnöki posztjára
A Jobbik következő elnöke szeretne lenni Varga-Damm Andrea, aki indulását a Facebook-profilján tette közzé szombaton. A párt országgyűlési képviselője tavaly, Vona Gáborék távozása után még nem nem akart vezetői tisztséget vállalni, most már azonban hisz abban, hogy a Jobbik a parlamentben és az önkormányzatokban is képes hitelesen képviselni az embereket. Varga-Damm Andreának nagyívű tervei vannak: például visszavenné a jobboldalt attól a Fidesztől, amely szerinte felszámolta azt.Jakab Péter feleslegesen hisztériázik, csak ő álmodik több ezer muszlim vendégmunkást Tiszaújvárosba
A Jobbik csillagszemű Jakab Péterének Tiszaújvárosra oktrojált szalonrasszizmusa miatt vidékre indult az Index című belvárosi lap, hogy kiderítse, vajon tényleg annyira rettegnek a helyiek a Jakab álmában megjelent, háromezer muszlim/török vendégmunkástól, mint ahogy a képviselő állítja, és akik – szintén a képviselő-madárjós úr szavai szerint – azért érkeznek, hogy a Mol petrolkémiai gyárának felépítése mellett elvegyék a magyarok magasabb fizetését. A riportból kiderült, hogy Jakab Péter annyit sikeresen eltanult szoros szövetségesétől, Gyurcsány Ferenctől, hogy nem érdemes kibontania az igazság minden részletét. Nem is tette.Ungár és Nacsa a Polbeatben: Gyurcsány soha nem juthat a hatalom közelébe (videó!)
A jobbikos Jakab Péter szint alatti megnyilvánulásaiban, Gyurcsány Ferenc katasztrofális kormányzásában és a 2006-os tüntetések céljaiban, valamint egy-egy bírósági döntéssel szembeni kritika megfogalmazásában is egyetértett a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában Ungár Péter és Nacsa Lőrinc. Az LMP-s és a KDNP-s országgyűlési képviselő Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére azt is kifejtette, hogy Gyurcsány Ferencnek nem szabad újra hatalomba kerülnie, de az LMP haláltusáját, esetleges jövőjét is kommentálták a politikusok. "Engem picit jobban érdekel az, hogy mi történik Magyarországgal, mint hogy mi lesz az LMP-vel" - mondta Ungár Péter. Nacsa Lőrinc az ellenzék történelmi hibájának nevezte, hogy tavaly nyáron nem csatlakoztak az Orbán Viktor által meghirdetett, 2030-ig tartó ország- és nemzetpolitikai programjához.Jakab Péter kisajátította magának az ellenzéki politizálás alját
Nehéz az ellenzéki összefogás, és még nehezebb, ha egyes politikusok szándékosan járatják le magukat. Így jár most Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes "megmondóembere" is, aki annyira be akarta bizonyítani, hogy Orbán Viktor skizofrén, hogy végül saját magát sikerült csak még az eddiginél is vállalhatatlanabbá tennie. Ezt pedig még a nagy ellenzéki összefogásbeli szövetségese, Ungár Péter is megüzente neki a Facebookon.Ajánljuk még

















